Török Gábor Magyar Péter beszédéről: Az államfő számára csak rossz és rosszabb kimenetek lehetségesek
Index
2026-05-09 17:07
„A mai nap politikailag legérdekesebb és legemlékezetesebb pillanata egyértelműen az volt, amikorMagyar Péter első miniszterelnöki beszédébenlemondásra szólította fel a páholyban ülő és ezekben a pillanatokban kínosan mosolygó köztársasági elnököt. Példátlan esetről van szó: ilyen hangnemben és ilyen formában még egyetlen hivatalban lévő kormányfő sem beszélt egy magyar államfővel, különösen nem egy ünnepi alkalommal, azt követően, hogy megválasztása után mégfogadta a köztársasági elnök gratulációját” – írta Facebook-bejegyzésébenTörök Gábor.
A politikai elemző szerint ez az eset sokféleképpen elemezhető. Egyrészt megközelíthető abból a szempontból, hogy ez az aktus mit jelent a köztársasági elnöki intézmény szempontjából.
Török Gábor a posztjában felidézte Hack Péter gondolatát, aki az államfőt ért támadásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „a személyt támadja, és az intézményt találja el”. A poltikai elemző úgy látja, hogy ez a helyzet csak részben igaz, mert a mostani kritikák mellett a köztársasági elnök saját működése is hozzájárult a kialakult helyzethez.
A kérdés csak az, hogy a mostani támadások vagy az elnök eddigi tevékenysége (illetve annak látványos hiánya) ártott-e jobban az intézménynek, s azt gondolom, hogy erős érvek szólnak amellett, hogy Sulyok Tamás politikai elfogultsága és/vagy politikai bátortalansága okán maga vált méltatlanná a hivatalához. Méltatlanná és éppen ezért szinte védhetetlenné s egyben (nem alkotmányjogi, hanem politikai értelemben) könnyű prédává
– fogalmazott.
Egy másik nézőpontot behozva az elemzésébe, Török Gábor arra tért ki, hogy Magyar Péter beszédének „mennyire volt kiszámított és ügyesen megtervezett része” az, hogy Orbán Viktor hiányában a köztársasági elnök vált a miniszterelnök „könnyen eltalálható céltáblájává”. Török Gábor úgy látja, hogy bármi is volt a terv, „a performansz sikerét pedig azonnal bizonyították is azok a képek, amelyek a tér reakcióját rögzítették”. Kitért arra is, hogy Magyar Péter az elkövetkezendő időszakban felmerülő kormányzati nehézségeket „látványos akciókkal, az elszámoltatás és a régi rend embereinek eltávolítását bizonyító színpadias képeivel takarja el”. Úgy véli, hogy ebből a szempontból is szinte biztosra vehető, hogy
„ebben az ügyben az államfő számára csak rossz és rosszabb kimenetek lehetségesek”.
Török Gábor szerint a helyzet politikailag a kormányzati oldal felelősségét is felveti, hiszen kérdés, hogy megfelelő személyt választottak-e a Sándor-palotába, aki képes lenne ellenállni a politikai nyomásnak. Bejegyzése végén arra jut, hogy az államfő számára „nincs jó választás”, ugyanakkor az intézmény szempontjából mégis az lenne a kisebb kárral járó megoldás, ha a legkevésbé fájdalmas politikai kimenet valósulna meg, azaz hogy a „fenyegetés hatására lemond”.
(Borítókép: Török Gábor 2018. március 25-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!