Sportos-e a Honda Civic egyetlen, 184 lóerős hibrid változata?
Player
2026-11-14 06:15
De egyáltalán, mitől sportos egy autó? A lóerőt könnyű összehasonlítani, a vezetési élményt sokkal nehezebb. A Honda Civic e:HEV jó alkalom arra, hogy végiggondoljuk, mitől szeretünk vezetni egy kocsit.
Ha a sportosság kizárólag a teljesítmény vagy a sebesség függvénye volna, egyszerű lenne az autóvásárlás: választanánk egy jó erős kocsit, ami bizonyára egy villanyautó lenne, bőven 20 millió forint alatt is kapunk 400-500 lóerőt, vagy megnéznénk, melyik éri el a legolcsóbban mondjuk a 250-es sebességet. De persze a sportosság képlete ennél sokkal összetettebb.
Kezdjük azzal, hogy nem mindegy, a lóerőknek mekkora tömeget kell mozgatniuk – itt máris hátrányba kerülnek az előbb még jó pozícióban lévő elektromos autók. Egy könnyű autó szerényebb teljesítménnyel is eleven, a kisebb tömeg előnyeit nemcsak gyorsításkor, hanem fékezéskor és kanyarodáskor is érezhetjük, és akkor még a súlypontról nem beszéltünk, ami annál jobb, minél alacsonyabb, ezért sem érthető a SUV-őrület .
Alapvető szempont a közvetlenség. Nyilván szervós a kormány és a fék is, de nem mindegy, mennyire pontosan követik a kerekek a kormánymozdulatot, mennyire érezzük, mi történik az első kerekekkel, simán eltaláljuk-e a megfelelő ívet, vagy korrigálni kell. A futóműhangolás mindenképp egy kompromisszum, mert a sportossághoz elvileg keménység kellene, ahhoz viszont legalább némi kényelem, hogy utasok is be akarjanak ülni mellénk, és ha sikerül egy kellően stabil, de azért komfortos egyensúlyt megtalálni, még mindig könnyen lehet, hogy a hírhedt magyar utakon odalesz a koncepció. Azt is érdemes megemlíteni, hogy nemcsak a kocsinak kell az úton maradnia, hanem minimum a vezetőnek is az ülésben, amihez egy normál, hárompontos biztonsági öv biztosan kevés. Megfelelő oldal- és combtámasztás is szükséges, amit egy komoly versenyülés persze biztosít, egy utcai autóban viszont megint csak kompromisszumra kell törekedni, hogy megfelelően tartson, de azért hosszú távon is kényelmes legyen.
Egy fék attól még nem tökéletes, hogy igény szerint lelassítja vagy megállítja az autót, lényeges, hogy mennyire pontosan adagolhatjuk a fékerőt, hogy a rásegítés tényleg rásegít, ami jó, vagy odalesz miatta a közvetlenség, ami viszont nem jó. Nem az ergonómia jut eszünkbe a sportosságról, pedig elég megnéznünk egy igazi versenyautót, hogy belássuk, mennyire fontos, hogy minden szükséges kezelőszerv kéznél legyen, nem szükségesek pedig lehetőleg ne legyenek egyáltalán. Az utcai kocsi messze van a versenycélra használttól, de ugyanúgy fontos, hogy egy pillantással láthassuk a lényeges infókat, és nyújtózkodás és keresgélés nélkül állíthassuk, amit kell – a valódi gombok előnye itt behozhatatlan a menülabirintusokkal szemben.
A tömeg/lóerő arány vagy a gyorsulás egyszerűen kifejezhető, azt viszont nehezebb leírni, milyen, amikor az ember úgy érzi, hogy egy egység a géppel, hogy a kormányon vagy ülésen érezhető visszajelzések mennyire képesek fokozni az élményt, hogy a hajtáslánc minden eleme mennyit tud rontani vagy javítani az összképen.
De miért soroltam fel a laikusoknak talán túl száraz, a profibbak számára pedig sok újat nem tartalmazó sportosságelemeket ? Nyilván van összefüggés a képeken is látható Honda Civickel. A japán márka génjeiben mindig ott volt a sportosság – igen, vannak ellenpéldák, de azért általában ott volt –, és ezt a 11. generáció frissített változata is sugározza. A mai divat, hogy amelyik autó nem SUV, az is igyekszik legalább annak látszani, a Civic viszont mer hosszabb és laposabb lenni, ráadásul kifejezetten alacsonyan ülünk benne, ami a SUV-párti tömegek számára hátrány, a sportosságnak viszont nagyon jót tesz.
Legendásak voltak a Honda pörgős benzinmotorjai, a Civic VTi mágikus kifejezés az autótörténelemben, a jelenlegi Civicből viszont motorválaszték sincs, aki Civicet szeretne, az egy hibridet kap, kétliteres, négyhengeres szívó benzinmotorral és egy villanymotorral. Előbbi csak 143 lóerős, forgatónyomatéka 186 Nm, mielőtt azonban legyintünk egyet, hogy ez alig sportosabb, mint egy százforintossal működő bevásárlókocsi, tegyük gyorsan hozzá, hogy ez bár képes az autó hajtására, fő feladata az áramtermelés az 1 kilowattórás akku számára, amely a 184 lóerős és lényegesen nyomatékosabb, 315 Nm-es villanymotort táplálja, az esetek nagy részében ez hajtja az első kerekeket a villanyautóktól megszokott azonnali reakcióval.
Lehet, hogy a végsebessége csak 180 km/óra – sőt, egészen biztos –, a dinamikáját azonban jobban kifejezi a 7,9 másodperces 0–100, rugalmasan, jól gyorsul, és autópályán sem fogy el az ereje, a benzinmotor hangja ilyenkor fokozza az élményt. A kormányon lévő kapcsolókkal elvileg imitálható a kézi váltás érzete és hangja, a Civic hajtáslánca viszont túl harmonikus ahhoz, hogy ne bízzuk magunkat az automatára.
A futóműve hozza a már említett kompromisszumot, messze nem kőkemény, de kiválóan fekszik az úton, és már csak azért is jó, hogy szereti a kanyarokat, mert a közvetlen kormányzásnak hála mi is szívesen tekergetjük a mai fura trendekkel ellentétben kerek kormányt. A féken is érződik, hogy a márka nem néhány éve kezdte az ipart, jól adagolható a fékerő, a rekuperáció miatt sincs furcsa pedálérzet.
A hibrid Civic nem sportautó, nem a Type-R mai megfelelője, hanem az egyre kevesebb hagyományos kompakt egyike, amely nem feliratokkal és színes varrásokkal akarja sportosnak láttatni magát, hanem mérnöki munkával érték el, hogy azt mondhassuk: ez bizony egy mindennapokra is tökéletesen alkalmas, de élvezetes, jól vezethető, sportos autó.
A Civic hosszabb ideig vendégeskedik nálunk, a későbbi cikkekből kiderül majd többek között, mennyire takarékos a hibrid hajtás.
(Fotó: Csordás Gábor)