← Vissza

news.bsdnet.hu

Nincs veszélyben a budapesti Bajnokok Ligája-döntő megrendezése

Csak Foci 2026-05-28 17:40
Nincs veszélyben a szombati UEFA Bajnokok Ligája-döntő megrendezése; Magyarország kormánya biztosítja a Lounge Event minden érintett alvállalkozóját, hogy a szerződésszerűen teljesített feladatok ellenértékét rendezni fogja a Bajnokok Ligája döntőjének szervezésével kapcsolatban - olvasható a kormány Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésben. Hangsúlyozzák: a kormány célja, hogy a folyamatban lévő, nemzetgazdasági és kiemelt állami jelentőségű rendezvények előkészítésében és lebonyolításában érintett alvállalkozók továbbra is stabil működési környezetben láthassák el feladataikat. A közlemény szerint ennek érdekében a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri és koordinálja a folyamatokat, valamint biztosítja a szerződésszerűen teljesített szolgáltatások fedezetét. Korábbi sajtóhírek szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) zárolta az állami cégek és intézmények rendezvényeinek piacán gyakorlatilag monopolhelyzetbe került Lounge Event Kft. számláit, ezért a cég nem fizette ki alvállalkozóit a már elvégzett munkák után. (MTI) https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/egyetlen-dolgon-mulik-hogy-borbely-atul-e-a-fradi-kispadjara-a-hatter
Eredeti cikk megtekintése →