← Vissza

news.bsdnet.hu

Idő előtt jött a rémálom – 29 évesen diagnosztizálták Parkinson-kórral a nőt

Bors Online 2026-05-10 10:30
Emma Lawton mindössze 29 éves volt, amikor Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála több mint három évtizeddel korábban, mint az átlagos életkor. A grafikus 2013-ban vette észre az első tüneteket:nehezen tudta irányítani a számítógépes egeret, ezért kezdetbenkéztőalagút-szindrómáragyanakodott.A szülei azonban aggódtak, ezért orvoshoz ment, ahol kiderült, hogy járás közben az egyik karja nem mozog megfelelően. Neurológiai vizsgálatok után megállapították, hogy aParkinson-kór korai stádiumában van, írja aPeople. Még 30 sem voltam, és hirtelen minden bizonytalanná vált – mondta. Abetegségrőladdig szinte semmit nem tudott, és azt hitte, csak időseket érint. Az elmúlt több mint 12 évben az állapota romlott: egy idő után anyakizmaiannyira legyengültek, hogy nem tudta felemelni a fejét. Ennek ellenére igyekezett pozitív maradni, blogot indított, és minden nap új dolgokat próbált ki – a fejszedobástól a testfestésig. 2026 januárjában egy komoly műtéten esett át:30 titánium csavarral stabilizálták a gerincét, hogy újra fel tudja emelni a fejét. A beavatkozás után újra kellett tanulnia járni, de ma már ismét egyenesen tud állni. Lawton hangsúlyozza: a Parkinson-kór nem csak időseket érint, és nem jelenti az élet végét. Bár nehéz együtt élni vele, szerinte az ember döntheti el, mennyire hagyja, hogy a betegség meghatározza az életét. Még mindig izgatottan várom, mit hoz a holnap – Parkinsonnal együtt is – fogalmazott.
Eredeti cikk megtekintése →