← Vissza

news.bsdnet.hu

Drogdílert kapcsoltak le a kőbányai rendőrök

Police.hu 2026-05-28 06:10
Egy út szélén álló autóban négyen ültek: egyiküket kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették, társait birtoklással gyanúsítják. A X. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei május 22-én este figyeltek fel egy az út szélén álló autóra, amiben négyen ültek. A járművet és a benne lévőket is ellenőrizték. A rendőrök a gépkocsi és a ruházatátvizsgálás során tasakokba, alufóliába csomagolt bruttó 26 gramm kábítószergyanús fehér port – feltehetőleg kristályt –, mérlegeket, telefonokat, valamint közel egymillió forintnyi bel- és külföldi fizetőeszközt találtak. A rendőrök mindent lefoglaltak; az autót is, amiről kiderült, hogy kivonták a forgalomból, forgalmi engedélyének érvényessége lejárt, és nem a valódi rendszáma volt rajta. A 37 éves sofőrt és utasait előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol mintavételre került sor. A kőbányai nyomozók L. Richárdot kábítószer-kereskedelem és egyedi azonosító jellel való visszaélés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A lefoglalt anyagokat szakértők vizsgálják. A feltételezett drogkereskedő utasaival szemben kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt indult eljárás.
Eredeti cikk megtekintése →