← Vissza

news.bsdnet.hu

Készül a vészforgatókönyv a Forma-1-ben

Vezess 2026-05-27 13:19
A Forma-1 vezetése számol azzal, hogy az iráni konfliktus miatt az idény végi közel-keleti fordulókat sem tarthatják meg. Keresik az alternatívákat. 2026.05.27. szerda 14:19 Az Egyesült Államok és Izrael koalíciója által február legvégén Irán ellen indított háború a Forma-1-es versenynaptárra is hatással volt: az iszlám köztársaság által a régióbeli USA-barát országok elleni válaszcsapások miatt a Bhareini és a Szaúd-arábiai Nagydíjat is törölni kellett, áprilisban nem is volt verseny. Ugyan a felek már áprilisban tűzszünetet hirdettek, valójában azóta is vannak érdemi katonai akciók, így a térség továbbra is „forró”, ha pedig nem lesz változás, a november végi Katari és a december első hétvégéjére kitűzött Abu-dzabi Nagydíj megrendezése is kérdésessé válhat. A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domnicali a francia L’Equipe-nek adott friss interjújában elismerte, hogy számolnak ezzel, készülnek a naptár esetleges átrendezésére. „Ahogy a koronavírus idején, most is a lehető legpragmatikusabbnak kell lennünk. Bahrein és Dzsidda lefújására azért volt szükség, mert tudtuk, hogy akkor nincs ott helyünk. Az F1 szórakoztatás, a sport örömet, élvezetet jelent, így oda is kell vinni, ahol megfelelő az atmoszféra. A saját, de legfőképp az egész világ érdekében reméljük, hogy minél előbb rendeződik a helyzet” – kezdte . „A katari és abu-dzabi versenyszervezők már megkezdték a jegyértékesítést, a belépők nagyon szépen fogynak is. De közeleg a pont, amikor döntenünk kell, mert az F1 nem olyan, mint a foci, nem csak két csapatról és 22 játékosról van szó. Nálunk igen összetett a logisztika, komolyak a költségek.” Domenicali kijelentette, hogy a tavasszal lefújt két futam naptárba való visszaszuszakolása „lehetetlen lenne”, de még az egyik beszúrása sem lenne könnyű – esetleg az Azerbajdzsáni és Szingapúri Nagydíj közötti október 2-4-i hétvége jöhetne szóba. Rosszabb esetben persze nem mondjuk Szaúd-Arábia „visszacsempészése”, hanem Katar és a szezonzáró Abu-Dzabi helyettesítésének megoldása lehet a feladat. „Megerősíthetem, hogy van vészforgatókönyvünk. Ha az idény végi két futam nem rendezhető meg, mert még akkor is tart a háború, lesznek alternatívák” – jelentette ki, hozzátéve, hogy semmiképp sem a november 22-i Las Vegas-i Nagydíj lesz a szezonzáró. Kövesd a Vezess.hu -t a Google hírekben!
Eredeti cikk megtekintése →