● news.bsdnet.hu

Egyelőre, míg nem változik a helyzet – és remélem, hogy nem változik! – minden, ebben a témában születő írásomat azzal kell kezdenem, hogy nyomatékosan leszögezem: Magyarországon nincs ebola-járvány és valószínűleg nem is lesz. Ugyanis semmi szükség arra, hogy ok nélkül tömeghisztériát keltsünk. Kongóban, Ugandában és talán Dél-Szudánban viszont van – és egyre súlyosbodik, nem kis részben az összeesküvés-elméleteknek, a suttogó propagandának és az álhíreknek köszönhetően. (Képünk illusztráció) A terjengő ostobaságokra jó példa az, amit a The Independent  idéz: „ Ngone Ngobba Jean Claude, az ituri tartománybeli Lita falu lakója így nyilatkozott: A közösségben az emberek nem tudják elhinni, hogy létezik ez a betegség. Egyesek sátáni betegségnek nevezik, mások pedig úgy vélik, hogy pénzszerzés céljából találták ki. Vannak, akik szerint az orvosok hazudnak, mások pedig azt hiszik, hogy az erős alkoholtartalmú italok fogyasztása immunitást biztosít a fertőzés ellen.” A kérdést alaposabban a The Washington Post járta körül, ezt mutatom be az alábbiakban, saját megjegyzéseimmel, melyeket szokás szerint csillag alatt, a bekezdések végén teszek meg. Miközben terjed a halálos ebola-járvány a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén, egy összeesküvés-elmélet szerint maguk a nonprofit szervezetek munkatársai hurcolták be a betegséget az országba, hogy több támogatást kapjanak. Egy másik elmélet szerint a járványt mesterségesen idézték elő, hogy megfélemlítsék a lakosságot, és így hozzáférjenek az ásványkincsekhez, de leginkább az aranyhoz. Vannak, akik nem hajlandóak elfogadni, hogy az ebola terjedésének megakadályozása – amely a fertőzött személy testnedveivel való érintkezés útján terjed – megköveteli bizonyos hagyományos temetkezési szertartások mellőzését. Mások pedig egyáltalán nem hiszik, hogy az ebola létezik – szerintük ez csak színjáték, amelynek célja a segélypénzek ellopása. „ Általános bizalmatlanság uralkodik úgy a hatóságok, mint a humanitárius segélyszervezetek iránt” – mondta Rose F. Tchwenko, a Mercy Corp segélyszervezet kongói országigazgatója, hozzátéve, hogy egyes lakosok úgy vélik, a betegséget „csak kitalálták”. A múlt héten egy csoport fiatal, akik nem tudták elhinni, hogy barátjuk, egy 30 éves futballista, ebolában halt meg, úgy döntött, hogy erőszakkal visszaszerezik a holttestét: megtámadták a rwamparai kórházat, és a kórházi dolgozókat szó szerint elkergették. A zűrzavarban hat beteg is elmenekült – mondta a The Washington Postnak egy kórházi dolgozó, aki a helyzet érzékenysége miatt névtelenséget kért. Másnap 18, Ebola-fertőzés gyanújával kezelt beteg menekült el a Mongbwalu Általános Kórház elleni hasonló támadás után. Az Ebola-járvány epicentrumában történt incidensek rávilágítottak arra, milyen mértékű félreinformáltsággal kell szembenézniük az egészségügyi dolgozóknak egy olyan válság során, amelyben a WHO szerint legalább 750 gyanús esetet és 177 halálesetet regisztráltak.* *Itt álljunk meg egy pillanatra, mert ezek a hazugságok ismerősök lehetnek számunkra: bizony-bizony, majdnem szó szerint ilyesmik terjengtek minálunk is, Európa kellős közepén, amikor komolyabban megérkezett a Covid. Volt, aki tagadta a betegségnek még a tényét is, és hazugnak nevezte azokat – bár feledhetném a szekunder szégyent! – akik szeretteik halált tették közzé a Facebookon, voltak, akik az oltások ellen indítottak keresztes háborút, megint mások politikai rémuralmat emlegettek és összeesküvés-elméleteket terjesztettek, emlékszünk még jól és remélem, mindahányan. Később kiderült, hogy mifelénk az orosz befolyás alatt álló propagandatermékek szították ezt a mozgalmat (a lelkes, máig harcoló, oroszbarát oltásellenesek számára jelezném, hogy az Oroszországi Föderációban máig kötelezőek az oltások, azok elmulasztása bűncselekmény és a fegyveres erők összes tagját beoltották a Covid ellen, körülbelül egyharmadukat többször is). Hogy Afrikában kiknek köszönhető ez az álhír-hadjárat? Tekintve a szinte szó szerinti egyezéseket, nem kétséges, hogy megint Oroszországnak. Hizsen komoly érdekeltségeik vannak arrafelé máig, és habár a Száhel-övezetben vesztésre állnak a szalafitákkal szemben, Kongó és Uganda sokkal többet érne nekik, mint a számukra lassan reménytelen Mali és Burkina Faso. A szakértők szerint a bizalmatlanság és a dezinformációk az eboláról Kongóban nem számítanak új jelenségnek, de úgy tűnik, hogy ez a járvány idején még súlyosabbá vált, mert a finanszírozás csökkentése miatt a régióba érkező, egyéb, tehát nem járványügyi célú külföldi segítség jelentősen visszaesett, és ez tovább növelte a nyugati országok szerepével kapcsolatos zavart. „ Az itteni emberek nem hiszik, hogy létezik az ebola” – mondta Luc Malembe, egy 40 éves politikus, aki múlt csütörtökön lefilmezte a rwampara-i kórház elleni támadást. „Ezért nem is védekeznek. Nagyon sok felvilágosításra lenne szükség itt.” A megtámadott kórház egyik orvosa elmondta, hogy a lakosok berontottak, és követelték a néhány órával korábban elhunyt futballista holttestét, hogy a helyi szokásoknak megfelelően temethessék el.* *Ennek is van európai analógiája, ha nem is teljes az egyezés: a Covid idején a minimum félnótás Diana Șoșoacă Romániában be akart törni emberei élén a járványkórházakba, mivel meggyőződése volt, hogy azok „üresen állnak”, hiszen „nincs semmiféle járvány”. A hölgy jelenleg európai uniós képviselő, nézeteit leginkább paranoid hisztero-fasizmusnak lehetne nevezni, nemrég vonták meg tőle a mentelmi jogot is, hasonlóan értelmes performanszok miatt. Szóval: csak ne nézzük mi le annyira Fekete-Afrikát, Európa sem különb náluk, az ostoba emberek ugyanúgy viselkednek itt is, mint amott. A hagyomány szerint, miután valaki meghal, az emberek „egy-két napig otthon maradnak a holttest mellett, együtt esznek és ünnepelnek vele” – mondta az orvos a The Washington Postnak, névtelenséget kérve, mivel nem volt felhatalmazva arra, hogy tájékoztassa a sajtót. „ Népszerű volt, és vannak, akik el sem tudják képzelni, hogy egy ilyen ember ne kapjon hagyományos temetést” – mondta az orvos, hozzátéve, hogy a fiatalember egy helyi templomban énekelt és egy szállítmányozási cégnél dolgozott. „Ez a probléma, mert a helyzet megváltozik, amikor ez a betegség lecsap” – mondta az orvos. „Sokan nem hiszik, hogy ez a járvány valódi, és sokan azt sem értik, mi az, hogy járvány vagy fertőzés.” Ituri, az a tartomány, ahol a legtöbb eset történt, Dél-Szudánnal és Ugandával határos, és körülbelül 4 millió lakosa van. Az aranybányászat központjaként ismert régiót az elmúlt években instabilitás jellemzi, mivel különböző milíciacsoportok egymással és a kongói hadsereggel is itt konfrontálódnak - hm, talán az arany kell minden érdekelt félnek? „ Kongóban a vidéki régiókban gyakorlatilag nincs áram és folyóvíz” – mondta Trish Newport, az Orvosok Határok Nélkül kongói Ebola-programjainak vezetője. Az ilyen elszegényedett területeken, ahol alig van orvosi ellátás, a lakosok gyakran azt szeretnék, ha az orvosok és az ápolók az ebolánál sürgetőbbnek tartott problémákra, például a maláriára és a kanyaróra koncentrálnának. Az Egyesült Államok és más országok drámai finanszírozáscsökkentései miatt kevesebb pénz jut ilyen programokra – mondta –, és emiatt még nagyobb a bizalmatlanság a kifejezetten az ebola kezelésére szánt pénzek beáramlásával kapcsolatban. „ Most az emberek úgy fogják látni, hogy a pénz csak akkor érkezik, ha a mi céljainkról van szó – arról, hogy ne terjedjen el nálunk az ebola” – mondta, a nyugati országokra utalva.* *És sajnos ebben van némi igazság: a járványokat mindig okosabb helyben elfojtani, mint hagyni az elterjedésüket és azt, hogy világválságot okozzanak. Nem kétséges: Kongónak vagy Ugandának ebola nélkül is ezer baja van, melyekkel egyedül nem képes megbirkózni, tehát segíteni kéne nekik, de az eddig is nehéz volt, mostanság főleg lehetetlen: Donald Trump első intézkedéseként pont a nemzetközi segítség (és az amerikai „soft power”) legfőbb szervét, az USAID-et szüntette meg. Holott enélkül szinte elképzelhetetlen a járványmegelőzés a harmadik világban. Trumpnak sincs sokkal több esze, mint egy átlagos kertitörpének. Greg Ramm, a Save the Children NGO kongói országos igazgatója elmondta, hogy szervezetük korábban 96 egészségügyi klinikát finanszírozott Ituri, Észak-Kivu és Dél-Kivu tartományokban, de az Egyesült Államok és más korábbi támogatók által végrehajtott segélycsökkentések miatt most már csak ezek harmadát tudja támogatni, így az emberek kevésbé valószínű, hogy orvosi ellátást kérnek vagy kapnak. És mivel az egészségügyi dolgozók is elkapják az ebolát, így az egészségügyi központok személyzet nélkül maradnak, a gyerekek pedig az ebola-járvány végetérte után újból kanyaróban, maláriában, alultápláltságban és más megelőzhető okok miatt fognak meghalni, mert a világ már nem fog törődni velük – mondta Ramm. 2018-ban Adam Vainqueur, egy kongói, Beni városából származó tanár elkapta az ebolát. Amikor felépült, kiderült, hogy elbocsátották a magániskolából, ahol dolgozott, és a családja is elhagyta. „Ha az orvosok elvisznek, nem számítanak rá, hogy visszajössz” – mondta a ma 28 éves Vainqueur. „Az emberek úgy tudják, és azt mondják, hogy az ebola-orvosok démonok.” „ A többiek félnek tőled, a családod elűz vagy elkerül, a piacon az emberek elmenekülnek, amikor meglátnak, vagy félreállnak, amikor vizet merítesz magadnak” – mondta. „Az emberek elmenekülnek, amint meglátnak, mert azt hiszik, hogy ebola lappang benned.” Vainqueur elmondta, hogy az utóbbi időben SMS-eket kapott, amelyek közül néhányban azt írták neki, hogy a betegségük visszatért. Az ilyen esetekben, mondta, a megbélyegzés épp olyan súlyos.* *Az áldozathibáztatás iskolapéldáját látjuk. Kétségtelennek tűnik, hogy az emberfaj sárkányfog-vetemény. Saki Roger, egy kongói idegsebész, aki 2018 novemberében fertőződött meg ebolával, miközben sürgősségi császármetszést végzett egy terhes nőn, támogató csoportot indított a túlélők számára. Roger a The Washington Postnak elmondta, hogy az ebola áldozatai a betegség elmúlása után is évekig szenvednek a maradandó traumától. „ Sok babonával és téves információval találkozunk a betegség kapcsán” – mondta Roger, hozzátéve, hogy a két nővér, akivel együtt dolgozott, szintén tüneteket mutatott. Az egyik elment egy járványkezelési központba, majd meghalt – mondta –, míg a másik egyáltalán nem volt hajlandó kezeltetni magát, elmenekült a városból – majd szintén meghalt. „ Az ápolónőt, aki az ebola-kezelő központban halt meg, a családja teljesen elutasította. Még a férje sem ment el hozzá meglátogatni, amíg beteg volt” – mondta Roger. Helyi segélyszervezetek szerint sok lakos osztja azt az összeesküvés-elméletet, hogy a nonprofit szervezetek munkatársai hozták be az ebolát, mert több pénzt akarnak szerezni. Grace Wairima Ndungu, a Mercy Corps afrikai média- és kommunikációs vezetője elmondta, hogy Goma lakói – egy 2 milliós városról van szó, ahol alig néhány esetet jelentettek – azt mondták kollégáinak: „Nincs járvány, csak a civil szervezetek próbálnak pénzt szerezni.”* *Igen, ez az ócska hazugság Európában is bevált, Afrikában meg valósággal tarol. Ha ez a hozzáállás a fővárosban, tette hozzá, „el lehet képzelni, mi történik vidéken”. Tchwenko, a Mercy Corps kongói országigazgatója elmondta, hogy a rwamparai kórház elleni támadás olyan feszültségforrásként működött, amely egy nagyobb tömeghisztériát váltott ki. „Ez a tényezők tökéletes káosza” – mondta, egyaránt utalva a lázadó csoportok és milíciák által elkövetett erőszakra, valamint a humanitárius tevékenységek drámai visszaesésére, amelyet a tavalyi finanszírozáscsökkentés okozott. A probléma részben a kórházba érkező betegek és a vizsgálati eredmények kézhezvétele közötti időbeli eltérésben rejlik – mondta Patrick LaRochelle, egy amerikai misszionárius orvos, aki Kongó északkeleti részén, Bunia városában dolgozott, és elmagyarázta, hogy a családok gyakran nem hajlandóak elhinni, hogy szeretteik megfertőződtek a betegséggel. Gyakran előfordul – mondta –, hogy a betegek azért mennek kórházba, mert azt hiszik: maláriájuk van, de kiderül, hogy ebolával fertőződtek meg. Szerinte: „ Ez oda vezetett, hogy nem bíznak az orvosokban; pletykák keringenek arról, hogy az orvosok injekcióval juttatják az emberekbe az ebolát.” Malembe, aki lefilmezte a rwamparai támadást, elmondta, hogy a probléma részben abban rejlik, hogy szakadék tátong az emberek által látottak, tapasztaltak és a hivatalos narratívák között. Április 14. körül sokan kezdtek meghalni a közösségében – mondta –, de akkor és ott a helybéli, tapasztalatlan orvosok „nem tudták megmondani, mi folyik ott”. Most, mondta, a közösség azt hallja, hogy rengeteg felszerelést hoztak be az országba az ebola elleni küzdelem céljából, de a helyszínen nem látják ezt. Egyelőre, mondta, még külön épületszárny sincs a kórházban az ebolás betegek kezelésére. Robert Batusa, a World Relief DR Congo programigazgatója, aki jelenleg Gomában tartózkodik, elmondta, hogy csoportja aktívan együttműködik több mint 135 helyi egyházzal, hogy hangsúlyozza a biztonságos temetések, a higiénia és az ebolás tünetek bejelentésének fontosságát. Batusa szerint elengedhetetlen a közösség bizalmának megszerzése, mielőtt képesek lennének felkérni a megfelelő személyeket a pontos információk terjesztésére. Kiemelte csoportja erőfeszítéseit, amelyek keretében kézmosóállomásokat és hőmérséklet-ellenőrző pontokat hoznak létre a térségben, és aktívan együttműködnek a helyi közösségekkel. Mint nyilatozta: „ Mobilizáljuk a közösségekben működő egyházakat, megtanítjuk őket arra, hogyan javíthatják híveik helyzetét, hogyan ismerhetik fel a közösségi hiányosságokat, és hogyan dolgozhatnak ki beavatkozásokat vagy projekteket a szükségletek kielégítésére és a problémák megoldására.” Elmondta, attól tart, hogy az ebolás esetek száma rövidesen ezrekre is rúghat, az egészségügyi központban történt erőszakos cselekményekre és arra utalva, hogy egy ebolával fertőzött beteg megszökött egy buniai kórházból. Figyelmeztetett továbbá a járvány másodlagos hatásaira is, mivel a határok lezárása korlátozza az élelmiszerhez és a fogyasztási cikkekhez való hozzáférést. A bizalmatlanság nem csupán a helyi közösségekben, hanem a döntéshozók körében is jelen van – mondta Matthew M. Kavanagh, a Georgetown Egyetem Globális Egészségpolitikai és Politikai Központjának igazgatója. Miután a Trump-kormány úgy döntött, hogy bezárja az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökséget (USAID) és megszünteti a járványok kezeléséért felelős kormányzati szerveket, azok az országok, amelyek korábban az Egyesült Államokra támaszkodtak ez ügyben, most nem tudják, hogyan lépjenek tovább. Azok az amerikai tisztviselők, akik egykor kulcsszerepet játszottak a járványok kezelésében, néha egyáltalán nincsenek jelen. És még akkor is, ha az Egyesült Államok beavatkozik az érdekükben, új bizalmatlanság tapasztalható azon országok részéről, amelyek egykor az Egyesült Államokat „kedvenc partnerüknek” tekintették. „ Mostanra az a benyomás alakult ki, hogy az Egyesült Államok megbízhatatlan szövetséges” – mondta. Nos, megbízhatónak tényleg nem lehet nevezni. Mindenesetre ha komoly károkat, nagy veszteségeket okoz majd az ebola Afrikában, azért nem csak a helyi viszonyok lesznek felelősek, hanem az évtizedeken át biztos alapokon nyugvó amerikai támogatás hirtelen megvonása épp úgy, mint az orosz propaganda és befolyásgyakorlás. Mintha nem volna Afrikának elég baja magától is, beszáll az ebola mellé a két nagyhatalom, támogatni a járványt. Ha igazuk van a fontosabb világvallásoknak, ezért Trump is, Putyin is a Pokol ebolás bugyrában fogják végezni. Szele Tamás