← Vissza

news.bsdnet.hu

Elfogták a drótszamarak rémét

Police.hu 2026-05-26 12:53
A gödöllői nyomozók azonosították, majd elfogták azt a 29 éves férfit, aki az elmúlt hetekben négy biciklit kötött el. A férfi kétszer a gödöllői vasútállomásnál csapott le, egyszer egy helyi bolt előtt, egy alkalommal pedig a HÉV peronja mellől tolta el a kétkerekűt. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzésével azonosították a férfit. Az egyenruhások hely- és személyismerete jelentős szerepet játszott a felkutatásában és a kézre kerítésében. A nyomok egészen Valkóig vezettek, végül május 19-én fogták el a tolvajt. A kihallgatásán elmondta, hogy a lakatokat vascsővel és karóval verte le. Az egyik alkalommal kicsinek ítélte a botot, ezért azt egy ember méretűre cserélte, és azzal verte le a láncot. A bicikliket egy ideig használta, majd néhány ezer forintért eladta. A Gödöllői Rendőrkapitányság nyomozói üzletszerűen elkövetett lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként a 29 éves P. Imrét, aki szabadlábon védekezhet.
Eredeti cikk megtekintése →