← Vissza

news.bsdnet.hu

Tervezett tettenérés

Police.hu 2026-05-28 06:38
A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétség miatt folytat nyomozást egy 40 éves kurityáni férfival szemben. A rendőrök május 20-án délután – egy tervezett akció során – intézkedtek ellene az egyik helyi csomagpontnál. Az egyenruhások átvizsgálták a férfi ruháját és a táskáját is: egy frissen átvett postai küldeményt találtak nála, amiből közel 15 gramm fehér, kristályos, kábítószergyanús anyag került elő. A rendőrök elfogták a férfit, gyanúsítottként hallgatták ki, és a tiltott szer mellett lefoglalták a mobiltelefonját és a tranzakciókat igazoló bizonylatokat is. A fogyasztó beismerő vallomást tett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! A kábítószerek általában hamar erős pszichikai függőséget válthatnak ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz! A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet! Kérjük, akinek kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információja van, tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón.
Eredeti cikk megtekintése →