● news.bsdnet.hu

A cikk első része itt olvasható. És jött a magyar rendszerváltás talán legsunyibb, legaljasabb merénylete a magyarok ellen: a svájci frankos devizahitel. A kormány nem akart a kedvezményes lakáshitelekre többet költeni, a forint hitelpiaci kamatkörnyezete pedig magas volt a profitéhes, kartellben működő, zömmel külföldi tulajdonban lévő bankok miatt. A cselédkormány utolsó utáni gondolata lett volna bajuszt akasztani a külföldi bankokkal, így remek ötletnek tűnt a svájci frank. Ezt a devizát egy-két százalék közötti kamatkörnyezetből lehetett Magyarországra hozni és itt hat-hét százalékon vagy gépkocsihitelek esetén ennél jóval többért eladni. Ez önmagában 400-600 százalékos kamatmarzstöbbletet jelent. Leánykori nevén extraprofitot. Ráadásul ez banktechnikailag úgy nézett ki, hogy a bank a folyósítási szerződésnél elszámolt egy forintra történő átváltási, majd a törlesztőrészletek fizetésénél egy visszaváltási költséget. Rengeteg zsebe volt még ennek a kertésznadrágnak: ott voltak még a csókos közjegyzők, az ingatlanbecsüsök, a biztosítócégek, az ügyvédek stb. A bankok külön tréningeket tartottak dolgozóiknak, hogyan kell a devizahitelre rábeszélni a gyanútlan embereket, és a sikeres üzletkötést jutalékpénz követte. Persze senki sem vállalt felelősséget semmiért. Ez konkrétan az Amerikából induló subprime rate-botrány után derült ki, amikor a svájci frank árfolyama hatalmasat ugrott, és az évek óta tartó törlesztések ellenére az adósok hiteltartozásai hirtelen megduplázódtak vagy megháromszorozódtak. A Gyurcsány-, majd Bajnai-kormányok pedig csöndben néztek, mint Rozi a moziban. Az állam/kormány hozzáállásáról a legbeszédesebb, hogy ebben az időszakban kiszivárgott egy bankfelügyeleti szerv levele, amelyben a vezető bocsánatot kér a bankvilágtól, amiért a devizahitelek folyósítása okán háborgatja a fényességes bankvilág képviselőit. Emberek százezreit, millióit érintette az ügy, családok tízezrei rokkantak bele anyagilag, lelkileg és sokan fizikailag is házuk, ingatlanuk, autójuk stb. elvesztésébe. Százak lettek öngyilkosok, családok estek szét, szerelmek szűntek meg, gyermekek ezrei kerültek ki a biztos fedél alól és a családi meleg kötelékéből. Szívességi kezesek ezrei jutottak úgyszintén hasonló sorsra. Ne gondolja senki, hogy mindez a véletlen műve lett volna. Ezt a merényletet olyanok tervelték ki és vezényelték le, akik nagyon is tisztában voltak vele, hogy olyan pénzben (esetünkben svájci frankban) eladósítani a magyar embereket, amely pénznek az árfolyamára a magyar gazdaságnak és politikának ráhatása nincs, az merénylet. Ráadásul a svájci frank nem banki, hanem újságolvasói körben is közismert volt arról, hogy menekülővaluta. Ami annyit jelent, hogy nemzetközi konfliktusok, válságok idején a tőke odamenekül, mert értékállóságában jobban bízik, mint más pénznemekében. A kereslet-kínálat elve alapján pedig az ilyen pénz megdrágul. Nem kicsit, hanem nagyon. Így volt ez 1971-ben, a dollár aranystandardrendszerének megszűntekor, 1973-ban, az olajválság idején stb. Mégis megtették. A Svájcon kívül folyósított európai frankhitelek zöme Magyarországon talált gazdára. (Csöndesen jegyzem meg: a válság szülőotthona az USA, ahol az amerikai bankok által előidézett botrány és bankcsődök pénzügyi konszolidációjára kb. 800 milliárd dollárt költöttek. Európa ennek tízszeresét, ami Németország kétévi GDP-je volt, és máig tartó hatása van.) Még 2004-ben Medgyessy után Gyurcsány lett a miniszterelnök, a szoci-szadeszos körökben nagy hatalmú Apró klán favoritja ügyesen megfúrta korábbi főnökét. A rendszerváltás óta ő az egyetlen puccsista miniszterelnök. 2006-ban újrázhatott. Hogy miként? Követték a régi receptet. Eladták azt is, ami még megmaradt, Ferihegyet például 465 milliárd forintért. Magyarország már az EU-tagja volt, de a költségvetési fegyelem megsértése miatt a kormánynak folyamatosan jelentenie kellett az Európai Bizottságnak költségvetése alakulásáról. Ezt a Gyurcsány-kormány a választásokat megelőző fél évben elmulasztotta. Amikor Joaquín Almuniát, a spanyolok szocialista EU-s gazdasági biztosát megkérdezték, miért engedte, azt válaszolta, hogy az EU nem akar beleavatkozni a magyarországi választásokba. Gyurcsányék a 25 százalékos áfát a választások előtt levitték húsz százalékra, majd a választások után visszaemelték. Így ment ez „trükkök százaival”. Ezt már Gyurcsány az idézett, őszödi beszédként elhíresült, a választások után május 26-án Balatonőszödön megtartott frakcióülésen mondta el tettestársainak, a képviselőknek. Összefoglalva arról beszélt, hogy másfél évig úgy csináltak, mintha kormányoznának, de nem csináltak semmit, az égvilágon semmit, ekkora böszmeséget Európában még senki nem csinált, hazudtak éjjel nappal meg este, trükkök százaival kábították a világot, tulajdonképpen gazdasági csődbe vitték az országot. A beszédről hangfelvétel készült, amit később Gyurcsány igazságbeszédként próbált eladni. A felvétel szeptemberben kiszivárgott, vagyis Gyurcsányék kiszivárogtatták. Úgy gondolták, hogy a megvezetett nép benyeli, lesz egy kis tüncizés, majd hazamennek, ők pedig az „igazságbeszédre” hivatkozva beindíthatják a durva megszorításaikat. A nép viszont fellázadt. Húsz évvel ezelőtt fiatalok tízezrei és idősebb polgárok százezrei tüntettek. Az Apró–Hann–Gyurcsány-agytröszt számítása nem vált be, vészforgatókönyv született. Ami ezután következett, a devizahitelnél is aljasabb húzás volt. Tudták, hogy a tömeg az MTV Szabadság téri székházához megy (érdekesség, hogy a fiatal tüntetőket egy bizonyos Toroczkai László csalta, hergelte a székházhoz). Felkészületlen és felkészítetlen vidéki fiatal rendőrök reszkettek a többszörös túlerőben lévő felajzott tömeg előtt, a székházat védve. A kábé ötvenéves, műszakilag lerohadt, besült vízágyús kamionnal a helyszínen szerencsétlenkedő rendőrt a tömeg a kabinból kivette. A legsötétebb forgatókönyv szerint itt minden bizonnyal lincselésnek kellett volna bekövetkeznie. De a fiatalok józan eszének hála, látva a két infarktust lábon kihordó rendőrt, inni adtak neki és útjára engedték. A műveleti parancsnok erősítésért rimánkodott, de feletteseitől (Gergényitől és az éppen külföldön lévő Benétől) nem kapott. Egy-két autó felgyújtása után a tömeg képviselői bejutottak a székházba, volt törés-zúzás, kólaautomaták feltörése, majd hazamentek. Mivel a tévé székház szakmai templom volt, hamar helyszíni közvetítésben nézhettük az egészet. A jelenetsor nemcsak az itthoni közvéleményt sokkolta, hanem a külföldit is. Az október elsején megtartott önkormányzati választást ismét Demszky nyerte, alig egy százalékkal előzve meg Tarlós Istvánt, a Fidesz jelöltjét. A kampány finisében nem győzte hangoztatni, ő a békés Budapest polgármestere, míg a Fideszre rátolt gyújtogató tüntetők a fideszes jelölt Tarlóséi. Szóval, mindenkit sokkoltak az események, de legfőképpen a rendőrség állományát. Az október 23-ai, Astoriánál tartott Fidesz-gyűlésre a beazonosítható számjelzés nélküli, maszkos rendőrök előbb rátolták az újból felbukkanó, randalírozó csuklyás tüntetőket, majd jött a leszámolás. Gumilövedékkel lőtték az embereket, suhogtak a viperák, botok, zúgtak az ökölcsapások. Nagy Lászlónak a szemét lőtték ki, évekkel később öngyilkos lett. A Magyar Rádió udvarán tömegével, hátrabilincselt kézzel térdeltették az összevert, komoly zúzódásokat, töréseket, nyílt lőtt sebeket szenvedő embereket. Révész Máriusz (Fidesz) országgyűlési képviselő eszméletét vesztette, amikor a fejét viperával törték be a rendőrök. A már említett Kuncze Gábor (SZDSZ) olyan mélyen megrendült az egésztől, hogy néhány nappal később a parlamentben az áldozatot már „Révész Mártíriuszként” aposztrofálta. Ilyen fergeteges poén hallatán a kormánypártok soraiban dőltek a röhögéstől. Huszonharmadikán Budapest utcáin senki sem kacagott. A rendőrök vendéglőkbe rontottak be, békés vendégeket hurcoltak el, valódi embervadászat zajlott. Új vízágyúik, melyeket közvetlenül az ’56-os forradalom 50. évfordulója előtt szereztek be, már olyan festett vízzel ágyúzták az embereket, amit nem lehetett kimosni. Még két nappal az események után is saját szememmel láttam, ahogyan egy szirénázó rendőrautóval spontán a Nyugati téri villamosmegállónál befékező rendőrök a várakozó tömegből hajánál fogva, a betonon húzva rángattak ki egy fiatalembert, mert a farmerén vöröses színű festék volt. Hasonló jelenettel a mai Széll Kálmán, akkor még Moszkva téren is találkoztam. Budapest ezekben a napokban úgy nézett ki, mint Santiago de Chile 1973-ban, az Allende-gyilkosság után. Csak a diktátort nem Pinochetnek hívták. Orbán pedig élt. A lehetőséggel, hogy a nemzetközi szereplőknek feltárja az ügyet. Brüsszelben több mint csalódott lett. Ez sajtótájékoztatóján is látszott, ahol azért a biztonság kedvéért elmondta, hogy „Brüsszel, az nem Moszkva”, utalva a kommunista világra, amikor még az elvtársak, mint például Biszku, Moszkvába rohangáltak, hogy feljelentsék egymást. Orbán bizony tévedett. Brüsszel lehet hogy még nem volt Moszkva, de Balasiha (Moszkva legnagyobb szatelitvárosa) már igen. Az EB végül Budapestre küldte Franco Frattini volt olasz külügyminisztert, szabadságjogokért és biztonságért felelős uniós biztost. Némi kedélyes beszélgetés után mondott egypár közhelyet, és visszament. A közben zajló bírósági perek, ahol rendőri, gyakran egymásnak ellentmondó vallomások alapján ítéltek el a jog és igazságosság budapesti papjai börtönévekre fiatalokat, kísértetiesen hasonlítottak az ötvenhatos statáriális eljárásokra. Az elvtársaknak ehhez mindig volt érzékük. Hosszú időbe tellett, míg lenyugodtak valamelyest a kedélyek. De a jobboldali, nemzeti tábort megalázták, ötvenhatot meggyalázták. 2002–2010 között próbálkoztak még vizitdíjjal, az emiatt indított népszavazást elbukták, kordont vontak a Parlament köré, a Fidesz-gyűléseknél a Gyurcsány-kormány többször tudni vélte, hogy merénylet készül, ezért a környék épületeinek tetejét ellepték a mesterlövészek, a biztonság érzetét sulykolva az egybegyűltekbe. Nemzetpolitikában az alapvetést 2002. december elseje jelentette. Erdély elcsatolásának napján, amely Románia nemzeti ünnepe, hazánknak gyásznap, a magyar állami vezetők: Göncz Árpád volt államfő, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter a budapesti Kempinski szállodában széles mosollyal pezsgővel koccintanak a román miniszterelnökkel, Năstaséval. Ha az ember azt gondolná, ennél nincs lejjebb, a hazaárulás fekete öves, többdanos nagymesterei mindig rácáfolnak. Megfúrták a kettős állampolgárságról szóló népszavazást, aljas módon óriásplakátokon uszítva a határon túli magyarok ellen, ellenségként kezelve őket, nagyon mély sebeket ejtve az amúgy is felszabdalt nemzet testén. 2006-ban Malina Hedviget, egy felvidéki főiskolás lányt ismeretlen verőemberek agyba-főbe vertek, mert magyarul beszélt a telefonján. A Fico-kormány érintettségére jelek sokasága utalt. Malina nemhogy nem kapott elégtételt, még őt kriminalizálták, hamis tanúzás miatt, mintha önmagát verte volna meg. A „magyar” külügy csöndben hallgatott. Malina Hedvig a sokéves hercehurca után Magyarországra költözött. Ezekben az években állandósultak Délvidéken a „magyarverések”. Romániában általánossá váltak a magyarságot érő atrocitások. A „magyar” kormány és külügy a hallgatást választotta „tiltakozási” formaként. 2002–2010 között a magyar gazdaság súlyozott évenkénti átlagos növekedése nem érte el az egy százalékot. A környező országok ennél ötször-hatszor gyorsabban nőttek. Magyarországon komplett gazdasági ökoszisztémák szűntek meg, mentek tönkre részben vagy teljesen, mint például a cukoripar (az egykori 12 gyárból egy maradt, a kaposvári) és az édesipar, a konzervgyártás (pl. Globus), a textil- és ruhaipar, a cipőipar, a tejipar, a húsfeldolgozás kapacitásai is drámaian szűkültek, a buszgyártás (az Ikarus a világ egyik legnagyobb buszgyára volt), a Ganz–Translektro, a vasúti járműgyártás. A már említett Ferihegyi repülőtér mellett eladták a Postabankot az osztrák Erstének, a MÁV nyereséges teherfuvarozó üzletágát a szintén osztrák ÖBB-nek. A magyar gazdaság tönkretételét a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok nemhogy tétlenül nézték, hanem aktívan segítették is. Még az akár utánuk bekövetkező csődöknek is ekkor alapoznak meg, mint a Malévé vagy a Dunaferré. Elveszett újabb 400 ezer munkahely. 2008-ban, amikor még csak suttogtak arról, hogy az EU-ban lesznek országok, melyek belebukhatnak a nemzetközi pénzügyi krízisbe, Magyarország de facto csődöt jelentett. Azonnali pénzügyi segítséget kért az EU-tól és az IMF-től. Húszmilliárd euró hitelt kaptunk. Ekkor már mindenki tudta, hogy a 2010-es választáson a Fidesz győz. Így elegánsan a hitel visszafizetését a következő kormányra hagyták. Közben Gyurcsányt elzavarták, jött helyette Bajnai, a Gordon Gekko. Magyarország szinte minden tekintetben eljelentéktelenedett. 2009. augusztus 21-én Sólyom László köztársasági elnök a felvidéki magyarok meghívására Szlovákiába igyekezett volna az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria hídon. A híd felénél egy Fico által küldött rendőr eltanácsolta a magyar köztársasági elnököt a határ átlépésétől. Sólyom László kíséretével fejét leszegve visszafordult. Ezzel a jelképes képkocával zárom ennek a háromszor lepergett filmnek az ismertetését. Folytatása minden bizonnyal most következik. Tanuljatok, emlékezzetek!