← Vissza

news.bsdnet.hu

30 percig volt halott – hátborzongató listával tért vissza a túlvilágról

Bors Online 2026-05-09 21:15
Különös és megrázó történetet osztott meg Dr. Mary Neal amerikai ortopéd gerincsebész, aki azt állítja: egy halálközeli élmény során járt a túlvilágon, majd egy titokzatos „feladatlistával” tért vissza. A nő 1999-ben Chilében kajakozott a barátaival, amikor egy vízesésnél a víz alá szorult.Elmondása szerint hosszú ideig nem tudott kiszabadulni, és összesen 24 percignem kapott oxigént, mielőtt újraélesztették volna.Dr. Neal később arról beszélt, hogy miközben a teste a víz alatt volt, úgy érezte, a lelke elhagyta a testét, és egy másik világba kerül. A sebész szerint ez volt élete„legcsodálatosabb utazása”. Állítása szerint hatalmas szeretet és béke járta át, miközben úgy érezte, végre„otthon van”. A nő elmondta, hogy egy különös ösvényen vezették végig, ahol egy kupolaszerű építmény mellett tartózkodott, miközben látta, ahogy barátai a folyóparton próbálják újraéleszteni. Dr. Neal tudta, hogy meghalt, mégis teljes nyugalmat érzett. Állítása szerint ekkor kapott egy„teendőlistát”is azzal kapcsolatban, milyen feladatai vannak még az életben.Azt mondta, a listán szereplő dolgok közül több idővel valóra vált. A sebész ugyanakkor azt is állítja, hogy a túlvilági élmény során közölték vele: afia fiatalonmeg fog halni. A nő akkor ezt elképzelhetetlennek tartotta, hiszen gyermeke, Willy mindössze kilencéves volt és teljesen egészséges.Tíz évvel később azonban a tragédia valóban bekövetkezett: a fiút halálra gázolta egy sofőr, aki vezetés közben telefonált. Dr. Neal elmondása szerint hosszú ideig próbált tudományos magyarázatot találni arra, amit átélt, mert orvosként és alapvetően szkeptikus emberként nehezen tudta elfogadni saját tapasztalatait, írja aMirror. Azt mondta, ha korábban valaki más meséli el ugyanezt neki,valószínűleghallucinációnaktartotta volna az egészet.A baleset után a nő végül teljesen felépült sérüléseiből, noha eltörtek a lábai és rendkívül súlyos állapotban mentették ki a folyóból. Dr. Neal ma könyvekben és interjúkban beszél a történetéről, de hangsúlyozza:a titokzatos listán szereplő dolgok közül még mindig nem teljesült minden.
Eredeti cikk megtekintése →