← Vissza

news.bsdnet.hu

Rendőrök jelentek meg a volt fideszes polgármester házánál

ATV 2026-05-10 07:08
A hivatalos közlés szerint Bátonyterenyén a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tartottak hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt – ahogy fogalmaztak – nyomozati cselekményeket. A nyomozók a városházán is jártak, valamint az önkormányzat egyik cégénél is tartottak házkutatást, és iratokat foglaltak le. A helyiek elmondása alapján rendőrök voltak a nógrádi város korábbi fideszes polgármesterénél és alpolgármesterénél is. Hivatalosan nem közölték a rendőrök, hogy pontosan milyen ügyben nyomoznak, így azt sem tudni, van-e konkrét gyanúsítottja a vizsgálatnak – állítja Bátonyterenye jelenlegi, független polgármestere. „AHeves Vármegyei Rendőr-főkapitányságvalóban a város több pontján tartott nyomozati cselekményeket, illetve házkutatásokat. Köztük a polgármesteri hivatalban is megjelentek és dokumentumokat foglaltak le, valamint az önkormányzat településfejlesztő cégénél tartottak kutatást, és ott is foglaltak le iratokat” – mondta Orosz István polgármester. A nógrádi kisvárosban hamar elterjedt, hogy nyomozók vannak a településen. Az is gyorsan kiderült, hogy rendőrök jártak a város korábbi fideszes vezetőjénél és az alpolgármesternél. „Azt láttam, hogy fél hét felé jött ide egy fehér autó. Én azt hittem, hogy nagyszülők jöttek a gyerekekért óvodába, de végül kiderült, hogy nem ők voltak, hanem két férfi és egy nő szállt ki a kocsiból” – mondta Pető Ervin. A szomszédasszony arról beszélt stábunknak: nem lepődtek meg a rendőrök érkezésén. „Várható volt, mert az előzmények, amik történtek a városban, tehát várható volt, hogy előbb-utóbb felgöngyölítik ezeket a dolgokat, mivel tudtuk, hogy több feljelentés van ellene, ami alapján úgy gondoltuk, hogy előbb-utóbb elérnek hozzájuk” – fogalmazott Pető Ervinné. Egy helyi férfi azt mondta: ha valakiről kiderül, hogy bűncselekményt követett el, annak viselnie kell a következményeket. „Loptak, akkor megérdemlik. Simán. Aki meg nem, az tisztázza magát, azt gondolom. De most azt hiszem, hogy egy kicsit más időszak fog jönni, mert itt egyesek rohadt nagy lovon ültek” – mondta Maczonkai György.
Eredeti cikk megtekintése →