← Vissza

news.bsdnet.hu

Súlyos szavak az Exatlon kiesőjétől: Niki kitálalt a Kihívókról, elmondta, mi tette tönkre a csapatot

Kiskegyed 2026-05-10 11:15
Az Exatlon kiesője őszintén beszélt arról, mi történt a Kihívókkal az utolsó napokban, és miért érezte úgy, hogy a csapat egyszerűen elfogyott. Kiskegyed-információ Tegnap este Komsa Nikolett számára véget ért azExatlon Hungary, így ellenfele, Sótonyi Boróka jutott be a döntő hétre. Niki a kiesése utánGelencsér Timinekbeszélt arról, hogyan élte meg az utolsó párbajt, és azt is elárulta, mi vezethetett ahhoz, hogy a Kihívók az utóbbi időben látványosan elfogytak. AzExatlon Komsa Nikijeaz elmúlt napokban több csapaton belüli feszültség részese volt Csóri Dorkával együtt, így ezek a konfliktusok is rányomhatták a bélyegüket a teljesítményére. AKihívóknakráadásul a luxus bázis elvesztése is komoly törés lehetett, hiszen hosszabb ideig kellett nehezebb körülmények között készülniük és regenerálódniuk. Azt éreztem, hogy már nagyon sok, már nagyon húzós a verseny, a csapaton belüli problémák, és már nagyon fáradtunk, már nagyon nem volt erőnk szurkolni. Sokat voltunk a puritán bázison, szóval a kajával se álltunk úgy, és a derekunk is fájt a vékony matracoktól, meg csak hideg víz volt, és ez tényleg elkezdett már sok lenni. Ezért volt ez a sok vereség is, mert már kijött az, hogy fáradunk. Eleinte próbáltunk a győzelembe menekülni, de szerintem elfogytunk, csapat szinten – mondta Niki, aki szerint a vereségek mögött nemcsak a pályán mutatott teljesítmény, hanem a csapat mentális és fizikai kimerülése is ott volt. Megtanult hinni magában A kézilabdaedző ugyan kiesett a versenyből, mégsem csak csalódással távozik. AzExatlonalatt rengeteget változott az önmagáról alkotott képe, és olyan félelmekkel is szembenézett, amelyekkel korábban nehezen birkózott meg. „Nagyon örülök, hogy itt lehettem, rengeteg élményem van már, sokat tanultam is, és ezt viszem magammal. Amikor idejöttem, akkor nagyon sokan mondták, hogy nem hiszek magamban, és amikor az első végjátékot behúztam a fiúknál, akkor elkezdtem azt érezni, hogy tényleg velem van a probléma, hogy nem hiszek magamban, és ezt meg kell tanulnom”– idézte fel Niki. A versenyző arról is beszélt, hogy az elején szinte minden pálya félelemmel töltötte el, ám a kihívások leküzdése végül rengeteg erőt adott neki. Sok pályától féltem az elején, szinte az összestől, sőt a cirkusz például a mai napig a legrosszabb, de ezeknek a leküzdése is hihetetlen mennyiségű erőt adott. Szóval, mondhatjuk, hogy most a végére már hiszek magamban, mert nagyon sok félelmemet sikerült leküzdeni itt – mondta mosolyogva. viaBorsonline Borzalmas hír érkezett: leukémiás a világbajnok sportlegenda Pár perce kaptuk: kórházban kötött ki a Tisza politikusa Fenyő Miklós és Erdős Péter viszálya egy nő miatt robbant ki: nagy sértődés lett belőle Ez a kedvezmény nem jár automatikusan a nyugdíjpénzek után: így igényelheted Ebben a percben jött: ez a Sándor-palota válasza Magyar Péternek Ezek a tünetei: Hazánkban is terjed a hantavírus, ezt mindenképp tudnod kell róla Most jött: már itt is van Magyar Péter első üzenete miniszterelnökként Kettészakad az ország! Jégesővel, felhőszakadással tör be a durva időjárás Egyre többen tesznek ilyen padlóburkolatot a laminált fölé: Olcsó, könnyen tisztítható, és a víz sem árt neki Mind a hárman ott! Magyar Pétert most kísérték át fiai a Kossuth-térre Ha tetszett a cikk, iratkozz fel a hírlevelünkreitt.
Eredeti cikk megtekintése →