Pocsék volt a kapcsolata, mégis együtt ünnepelt a Házasság első látásra elvált párosa
Mediapiac
2026-05-28 12:55
Megünnepelte házassági évfordulóját a Házasság első látásra egykori párosa, Fűzfa Rita és Varga Sándor. Viharos pillanataikra ma már nevetve emlékeznek – mindez sokakat meglephet, hiszen a párkereső műsorban rossz volt a kapcsolatuk, hamar el is váltak.
Együtt ünnepelt Budapesten Fűzfa Rita és Varga Sándor, a Házasság első látásra egykori párosa. A párkereső reality-ben cseppet sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, de ma már barátok, annak ellenére is, hogy a magánéletben külön utakon járnak – tudatta a blikk.hu .
Rita és Sanya barátként megülte az első házassági évfordulóját is, hiszen előző évben május 26-án esküdtek meg a Házasság első látásra műsor keretében.
A budapesti Deci Pubban egymást ugratva és nevetgélve pizzáztak, ami jól mutatja, hogy a korábbi feszültségeknek már nyoma sincs köztük. A találkozót Rita kezdeményezte, Sanya pedig igent mondott, s egy csokor virággal érkezett a helyszínre.
Mint a férfi elmondta, a párkereső reality lezárását követően nem nagyon beszéltek, de most újra találkoztak.
Rita pedig elárulta, hogy az utóbbi időben véletlenül több szórakozóhelyen is egymásba botlottak, s mindig jó hangulatban telt a találkozás. Nem haragszanak egymásra.
Sanya szerint azonban nem jó kifejezés, hogy barátok maradtak – inkább azok lettek, a műsor után. Rita pedig úgy volt vele, mivel neki korábban nem volt sosem esküvője – s aznap van ráadásul Sanya születésnapja is -, egy évfordulót illik megünnepelni – írta meg a blikk.hu.
Durva fordulat – bíróságra megy a Házasság első látásra egykori párosa?