Balhé a Haladás-meccsen: Pályára rohantak a szurkolók, labdákat és szögletzászlókat is ellophattak - fotók, videó
Csak Foci
2026-05-25 13:58
Az NB III 30. fordulójában a Szombathelyi Haladás a Frutti Drink-Perutz FC Pápa vendégeként lépett pályára az Északnyugati csoport utolsó körében. A találkozót több mint ezer néző kísérte figyelemmel, a mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult.
A lefújást követően a veol.hu arról számolt be, hogy a vendégszurkolók környezetében több rendbontás is történt: először a stadion vendégbejáratánál alakult ki kisebb összetűzés a biztonsági személyzettel, ami miatt rendőri intézkedésre is szükség volt. A helyzet később rendeződött, ezt követően a szurkolók elfoglalták helyüket a lelátón.
A végső, hármas sípszót követően aztán a vendégszurkolók egy csoportja pályára lépett, és a hazai szektor irányába indult meg. A rendbontás során a stadion egyes elemei megrongálódtak, és több tárgy eltűnését is jelentették: a veol.hu szerint a szombathelyiek több széket is megrongáltak a vendégszektorban, valamint labdákat és szögletzászlókat is elloptak a Perutz Stadionból.
A rendezők és a hatóságok mintegy húsz perc alatt állították helyre a rendet.
A történteket követően a Pápa közleményt adott ki, amelyben határozottan elítélték a mérkőzés előtt és után történt incidenseket, különösen kiemelve, hogy a vendégszurkolók egyes csoportjainak magatartása gyermekeket is veszélybe sodort. Emellett felszólították a Haladás vezetését, hogy határolódjon el a történtektől és tegye meg a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek elkerülése érdekében.
[keretes_doboz cim="A Frutti Drink-Perutz FC Pápa teljes közleménye"]
A tegnapi napon megrendezett NB III-as Frutti Drink–Perutz FC Pápa – Szombathelyi Haladás mérkőzést megelőzően, valamint a találkozót követően történt sajnálatos események kapcsán klubunk nevében határozottan és egyértelműen kijelentjük: a Pápai Perutz FC minden ilyen jellegű magatartást teljes mértékben elutasít.
Különösen elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az incidensek során több, Szombathelyről érkező szurkoló viselkedése gyermekeket is veszélyeztetett. Meggyőződésünk, hogy a labdarúgás közösségépítő ereje csak akkor érvényesülhet, ha a mérkőzések biztonságos, sportszerű és családbarát környezetben zajlanak.
Klubunk számára kiemelten fontos a fiatal generáció védelme, hiszen ők jelentik a magyar labdarúgás jövőjét. Éppen ezért minden olyan cselekmény, amely ezt veszélyezteti, elfogadhatatlan és szembe megy sportunk alapvető értékeivel.
Felszólítjuk a Szombathelyi Haladás Sportegyesület vezetőségét, hogy a történtekkel kapcsolatban egyértelműen és nyilvánosan határolódjon el a kifogásolható szurkolói magatartástól, valamint tegyen meg minden szükséges lépést annak érdekében, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő.
A Frutti Drink–Perutz FC Pápa továbbra is elkötelezett a sportszerűség, a biztonság és a tisztelet értékei mellett.
Pápa, 2026. május 25.
Kovács Ferenc
elnök
[/keretes_doboz]
[caption id="attachment_563311" align="alignnone" width="1200"] Fotó: Fotó: Facebook/Ultrashun/Englert Gábor Photograph[/caption]
[caption id="attachment_563310" align="alignnone" width="1620"] Fotó: facebook.com/perutzfc[/caption]
[caption id="attachment_563312" align="alignnone" width="991"] Fotó: Fotó: Facebook/Ultrashun/Englert Gábor Photograph[/caption]
https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/korabbi-szovetsegi-kapitany-valthatja-hornyakot-a-puskas-akademia-elen