← Vissza

news.bsdnet.hu

A Mini sorozatgyárthatja egyik érdekes koncepcióautóját

Autószektor 2026-05-25 17:12
Alig tizenöt évvel ezelőtt, 2011-ben a Mini bemutatta Rocketman nevű koncepcióautóját, amely egy kifejezetten vicces kinézetű, háromajtós városi kisautó volt, nevéhez hűen űrhajóra emlékeztető külsővel. Az ötlet akkor sok koncepcióhoz hasonlóan a kukában landolt, azonban úgy tűnik, Miniéknél visszatérhet az elveszett űrrakéta. Holger Hampf, a Mini dizájncsapatának vezetője egy interjúban azt mondta, hogy a márka továbbra is gondolkozik az autó egy sorozatgyártott változatán. Szerinte a koncepció "izgalmas projekt", mivel a Mini kíváncsi arra, hogy mit lehet belepakolni egy "olyan kicsi, 3,6 méter hosszú autóba". A Rocketman tényleg egy nagyon kicsi autó volt. Kompakt, háromajtós, és majdhogynem ugyanolyan nagy (vagy kicsi, nézőpont kérdése), mint az eredeti,1959-es modell. A fő különbség a karbonváz, amely a 2010-es évek elején még inkább űrhajóra emlékeztető kinézetet adott az autónak. Belül négy ember férhetett el, papíron kényelmesen, és hátul pedig egy igen izgalmas, kinyíló csomagtérajtót rejtett. A tetőn a Mininél megszokott módon a brit zászló helyezkedik el, azonban gravírozva, ugyanis a teljes tető üveg. A vonalai egyértelműen merítettek az eredeti modellből és az akkori futurisztikus dizájnelemekből egyaránt. A hátsó lámpa például kiemelkedett az autó testéből, kissé emlékeztetve az ötvenes évek amerikai autóinak hátsó, szárnyszerű lámpáira - amelyek természetesen szintén az űrhajóktól kölcsönözték a kinézetet. Hasonlóan a hátsó csomagtér ajtajához, az oldalsó ajtók is érdekesen nyíltak. Két forgópontjuk is volt, egyszer kiemelkedtek az autó oldalából, majdnem 90 fokban, majd onnan lehetett őket az autóval párhuzamosan nyitni. A piac jelenleg teljesen más, mint tizenöt évvel ezelőtt, és egy ekkora autó ma még messzebb van az átlagtól, mint akkor, a belső technológiai fejlettségéről nem is beszélve. Aztán ott van még a biztonsági szabályok hada, amelynek kisebb autók kevésbé tudnak megfelelni, mint nagyobb társaik. Azonban ott a másik oldal, hogy olyan híres kisautók térnek vissza, mint aTwingo, ötvözve a nosztalgiát a futurisztikussággal. Ez a Rocketmanben már eleve megvolt. Hampf szerint bármilyen új autót dobjanak is piacra, annakkiemelten biztonságosnak kell lennie, és a legfejlettebb vezetést segítő rendszereket is tartalmaznia kell, amely komplexitást és plusz súlyt jelent. Egy Rocketman koncepció-szerű modellnél ez nem csak rizikó, de dizájn- és helybeli kompromisszum. Hampf úgy fogalmazott, hogy a csapatával jelenleg is "tanulmányozzák ezeket a tényezőket". "Nem könnyű", mondta, "Azt meg kell hagyni." Arról nem beszélt, hogy a Rocketman mikor látható gyártósorra küldhető állapotban, de amint megjelenik, könnyen a fent említett Twingo vagy a Renault 5-ös elektromos versenytársává válhat. Érdekes egyébként, hogy egyre több gyártó fordul a kisautók felé, mivel a piac egyre csak telítődik a nagyobbnál nagyobb SUV-kkel, így az a szegmens hemzseg a versenytársakkal. Jelenleg a Twingo, az 5-ös és 4-es Renault vannak jelen, illetve utóbbi Nissan Micra változata, mind elektromos modellként. Könnyen lehet, hogy az új Mini is az lesz. Képek forrása: Mini
Eredeti cikk megtekintése →