← Vissza

news.bsdnet.hu

Ujjongó tömeg és megalázott államfő – ezt írták külföldi lapok a Magyar-kormány beiktatásáról

Privátbankár 2026-05-10 10:46
Természetesen a külföldi média is részletesen foglalkozott a Magyar-kormány szombati megalakulásával: az általunk szemlézett írásokban túlsúlyban volt a reménykedés és a dicséret, ugyanakkor erős kritika is érte Magyar Péter kormányfőt. Egy német, egy osztrák és egy brit lap írásaiból idézünk. „Az Orbán-rendszer összeomlik” – ezzel a címmelszámolt bea Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) szombaton a magyarországi kormányváltásról. A német polgári-konzervatív napilap kiemelte: Magyarországon a kormánnyal „lojálisak egy szűk köre” éveken át „gátlástalanul meggazdagodott”. Magyar Péter, az új miniszterelnök már szombaton jelezte, hogy ők nem számíthatnak az együttérzésére. A lapegy másik cikkébenMagyar Péter a beiktatása után a Parlament előtt elmondott beszédéből azt a mondatot emelte ki címben, miszerint Isten hozott mindenkit egy szabad és demokratikus Magyarországon. A Tisza Párt elnökét Európa-párti konzervatívnak nevezi, és azt is kiemeli, hogy ígérete szerint nem uralkodni fog Magyarország felett, hanem szolgálni fogja országát. Magyar Péter beszédet mond a párt egész napos „rendszerváltó népünnepély” elnevezésű rendezvényén az Országház előtti Kossuth Lajos téren az új Országgyűlés alakuló ülésének napján, 2026. május 9-énFotó: MTI/Vasvári Tamás A FAZ kitér arra is, hogy Magyar Péter kritizálta az Orbán-rendszer korrupcióját, és bejelentette egy független intézmény megalapítását, amelynek feladata az elmúlt 16 évben történt „visszaélések feltárása” és az elsikkasztott pénzek visszaszerzése lesz. A német lap megjegyzi azt is, hogy az új miniszterelnök kizárta az együttműködést „Orbán bizalmasával”, Sulyok Tamás köztársasági elnökkel, és lemondásra szólította fel őt. A FAZ arról is ír, hogy beiktatása után több mint 100 ezer ember hallgatta a Parlament előtt az új miniszterelnök beszédét. A tömeg magyar és uniós zászlókat lengetett. A lap idézte az uniós vezetők üzeneteit is. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X-en például azt írta, hogy „ezen az Európa-napon a szívünk Budapesten van”, az „új kezdet reménye és ígérete” Magyarországon pedig egy „erős jelzés ezekben a nehéz időkben”. António Costa, az Európai Tanács elnöke pedig üdvözölte, hogy „Magyarország történetében új fejezet” kezdődik. Egyúttal jelezte, hogy készek együttműködni az új magyar kormánnyal. A FAZ a befagyasztott uniós pénzekkel kapcsolatban megjegyzi: Brüsszel az LMBTQ-közösség jogainak megsértése és a bíróságok függetlenségébe való beavatkozás miatt tartott vissza Magyarországnak járó uniós pénzeket milliárdos nagyságrendben az Orbán-kormány alatt. Ahhoz, hogy Magyar Péter megszerezze ezeket a pénzeket, reformokat kell végrehajtania. Az EU emellett azt is reméli, hogy az új magyar kormány igent mond az Oroszország által megtámadott Ukrajnát segítő intézkedésekre ahelyett, hogy blokkolná azokat, ahogy azt Orbán Viktor tette, olvasható a FAZ cikkében. Az osztrák Die Presse véleménycikkébenarra hívja felaz osztrák kormányt, hogy alkosson szövetséget Magyarországgal az EU-ban. Szerinte Magyar Péter miniszterelnöksége lehetőséget teremt Ausztria számára (szomszédunkat jelenleg egy néppárti-szociáldemokrata-liberális kormány vezeti), hogy „egy széles közép-európai szövetséget”, egyfajta „Visegrád pluszt” hozzon létre (a Visegrádi Négyeket jelenleg Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország alkotják – a szerk). A polgári-liberális napilap egy másik cikkében ugyanakkorazt emeli ki, hogy Magyar Péter miniszterelnöki beszédében lemondásra szólította fel Sulyok Tamást, és ezzel „botrányt keltett”, „közvetlenül megtámadta az államfőt”. A Die Presse úgy értékeli, hogy Magyar Péter „a nagy nyilvánosság előtt megalázta Sulyok Tamást”, aki „láthatóan meg volt döbbenve”. A német laphoz hasonlóan az osztrák lap is kitér arra, hogy az új kormányfő „az Orbán-rendszer bűntetteinek” felgöngyölítését ígérte. A The Guardiantudósításábanazt emeli ki, hogy Magyar Péter eskütételével véget ért a 16 évig tartó Orbán-korszak. A brit baloldali lap az új kormányfőt szintén Európa-pártinak és jobbközép politikusnak nevezi. Mint írják, választási győzelme ujjongást váltott ki Budapesten és azon túl is. Megjegyzik azt is, hogy a leváltott kormányfőt, „Orbánt és populista, nacionalista mozgalmát a globális szélsőjobb már régóta követendő példának tartja”. A The Guardian Magyar Péter Parlament előtti beszédéből többek között azt idézte, hogy az új kormányfő egy, az eddiginél befogadóbb Magyarországot ígért, amely egyben szabadabb, humánusabb és reményteljesebb, mint Orbán Viktor alatt volt. A lap szerint a Parlament előtti tömegben sokan órákat utaztak azért, hogy a helyszínen ünnepelhessenek. A tömeg már a beiktatási ceremóniánál, amelyet kivetítőkön követhetett a Kossuth téren, üdvrivalgásban tört ki, ahányszor csak Magyar Péter feltűnt a képernyőn. Az egyik ünneplő, a 70 éves Szűcs Marianna azt mondta kérdésükre, hogy reméli, Magyarország most élhetőbb ország lesz. „Most úgy érezzük, hogy gyerekeinknek és unokáinknak van itt jövőjük.”
Eredeti cikk megtekintése →