Storck víziója az MLSZ-nél átment, a világ másik végén viszont nem kértek belőle
Csak Foci
2026-05-27 17:32
A bangladesi labdarúgó-szövetség (BFF) végül nem a korábban fő esélyesnek tartott német szakembert, Bernd Storck nevezte ki a válogatott élére. Bár a korábban a magyar válogatottat is irányító tréner neve az utóbbi hetekben többször is felmerült a jelöltek között, a szövetség végül az amerikai–német Thomas Dooley mellett döntött.
A kiválasztási folyamat hónapokig húzódott, és több mint 250 pályázó közül próbálták megtalálni a megfelelő szövetségi kapitányt. A végső szakaszban több ismert európai edző neve is szóba került, Storck is esélyes volt, és a bangladesi sajtó szerint tapasztalata, valamint nemzetközi múltja miatt komoly jelöltként kezelték.
A Bangladesh Footy szerint a fizetési igények mellett a bangladesi vezetők rossz néven vették, hogy Bernd Storck a szövetségi kapitányi poszt mellé sportigazgatói szerepkört is szeretett volna.
A 63 éves német szakember ugyanis nemcsak a válogatott irányításáról beszélt a tárgyalások során, hanem arról is, hogyan fejlesztené a bangladesi utánpótlás-nevelést és a fiatal korosztályos csapatokat. Ezek az elképzelések azonban több szövetségi vezetőnek nem tetszettek.
https://x.com/BangladeshFooty/status/2056772763843514844
A szövetség végül más irányt választott: Thomas Dooley a napokban már megérkezett Dakkába, ahol hivatalosan bemutatták új szövetségi kapitányként. A döntéshozók szerint Dooley előnye az volt, hogy korábban sikeresen dolgozott Ázsiában, különösen a Fülöp-szigeteki válogatottnál, és jól ismeri a fejlődő futballnemzetek építését.
Storck így lemaradt a bangladesi kispadról, pedig sokáig úgy tűnt, hogy komoly esélye van arra, hogy 2025 júniusa után ismét munkába álljon. A bangladesi szövetség végül a hosszabb távú építkezés és az ázsiai tapasztalat alapján hozta meg döntését.
[keretes_doboz cim="Magyarországon bejött a terve"]
Bernd Storck kicsivel több mint 11 évvel ezelőtt a Magyar Labdarúgó Szövetségnél előbb utánpótlás-sportigazgatóként tevékenykedett, ahol már a bemutatkozó sajtótájékoztatóján jelezte: az U15-U21-es válogatottaknál egységes, hatékony utánpótlásrendszert, valamint egy adatbázison alapuló játékosmegfigyelő-hálózatot kell kiépíteni a kiválasztás és a fejlesztés támogatására.
2015 júliusától már szövetségi kapitányként dolgozott, irányítása alatt a magyar válogatott 44 év után jutott ki a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra, miután a csapat a pótselejtezőben oda-vissza legyőzte Norvégiát.
[/keretes_doboz]
Pörögnek a hírek az átigazolási piacon, kövesd a csakfoci.hu folyamatosan frissülő átigazolási rovatát, ahol minden fontos információt azonnal megtalálsz - KATTINTS!
https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/egyetlen-dolgon-mulik-hogy-borbely-atul-e-a-fradi-kispadjara-a-hatter