Feljelentést tett Mártha Imre a Ripost megfigyelési botránya miatt: filmbe illő módszerekkel lesték minden pillanatát
Mediapiac
2026-05-27 09:55
Feljelentést tett Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Ómolnár Miklós és Farkas Örs ellen, miután állítása szerint egy szervezett lejárató és megfigyelési akció célpontjává vált.
A444birtokába került dokumentum szerint Mártha több bűncselekmény gyanúját is felvetette.
A BKM vezetője azt állítja, hogy a Mediaworks igazgatója, Ómolnár Miklós által szervezett politikai akciócsoport tudatos karaktergyilkosságot folytatott ellene.
„A Mediaworks Hungary Zrt. igazgatója, a bulvárpápaként elhíresült Ómolnár Miklós által szervezett, általa politikai akciócsoportként aposztrofált szervezet céltáblájává, üldözöttjévé, megfigyeltjévé váltam” – áll a feljelentésben.
Mártha szerint az Átlátszón megjelent interjúból derült ki számára, hogyan működött a rendszer. A Ripost korábbi munkatársa,Forgács Ágnesarról beszélt, hogy kész aktákat kaptak, bennük személyes adatokkal és zárt Instagram-profilokról lementett fotókkal.
Az interjú szerint a munkatársak minden kedden kaptak instrukciókat a Karmelitából, miközbenForgács többször látta, hogy Ómolnár Miklós Farkas Örstől kap e-maileket.Mártha ezért hivatali visszaélés gyanúja miatt is nyomozást kér.
A vezérigazgató szerint a megfigyelés odáig ment,hogy egy hónapon át sátraztak és fotózták az otthonát.
Mártha úgy véli, a megfigyelők egy olyan területről dolgozhattak, amely a magyar állam tulajdonában álló köztársasági elnöki rezidenciához tartozik. Emiatt szerinte az akkori államfő, Áder János környezetének felelőssége is felmerülhet.
A feljelentés másik fontos eleme egy korábbi kormánypárti médiában megjelent interjú. Ebben egy eltorzított hangú, magát kukásnak kiadó férfi beszélt arról, hogyan küldték el a BKM-től. Forgács Ágnes szerint azonban a felvételen valójában Ómolnár Miklós szerepelt.
Mártha Imre azt állítja, hogy mindez hozzájárulhatott a 2022-es hulladékszállítási sztrájkhoz is.
„Utoljára az 1950-1960-as években volt lehetett olyat látni, mint, ami velem történt a 2020-as Magyarországán. Ezt kétségbeejtőnek tartom” – mondta a 444-nek.
A BKM vezérigazgatója szerint továbbra sem érti, miért vált célponttá.