← Vissza

news.bsdnet.hu

„Nem hiányzik…” – Lovász László és Bochkorék már nem is beszélnek

Mediapiac 2026-05-28 10:55
Lovász László január végén otthagyta a Retro Rádiót, ahol Bochkor Gábor mellett 5 és fél évig volt műsorvezető. A rádiós elárulta: távozása óta nem beszélt Bochkorékkal és egyszer sem tekert az egykor közös műsorukra. Bár 5 és fél éven át vezetett műsort Lovász László Bochkor Gábor mellett a Retro Rádióban, a ma már a Dumaszínház kreatív igazgatói és produceri pozícióját betöltő Lovász bevallotta: január 30-i távozása óta nem beszélt Bochkorékkal, sőt a műsort sem hallgatta egy alkalommal sem. Lovász László elárulta, nem tudja, hogyan boldogul Risztov Éva , aki a helyére érkezett – tudatta a story.hu . A volt rádiós személyes és szakmai okok miatt döntött úgy, hogy otthagyja a Retro Rádiót, s bár nem érezte könnyűnek a váltást, úgy gondolja, helyesen tette, hogy meglépte. Nem bánja, hogy annak az életszakasznak vége. „Tavaly év végén fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék eljönni a rádióból. Más életre vágytam. Az utóbbi időben már nem szívesen keltem fel hajnali négykor, hogy ebben részt vegyek. És a közeggel sem voltam teljesen kibékülve. Öt és fél évig húztam Bochkor Gábor mellett. Addig nagyon rendesen csináltam a dolgomat, de úgy éreztem, nem értékelik kellőképpen a munkámat. Eszembe se jutott, hogy más feltételekkel, más körülmények között rádiózzak tovább. Már nagyon menni akartam. Ettől függetlenül nehéz döntés volt. Valamit lezárni, otthagyni mindig sokkal nehezebb, mint valami újba kezdeni. Legalábbis nekem. Nyilván alaposan átgondoltam, mit nyerek, mit veszítek ezzel, de egyébként sem akartak visszatartani. Tudomásul vették a döntésemet, és kész” – mesélte Lovász László. Hozzátette: annak azért tudatában van, hogy sokan hiányolják. „Azóta egyszer sem hallgattam Bochkorékat, és Gáborral sem beszéltem. Azt sem tudom, hogy az utódom, Risztov Éva hogyan muzsikál, de azt igen, hogy sokan hiányolnak engem. Nap mint nap rengetegen megállítanak az utcán, hogy mennyire szerettek, és hiányzom a csapatból. Nyilván nagyon jólesik a visszajelzésük, de továbbra is úgy gondolom, jó döntést hoztam. Nem hiányzik a rádiózás” – mondta őszintén a korábbi rádiós a Story magazinnak.
Eredeti cikk megtekintése →