● news.bsdnet.hu

De annak szellemében, hogy egy válság alkalmat is ad a megújulásra, még mindig látok lehetőséget arra, hogy valaki előrelépjen, és egy merész jövőképet vázoljon fel az ország számára. Ahogy decemberbenírtam, az Egyesült Királyságban van pár olyan kérdés, ami rendben van, de az ország nem fog tudni kimászni a saját maga által ásott gödörből, hacsak nem „vág le öt szent tehenet” – vagyis kezel olyan kérdéseket, amelyek megoldásának további halogatását már nem engedheti meg magának. Az egyik pozitívum, ahogy arról írtam, Greatar Manchester(Manchestert és környékét lefedő közigazgatási egység – a szerk.)elmúlt 15 évben lezajlott jelentős gazdasági fejlődése volt – ez a fejlemény új jelentőséget nyert azzal, hogy Greater Manchester polgármestere,Andy Burnham, Starmer potenciális kihívójává lépett elő a Munkáspártban. Ahogy az éves regionális bruttó hozzáadott értékre vonatkozó adatokmutatják, Greater Manchester – nem csak maga Manchester – jelentősen felülmúlta a brit gazdaság teljesítményét, közel háromszor olyan gyorsan növekedve, mint London. Burnhamnak nagy érdemei vannak ebben. Bár nem ő indította el mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek Manchester viszonylagos sikerének hátterében állnak, de kiaknázta a lehetőségeket, amelyeket ezek a kezdeményezések teremtettek. Igaza van, amikor városát hozza fel példaként arra, hogy más fontos régiók is hasonló sikert érhetnek el a jövőben. A hatalmi jogkörök régiók felé történő átruházásának felgyorsításával – beleértve azon hatásköröket is, amelyekről a központi kormányzat eddig vonakodott lemondani – egy jövőbeli kormány megteremtheti a nemzeti megújulás feltételeit. A második pozitív fejlemény az volt, hogy alondoni lakáspiacteljesítmény elmaradt az ország többi részéhez képest. E tendencia folytatódása azt jelentené, hogy a társadalmi és földrajzi mobilitás hiányából fakadó problémák részben maguktól megoldódnak. Minél több lehetőségük van a briteknek a Londont és térségét lefedő, megfizethetetlen régión (London metropolitan area) kívül, annál jobb. De még ha ezek a tendenciák folytatódnak is, az Egyesült Királyságnak olyan vezetőre lesz szüksége, aki nem fél szembenézni a gazdaság legnehezebb kihívásaival, és aki nem a közösségi médiából, a közvélemény-kutatásokból és a westminsteri buborékból érkező mindennapi jelzésekkel van elfoglalva. A valóban fontos kérdésekben tanúsított határozottság messze nem jelent politikai kárt, hanem beindítja majd a gazdasági növekedést és javítja az emberek életszínvonalát. Az egyik ilyen kérdés alakhatás. Miért nem követte egyetlen brit kormány sem a közgazdászok tanácsát, és miért nem alakította át a rendszert úgy, hogy a földet adóztassa, ahelyett, hogy azt, ami a földön áll? Ez az egyetlen változás átalakíthatná az egész lakáspiacot, építési boomot generálva, ami viszont szélesebb körben növelné a gazdasági bizalmat. A második nagy kérdés– amelyben Starmer másik kihívójának, Wes Streetingnek is jár némi elismerés –az Európával folytatott kereskedelemre vonatkozik. Még ha az Egyesült Királyság nem is csatlakozik újra az Eu-hoz, a kontinenshez való lehető legszorosabb kapcsolat kialakítása nem lehet vita tárgya. A brexitnek nyilvánvaló, tartós negatív következményei vannak a kereskedelem, a befektetések, a munkaerő-kínálat és más kérdések tekintetében. A Reform UK (Nigel Farage jobboldali populista pártja) kivételével már senki sem veszi komolyan a leegyszerűsítő EU-ellenességet. A harmadik probléma, amelyet sürgősen meg kell oldani, a„hármas zár” kérdése.Ez azt a követelményt jelenti, amely szerint az állami nyugdíjakat évente „az inflációval vagy a bérnövekedéssel vagy 2,5%-kal (attól függően, melyik a legnagyobb mértékű)” kell emelni. Miért rettegnek ennyire az összes nagy párt politikusai attól, hogy megváltoztassák ezt az értelmetlen szabályt? Valahányszor felvetem ezt a kérdést, azt a választ kapom, hogy ez igazságtalan, kivitelezhetetlen lenne, vagy politikai öngyilkosságnak minősülne (a nyugdíjasok ugyanis a legmegbízhatóbb szavazói rétegnek számítanak). De nem hiszem el, hogy egy kellően tehetséges politikus ne tudná meggyőzni a közvéleményt a reform szükségességéről. Végül is hogyan várhatjuk el a fiataloktól, hogy optimistán tekintsenek gazdasági kilátásaikra, amikor a lakásárak miatt nem engedhetik meg maguknak saját otthon megvásárlását, és kénytelenek több adót fizetni, hogy az idősebb szavazókat védjék, akiknek74%-ajelzáloghitel nélküli saját tulajdonú lakásban él? Végül is, nem lenne figyelemre méltó, ha a Munkáspárt – a munkásosztály hagyományos védelmezője – lenne az a párt, amelyvégre kezelné a társadalombiztosítás (a negyedik nagy kérdés) és az egészségügy (NHS) (az ötödik nagy kérdés) emelkedő költségeit? Ahogy korábban megjegyeztem, a szociális ellátásokkal olyan könnyű visszaélni, hogy ma mármilliókkapnak többféle juttatást, és így akkora éves jövedelemre tesznek szert, amely meghaladja azt, amit minimálbéres munkavállalóként keresnének. Ráadásul az NHS már régóta a GDPegyre növekvő részétemészti fel, anélkül, az egészségügyben ennek megfelelő javulást lehetne látni. Bármely politikus, aki ezeket a kérdéseket a szükséges ambícióval kezeli, a hosszú lejáratú brit kötvények árfolyamának emelkedését váltaná ki, ami a hosszútávú hitelfelvételi költségek csökkenését, a brit részvénypiac felértékelődését, valamint az üzleti és fogyasztói bizalom nagyon szükséges fellendülését eredményezné. A lehetőség adott. Nagy-Britanniának olyan vezetőre van szüksége, aki hajlandó megragadni ezt a lehetőséget. Copyright: Project Syndicate, 2026. www.project-syndicate.org Jim O’NeillAz Egyesült Királyság pénzügyminisztériumának korábbi államtitkára és a Goldman Sachs Asset Management korábbi elnöke. A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak.Részletes jogi információ