A Red Bull reagált Verstappen kritikájára: „Én megmondtam” pillanatokra is szükség van
F1világ
2026-05-26 09:30
ARed BullMontrealban megszerezte idei első dobogós helyezését, nohaa szombati nap alapján egyáltalán nem tűnt biztosnak, hogy erre reális esélye lesz.Max Verstappencsak a hatodik helyre kvalifikálta magát, majd ezt követőenkritikusan nyilatkozott,különösen a holland sajtónak a paddockban.Piastri sajnálja Albont: Meg sem akartam előzni!
Egy nappal később a helyzet a vártnál kedvezőbben alakult, Verstappen ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a kanadai eredmény nem ad teljes képet az erőviszonyokról.HIRDETÉSHIRDETÉS
„Őszintén szólva Miamiban jobban éreztem magam az autóval kapcsolatban. Szóval egy kicsit meglepett, hogy itt dobogón állhattam. De azt is figyelembe kell venni, hogy George kiesett, a McLarenek pedig összekuszálták a stratégiát.”HIRDETÉS
Laurent Mekies csapatfőnök mindazonáltal úgy látja, a Montrealban elért eredménymegerősítette azt az előrelépést, amelyet a Red Bull Miamiban tett meg.
„A teljes képet nézve legalább megerősítettük a miami lépést. Úgy gondolom, valamivel többet is tettünk annál, mint amit Miamiban láttunk, abban az értelemben, hogy sikerült valamennyi teljesítményt lefaragnunk az élmenőkhöz képest.”
Mekies korábban már jelezte, hogy az idény közbeni fejlődés nem lesz egyenes vonalú folyamat, és ugyanez igaz a versenyhétvégékre is. A francia szakember nevetve jegyezte meg: „Mi itt nem csinálunk egyszerű hétvégéket.”
Mindez Verstappen időmérő utáni megjegyzéseihez kapcsolódik. A négyszeres világbajnok azt mondta,a Red Bull nem hallgatott a visszajelzéseire az általa preferált beállítási iránnyal kapcsolatban. Végül elfogadta a csapat döntését, részben azért, hogy megmutassa: az nem fog működni.HIRDETÉS
Max Verstappen erről így beszélt még szombaton: „Már annyiszor rámutattam erre, de néha egyszerűen hagyni kell, hogy ők maguk érezzék meg, hogy nem működik.”
Mekies a nyilatkozatokra reagálva tisztázta, hogy a különböző beállítási irányok kipróbálása a Red Bull DNS-ének része, ésa csapatnak esze ágában sincs felhagyni ezzel a megközelítéssel.HIRDETÉS
„Minden alkalommal kockázatot vállalunk, amikor úgy érezzük, hogy nem vagyunk a megfelelő egyensúlyi ponton, vagy nem megfelelő a lemaradásunk a riválisokhoz képest. És amikor ilyen kockázatokat vállalsz, akkor bizony beállítási irányokat is feltérképezel.”
Mekies hangsúlyozta, hogyez a hozzáállás különösen fontos egy új szabályrendszer kezdetén, amikor acsapatokmég mindig tanulják saját csomagjuk működését.
„Még csak az év elején járunk, és ennek az autógenerációnak is az elején. Ki fogunk próbálni dolgokat a versenyzőinkkel, hogy felszabadítsunk valamit, még akkor is, ha ez valamibe kerül nekünk.”
Mekies szerint a tanulságok mind az időmérős, mind a versenykörülmények szempontjából értékesek lehetnek.
„Aztán tanulsz belőle. Tanulsz az időmérős körülményekre, és tanulsz a versenykörülményekre is. Ezen a hétvégén rengeteget tanultunk. Milyen messze voltunk az autó végső potenciáljától? Ezt valójában senki sem tudja.”
Ugyanakkor a kockázatvállalásnak többféle módja is van. A múltban a Red Bull általában hajlamos volt Verstappen által preferált irányt követni, így felmerült a kérdés, hogyez a hétvége ebből a szempontból más volt-e.
„Egyáltalán nem” — válaszolta határozottan Mekies. „Bármennyire is másnak tűnhetett, a valóság az, hogy a versenyzőink teljes mértékben részesei azoknak a döntéseknek, amelyeket meghozunk.”
„Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek meg a saját kis játékaink azzal kapcsolatban, hogy »te mit gondolsz, és te mit gondolsz«. De a nap végén megállapodunk abban, mit próbáljunk ki. Aztán néha van egy kis »én megmondtam« [játék is].”
Montrealban az időmérő után ez kétségtelenül így is volt, Mekies szerint azonban a csapatnak pontosan ilyen dinamikára van szüksége ahhoz, hogy előrelépjen: „Továbbra is együtt tanulunk. És ami egyértelmű, hogy mindkét oldal nagyon is tisztában van vele: szükség van erre a dinamikára, néha szükség van erre az »én megmondtam« érzésre ahhoz, hogy fejlődni tudjunk.”
„Ha kockázatot vállalsz, akkor fájdalmat is kapsz. És éppen azért van szükségünk ezekre a versenyzői érzésekre, arra, hogy a versenyzőink ösztökéljenek minket, és azt mondják: »nézzétek, lehet, hogy csak négy-öt tized a különbség a legjobb autókhoz képest, de úgy éreztem, sokkal jobb is lehetne«. Ez számunkra csak egy meghívás arra, hogy továbbra is vállaljunk kockázatot, és folytassuk a feltérképezést.”