← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter elkezdett valótlanságokat beszélni, amikor szembejött vele a valóság

Ripost 2026-05-10 11:46
Elképesztően kínos, amit Magyar Péter csinál. Úgy mond számokat – immár miniszterelnökként – hogy azok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Kevés időre volt szüksége ahhoz, hogy ismét nevetségessé tegye magát. Rémesen kínosra sikerültMagyar Péterelső napja miniszterelnökként. Gyakorlatilag egyetlen számot sem sikerült eltalálnia helyesen, pedig sokat mondott. Sok mindenről beszélt nagyon magabiztos, csakhogy cseppet sem pontosan. De vegyük is sorba, érdemes egyenként megnézni, hogy mit nem sikerült eltalálnia, illetve azt, hogyan jött szembe a valóság. 1. Szegénység Azt mondta a szegénységben élő magyarok száma 3 millió. Ezzel szemben a valóság az, hogy 1,3 millióan élnek kevesebben szegénységben, mint 2010-ben. 2. Nyugdíjasok Azt mondta, 800 ezer nyugdíjas él a létminimum alatt. A valóság ezzel szemben az, hogy 435 ezer nyugdíjas keres 180 ezer forint alatt, és természetesen ők is megkapják a 13. és a 14. havi nyugdíjat. 3. Gyermekek nélkülözésben Azt is állította, hogy 400 ezer gyerek nő fel nélkülözésben. Csakhogy a valóság az, hogy a gyermekszegénység kockázata megfeleződött. 755 ezerről 381 ezerre csökkent. 4. Így élnek a felnőttek A felnőttek fele 300 ezer forintnál kevesebből kísérel meg élni. A valóság ezzel szemben az, hogy medián nettó kereset 417 ezer forint, ami 13,5 százalékkal magasabb, mint egy éve. 5. Az infláció A pénzünk az értékének közel a felét elvesztette – állítja Magyar Péter. Az igazság azonban az, hogy az infláció hónapok óta alacsonyabb Magyarországon, mint bármelyik másik országban. 6. Saját otthon A lakhatás fiatal családok százezreinek luxus –- ez Magyar Péter állítása, az igazság azonban az, hogy a lakosság több, mint 90 százaléka saját lakásban él. Ez az EU 3. legjobb aránya. 7. Egészség Magyar Péter szerint az emberek 5 évvel rövidebb ideig élnek az európai átlagnál. A valóság azonban az, hogy az egészségben megélhető várható élettartam 57,5-ről 63,6 évre nőtt. Ezzel az egészségben megélhető várható élettartam nálunk nőtt a 2. legnagyobb mértékben az EU-ban. 8. High-Tech Magyarországot egyszerű összeszerelő üzemként kezelték – az Európai Unióban Magyar Péter szerint. Csakhogy itt is közbeszól a valóság, amely szerint High-Tech foglalkoztatottak aránya Magyarországon a 4. legmagasabb az EU-ban. A teljes munkaidőben dolgozók közül egyenesen a legmagasabb. Így veszett össze Magyar Péter 79 perc alatt a számokkal.
Eredeti cikk megtekintése →