Till Attila megrázó vallomása: „Ki kellett mondanom, hogy alkoholista vagyok”
Mediapiac
2026-05-25 18:50
Till Attila már tizenöt éves korában elkezdett inni, és évtizedeken át az alkohol határozta meg az életét. Bár sokáig úgy tűnt, kívülről minden rendben van, a műsorvezető végül 2016-ban kimondta magának a legnehezebb mondatot: alkoholista vagyok.
Tilla ma már tíz éve teljesen absztinens. AzEgyszer lentpodcastben és aWMN-nek adott interjúbanőszintén beszélt arról, hogyan vált az ital a mindennapjai részévé, és milyen hosszú út vezetett a felépülésig.
A műsorvezető szerint fiatalon a művészlét szabadsága és a bohém életforma vonzotta. Már gimnazistaként megtapasztalta, hogy alkohol hatására bátrabbnak, felszabadultabbnak érzi magát, ráadásul a környezete is pozitívan reagált erre.
„Ha iszom, olyat is merek tenni, amit józanul nem, és ez bejön az embereknek” – idézte fel.
Tilla úgynevezett funkcionáló alkoholistaként élt: soha nem ivott munka előtt, élő adásban pedig egyetlen kortyot sem fogyasztott. A probléma azután kezdődött, amikor véget ért a munka és megérkezett az üresség érzése.
„Az alkohol a távozásom volt a mindennapokból, és a távozásom önmagamtól”– fogalmazott.
Miközben kívülről sikeres televíziósnak látszott,a magánéletében komoly károkat okozott a függőség.Előfordult, hogy ájulásig itta magát, rendőrségi fogdába került vagy pénzbírságokat fizetett. Közben a családja is végig mellette állt, felesége pedig éveken át próbálta kezelni a helyzetet.
A fordulópontot az jelentette, amikor képes lett kívülről látni önmagát, és felismerte, hogy nemcsak magát, hanem a szeretteit is rombolja.
A felépülésben fontos szerepet játszottak az Anonim Alkoholisták közösségei is. Tilla szerint a gyógyulás első lépése az őszinteség és annak kimondása, hogy valaki függő.
„Egy alkoholista mindig alkoholista marad, de ha megtanul ellentmondani a szernek, élhet boldogan” –mondta.