Egészen meglepő szakterületről érkezik Magyar Péter új jobbkeze – A miniszterelnök a filmiparból igazolt egy nagy nevet
Mediapiac
2026-05-26 13:33
Magyar Péter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Sümeghy Claudia tölti be a miniszterelnöki kabinetfőnöki posztot. A politikus szerint az egyik legösszetettebb és legnagyobb felelősséggel járó feladat vár új munkatársára a következő négy évben.
Sümeghy Claudianemzetközi kapcsolatok szakos közgazdász, aki felsőfokon beszél angolul és olaszul, emellett jelenleg az Oxfordi Egyetem executive leadership programjában vesz részt. Magyar Péter bemutatása szerint korábban közel tíz évet dolgozott a pénzügyi szektorban, ahol egy 200 fős értékesítési csapatot irányított, és Európa egyik legerősebb területi vezetőjeként tartották számon.
A frissen kinevezett kabinetfőnök a médiavilágból is ismert: 2016 óta férjével, Topolánszky Tamás Yvan filmrendezővel közös filmgyártó és -forgalmazó cégük producere és kommunikációs vezetője.Nevéhez kötődik a „Tavaszi szél – az ébredés” című kampány- és dokumentumfilm is,amely a TISZA közösségének működését mutatja be.
Magyar Péterkiemelte, hogy Sümeghy Claudia alkotóként már másfél éve közelről követi a párt közösségének működését, döntéshozatali folyamatait és értékrendjét, így belülről ismeri a szervezetet.
A politikus szerint kabinetfőnökkéntSümeghy Claudia feladataegy „stratégiailag koherens és emberközpontú vezetői környezet” kialakítása lesz, amely egy jövőbiztos és működő Magyarország felépítését szolgálja.
Sümeghy Claudiaproducerként számos díjnyertes és közönségsiker film alkotója, a JUNO11 filmgyártó és forgalmazó cég társalapítója.
Cikkajánló: