Nem fogod elhinni, ő fordított hátat először András hercegnek
Bors Online
2026-05-09 18:30
András herceget a botrányai miatt megfosztották minden királyi címétől. Ám nem ez volt az egyetlen "pofon", amely érte a botrányok kiderülését követően. Szinte még alig láttak napvilágot a botrányai, amikor már egy királyi családtag azt mondta, ő köszöni szépen, de elhatárolódik az egykori hercegtől.
Katalin hercegné volt az első királyi családban, aki határozottan elhatárolódott a kegyvesztett András hercegtől - állítja a királyi szakíróChristopher Andersen. A szakértő szerintKatalin következetesen kerülte András herceggel a kapcsolatot,mind a családi, mind pedig az ünnepi eseményeken.
„Ő volt az első, aki megszakította vele a kapcsolatot, aki hátat fordított neki”– fogalmazott a szerző, akinek legújabb könyve a leendő királynéről szól.
A beszámolók szerint, Katalin hercegné a Westminster-apátságban megrendezett karácsonyi koncertjéresem engedte be András herceget.
Közvetítőkön keresztül próbált bejutni egy mellékbejáraton, de egyértelmű választ kapott: »Nem, nem szeretnénk, hogy az arca a kamerák elé kerüljön«
– idézte fel Andersen.
Katalin hercegnédöntése mögöttkét fontos ok állhatott:a jövőre koncentrált, és nem szerette volna, hogy a monarchiát botrányok árnyékolják be, valamint férje,Vilmos hercegés idősebbik fia,György hercegrévénközvetlenül érintett a királyi család jövőjében.
„Ő egy jövendőbeli uralkodó felesége és egy másik jövendőbeli uralkodó édesanyja”
András herceg ma már az Andrew Mountbatter-Windsor nevet viseli,a Jeffrey Epsteinhez kötődő kapcsolatai miatt vesztette el a tekintélyt, s vele együtt a királyi címeit is.Bátya, a jelenlegi uralkodóIII. Károly király 2025 októberében hozta meg a döntésétarról, hogy megfosztja öccsét a címeitől, ugyanis nem nézte jó szemmelAndrás egykori szexuális kapcsolatát Virginia Giuffre-el,aki Epstein egyik áldozata volt. A király akkori közleményében így fogalmazott:„Felségeik együttérzése továbbra is az áldozatokkal és a túlélőkkel van mindenfajta visszaélés esetében.”A döntést Vilmos herceg és Katalin is támogatta.
András herceg végig következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat, s egy polgári per lezárásaként Giuffre-nek jelentős összeget fizetett.A nő 2025-ben öngyilkosságot követett el.Később nyilvánosságra került levelezések szerint,Andrásévekkel azután is tartotta a kapcsolatot Epsteinnel,hogy állítása szerint már nem tette - írta aPage Six.