← Vissza

news.bsdnet.hu

Korda Györgyre angyalok vigyáznak: „Azt az éjszakát sosem felejtem el”

Ripost 2026-05-10 05:00
Egyik éjszaka a népszerű énekes fellépéséről tartott haza. Fáradt volt, és türelmetlen, ami miatt Korda György majdnem súlyos balesetet szenvedett. Hiszi, hogy az életét akkor a védőangyala mentette meg. Korda Györgyőszintén hisz abban, hogy a létezésünk nem ok nélkül való. Minden ember céllal és feladattal érkezik, és a földi létezésen túl is vár ránk az ismeretlen.Korda Györgya hot! magazinnak őszintén mesélt arról is, miért szeretne még élni! Korda Györgynem titkolja, nyitott a spiritualizmusra,foglalkoztatja őt az, mi lehet a földi létezésen túl. „Egyszer a véletlen összesodort a spiritiszta világszövetség elnökével, aki Londonból érkezett, és keresett egy helyet. Ebben segítettem neki. Meghívtam a szállodámba, a Hotel Villa Kordába, mert érdekelt a személyisége, és a téma, amivel foglalkozik.” Beszélgettünk, és elmondta, hogy látja az emberek auráját, és látja, hogy van mellettem egy törékeny, nem túl magas női alak, aki a bal vállam mögött helyezkedik el. „Azt is elmondta, hogy vélhetően rokoni kapcsolatban álltam vele, de nem a legközelebbi rokonom volt. Ahogyan beszélt róla, azonnal Ilonka nagynéném arca villant fel előttem, aki édesapám húga volt, és akivel nagyon szerettük egymást.” Nem kérdés, hogyKorda György földi angyala felesége, Balázs Klári, aki nélkül a művész már el sem tudná képzelni az életét.Szerelmük legendás, az együtt töltött hosszú évtizedek alatt már sok mindent átéltek. Valóban számíthatnak a másikra jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Egy alkalommal azonbanKorda Györgyéletét az őrangyala mentette meg. „Azt az éjszakát sosem felejtem el. Egy fellépésről tartottam hazafelé, és egy kamion ment előttem. Szerettem volna gyorsan hazaérni, mert fáradt voltam, ezért előzésbe kezdtem.” Az út azonban kissé kanyarodott, így szinte a semmiből bukkant fel a szembe jövő teherautó. „A kettő között elhúztam a kormányt, és az árokban kötöttem ki. Csak azon a pár méteren nem voltak fák, ahová becsapódtam. Mikor utolért a kamion, amit megelőztem, kiszállt belőle a sofőr, rám nézett és azt mondta:«Művész úr, ugye tudja, hogy valaki nagyon vigyázott önre!» Igen, tudom” – válaszoltam. Hiszem, hogy Ilonka nagynéném fogta a kezem.”
Eredeti cikk megtekintése →