Csomagszállító és kukucskáló kerestetik – Tom the Postgirl teszt
Prohardver
2026-11-14 16:10
Szeretünk leskelődni. Mindenkit érdekel, hogy mi történik másokkal, lehetőleg úgy, hogy az illető ne tudja meg, hogy kikukkoltuk titkait. A kísérő érzelem lehet szimpla kíváncsiság, önigazolás, kárörvendés, kalandvágy vagy akár perverzió is – de igen gyakori. Egy baleset mellett elhaladva odatapad a tekintetünk; kiszaladunk az erkélyre, kideríteni, hogy mi volt az a fura zaj; a folyosót a kukucskálón vizslatjuk, hátha történik valami; faljuk a hírességek magánéleti titkait. Mindezt persze szeretjük biztonságban tenni, egyfajta izolált megfigyelőként. A voyeurizmus – a már-már beteges kukkolás – rengeteg formában jelentkezik, és visszaköszön a filmeknél is (legyenek hagyományosak, avagy „felnőttek”). Egyszerűen jó látni, ahogy másokkal dolgok történnek, még ha a miértre nem tudnánk egyértelmű (és morális) magyarázatot adni. A Tom the Postgirl ezt a vágyat testesíti meg, egy hatalmas adag fekete humorral megszórva.
Karakterünk egy kis közösség új postása, aki lelkesen jelentkezett a frissen meghirdetett pozícióra. A hegyi postához természetesen csak megfelelő felszereléssel lehet csatlakozni: ez egy piros köpönyeget jelent azonos színű masnival és fekete csizmával. A „bélyegnyaló-automatával” (az épület mögött álló tehén nyelve egy lyukon keresztül fityeg) ellátott épületben hősünk szignózhatja szerződését, majd belevetheti magát szakmája rejtelmeibe – persze kezdetben egy „gyakornok” bélyeggel a kézfején.
[+]
A játék kis, szabadon bejárható szakaszokra van felosztva, ahol a különféle helyszínekre tetszőleges sorrendben szállíthatjuk le az aktuális csomagadagunkat. Tom bájos, a mesebeli Piroskára hajazó felszerelésében szinte csillogó szemekkel indul el. Hamar rájövünk azonban, hogy sokkal többet tehetünk annál, minthogy lepasszoljuk a pakkokat jogos tulajdonosuknak. Persze, szimplán így is teljesíthetjük a játékot – de mi lenne, ha bekukucskálnánk az ablakon? A kulcslyukon? A fészerbe? Egy szemetesbe? Nyilván, ha mindenki kiszámíthatóan unalmas életet élne, ezt hamar elunnánk – kinek lenne kedve tévéző, alvó, beszélgető hétköznapi alakokat bámulni, nem igaz? Még szerencse, hogy Tom körzete furább alakokkal van tele.
[+]
Az elején például megtudhatjuk, hogy a helyi „kutyaól” valójában gyerekekből áll. Az egyik, agresszívabb kölyköt az intézményvezető pórázon tartja, a másik pedig várja az ételt... a kutyatáljába. Az élelmet mi hozzuk meg, a küldemény leszállítása után pedig ismét bekukkanthatunk, hogy lássuk, mi történt. És mi történt? A gyerekek vadállatszerűen, de vígan falatoznak a friss élelemből. Találkozhatunk biofát értékesítő hippikkel, rave bulira készülő pappal, a bokorban enyelgő ember-madár párossal, kalapját köszönésre emelő kukaccal (akit el is taposhatunk), egy magát szétvágni készülő sziámi ikerpárral (akik egy a célra kialakított duplakádban pancsolnak); vagy a „crops-corpses” angol szóviccel játszó üzlettel, ahol emberi maradványokból készült termőtalaja van a növényeknek.
[+]
Mindent áthat egy – jó értelemben – elképesztően beteg morbiditás, a fekete humor pedig nagyot csattan, amikor összerakjuk az események előzményeit és következményeit. A kukkolás ideális erre, ahogy a tudatosan elhelyezett tereptárgyak is, amik rengeteget mesélnek az egyébként szótlan kalandban. Az egyik kedvencem a halpiac és kisállatkereskedés hibridje volt, ahol az egyik ajtó előbbihez, a másik utóbbihoz vezet. Belépve azonban ugyanabban a térben találjuk magunkat, ahol a nagy akvárium közepére szimplán felrajzoltak egy szaggatott vonalat, így választva ketté az ételt az új kedvencektől – akik a maguk halesze által vezérelve persze ide-oda úszkálnak a térfelek között. Az egyik hal „ölj meg” táblával várja „gazdáját”, egy másikra pedig egy 50%-os kupont ragasztottak.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!