← Vissza

news.bsdnet.hu

Ferrari: egy ideje már zajlanak az egyeztetések a V8-as F1-es motorokról

F1világ 2026-05-07 14:00
Benedetto Vigna, aFerrarivezérigazgatója az elemzőkkel tartott konferenciahíváson értékelte a maranellói vállalat első negyedéves eredményeit. A pozitív számokhoz a versenyrészleg is hozzájárult, miután – ahogy Vigna fogalmazott – „a versenyekhez kapcsolódó bevételek tovább növekedtek a negyedévben, elsősorban a szponzorációk bővülésének, valamint annak a pozitív hozzájárulásnak köszönhetően, amely más F1-es istállók motorral való ellátásából származik”. A vezérigazgató kiemelte, hogy „a 2026-os szezont dobogós helyezésekkel kezdtük meg, mind a Forma-1-ben – ahol már látjuk az első biztató jeleit annak, hogy előrelépünk az új szabályrendszer keretein belül –, mind pedig a hosszútávú világbajnokságban, amely Imolában, a hazai versenyünkön rajtolt el”.HIRDETÉSHIRDETÉS A győzelem egyelőre elmaradt, Maranellóban azonbanabban bíznak, hogy a nyeretlenségi sorozatot minél hamarabb sikerül megszakítani.A Ferrari figyelme ugyanakkor nem csupán a jelenre irányul, hiszen a jövőbeli szabályrendszer kérdése is kiemelt jelentőséggel bír.HIRDETÉS Különösen érdekes volt Vigna utalása a V8-as motorok esetleges Forma-1-es visszatérésére, miután a FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem a közelmúltbannyíltan beszélt az új motorformátum támogatásáról,akár már 2030-as bevezetéssel, vagyis a megszokott szabályozási ciklushoz képest korábban.Madrid cáfolja a pletykákat: nem kerül veszélybe a Spanyol Nagydíj „Már tudtunk ezekről a FIA-val folytatott megbeszélésekről, amelyek egy ideje zajlanak. Úgy gondolom, mindenképpen szükség van arra, hogy ötévente valamelyest felülvizsgáljuk a dolgokat, ahogyan az a FIA szabályzataival történik, de ennek nem lesz hatása az utcai autókra, és a stratégiáinkra sem” – mondta Benedetto Vigna. A V8-as motorok irányába mutatott nyitottság azt jelzi, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetséggel folytatott tárgyalásokelőrehaladottabb állapotban lehetnek annál, mint azt elsőre gondolni lehetne. A szóban forgó erőforrás a jelenlegi információk alapján 2600 köbcentiméteres lehet, így nem tűnik valószínűtlennek, hogy a következő szabályrendszer meghatározása 2026 végéig megtörténjen. A Ferrari mellett aMercedes, aRed Bull-Ford és a GM is hozzájárulását adhatta a V8-as koncepcióhoz, míg az Audi fenntartásokkal élhet, a Hondáról pedig egyelőre nincs hír. A japán gyártó a beszámolók alapján mély válságban lehet az új erőforrások bevezetésekor, amelyeknél a teljesítmény 50 százaléka a belső égésű motor és az elektromos hajtás között oszlik meg.HIRDETÉS
Eredeti cikk megtekintése →