← Vissza

news.bsdnet.hu

Reagált a Sándor-palota Magyar Péter kemény felszólítására

Index 2026-05-10 05:01
Ahogy arról az Index is beszámolt, az országgyűlés szombati alakuló ülésén Magyar Péterfelszólította Sulyok Tamást, hogy mondjon le köztársasági elnök pozíciójáról. A miniszterelnök úgy fogalmazott, „ideje távozni, ameddig még lehet”. Magyar Péter kijelentése után aTelexa Sándor-palota álláspontja felől érdeklődött, a következő választ adták: A köztársasági elnök jogállását és a hivatalviselésének feltételeit az Alaptörvény egyértelműen szabályozza. Török Gáborszerint Magyar Péter miniszterelnöki beszédének legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor lemondásra szólította fel az államfőt, ami „példátlan” a magyar politikában. Az elemző úgy látja, hogy a köztársasági elnök egyszerre vált a politikai támadások és saját működésének következményei miatt is sebezhetővé, így „szinte biztosra vehető, hogy ebben az ügyben az államfő számára csak rossz és rosszabb kimenetek lehetségesek”. Az új országgyűlés alakuló üléséről szóló percről percre tudósításunkatitt, az utána lévő népünnepélyről szóló helyszíni riportunkat pedig ezen alinkenolvashatja el. Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →