Dallamos háború a Patapon romjain – Ratatan teszt
Prohardver
2026-11-17 16:17
Kevés olyan játék van, amelyet zenéje miatt lehetetlen elfelejteni – de a Patapon mindenképpen ilyen. Még ma is, közel húsz évvel az eredeti PSP-s megjelenés követően is képes a lehető legváratlanabb helyzetekben a Pon-pon-pata-pon dallam előjönni belőlem, mindig ritmikus fejbiccentéssel és kis lábtopogással kísérve. Persze nem ez a négy ütem volt az egyetlen érdekes dolog az egykori Japan Studio alkotásában, hanem már műfaja is: zenés taktikai szimuláció volt, avagy military ritmusjáték. Seregeinket oldalnézetből láthattunk, és muzsikus istenként négyféle dobveréssel irányíthattuk őket: pon, pata, chaka és don hangokból összeálló kis dalokkal lehetett őket. Az említett pon-pon-pata-pon az egyszerű támadási nóta volt, de a meneküléstől a varázsláson át az erőgyűjtésig minden parancsunkat ezekkel lehetett kiadni. A Patapon sikeres lett, két folytatást is kapott, de a Sony már rég beszántotta legelső, kreatív ötletekben tobzódó stúdióját, így további folytatásokra nem lehet számítani. Szerencsére az alkotók nem adták fel, és sok-sok évvel később bejelentették a spirituális folytatást, a most megjelent Ratatant.
A Kickstarteren finanszírozott Ratatan le sem tagadhatná az előzményeket (nem, mintha megpróbálná – ez a legfőbb marketingfókusza!). Ebben is ütemes dobolással, ritmusjátékos gombnyomkodással kell irányítani oldalnézetből látott aranyos seregünket. Sőt, a látvány és a zene – hiába az azonnal észrevehető irányváltások – most is lenyűgözően stílusos. Azonban nem egy egyszerű klónt kapunk, ugyanis, ha tetszik, ha nem, ezúttal nem manuálisan megtervezett pályákat és lineáris előrehaladást kapunk, hanem roguelite felépítést – a nekifutások során időszakos fejlődéssel, a pályák között permanens előrelépésekkel, tudjátok, ahogy a mára megszikkadt műfaji alapok diktálják. Mindenféle zsákmányunkkal vásárolhatunk bónuszokat, vagy más valutára cserélhetjük őket, új egységeket nyithatunk meg, és ezek fegyvereit is szabadon lehet fejleszteni-cserélgetni-szintezni.
[+]
Javarészt ennek köszönhető, hogy a Ratatanban nem igazán kötődünk legényeinkhez, aprócska törzsünkhöz, hiszen a cobun nevű kis jószágoknak nincs narratív szerepe, ráadásul a menetek során is igen könnyen feltámaszthatók – totális bukás csak akkor van, ha a parancsnokot, az általunk irányított ratatant is levadásszák. Az eltérő parancsnokok eltérő egységeket visznek magukkal (később persze mindenki megnyitható lesz), így beletelt egy kis időbe, amíg megtaláltam a nekem ideális kombinációt – viszont amint ez megvolt, többet sosem cseréltem azon. Bár kisebb perkeket és bónuszokat egy sor menüben lehet megnyitni a tényleges csaták között, a legfontosabb fejlődésnek a fegyvertápolás bizonyult. Kedvenc eszközeinkbe az azonos típusú eszközöket lehet „beolvasztani”, így tolva azokat mind magasabb fokozatúra.
[+]
Bár fura karakterek sokféle menüjében turkálunk a nekifutások között, különösen eredeti fejlődési rendszereket nem tartalmaz a Ratatan, és lényegében minden nekifutás után ugyanazokat a köröket futjuk meg. A fegyverek fontossága sajnos mindenre ráveti az árnyékát: a csaták során természetesen a mi teljesítményünk is fontos, de akármit is csinálunk, ha a fegyverek túl alacsony szintűek, előbb-utóbb áthatolhatatlan téglafalnak bizonyul majd egy főellenfél, félórányi unalmas tápolás után pedig bénázva is simán leverjük ugyanazt a beste gólemet vagy békát. Ez volt az early access verzióval kapcsolatban elhangzott leggyakoribb kritika is, és sajnos – hiába kaptunk új fejezetet és megannyi új bosst – az 1.0 verzió ezen nem tudott vagy akart változtatni.
[+]
Pedig a csaták nem lennének rosszak, de az első órákban kialakított taktikán szinte soha nem kell változtatni, mert a siker sajnos nem ezen múlik. A szimpla lényeket gond nélkül le tudjuk verni, az esetleg elveszített lényeket azonnal tudjuk pótolni, és előbb-utóbb eljutunk egy legyőzhetetlen bosshoz. Bukás után a faluban veszünk ilyen bónuszt és olyan perket, minden elénk potyogott fegyvert beosztunk a kedvencünkbe, és megpróbáljuk még egyszer, hátha a háttérben dolgozó egyenletek úgy döntenek, hogy nyers sebzésünk most már elég ahhoz, hogy egy főellenséggel arrébb zsilipeljünk.
[+]
Ez a monotonitás az, ami a középszerű roguelite játékokat elszürkíti, és legyen bármilyen színes is a Ratatan, pontosan ez történik itt is. Nyoma sincs a Hades mindent radikálisan átalakító fejlesztéseinek, a Sulfur őrült fegyverarzenáljának, a Dead Cells parádés harcrendszerének, a Cult of the Lamb komplex mellékjátékának. Próbáljuk nyomogatni ugyanazt a néhány kombinációt, amire tényleges szükség van, miközben állandóan megkíséreljük biztonságba manőverezni parancsnok egységünket, a győzelem után pedig választunk két-három dögunalmas jutalom közül az „üres” pályaszakaszokon. A Pataponhoz képest az egyetlen előrelépés az akár négy fővel is játszható kooperatív mód, de amikor találtam is társat ehhez, a végeredmény mindig egy rossz értelemben vett káosz volt – sokszor teljesen áttekinthetetlen gyakással. Sajnos a Ratatan nem ér fel a Pataponokhoz, így hát továbbra is az a régi dallam játszik majd a füleim között.
Pon-pon-pata-pon…
A Ratatan PC-re, PlayStation 5-re, Switch 2-re, valamint Xbox Series konzolokra jelent meg.
A tesztjátékot a kiadó Game Source Entertainment biztosította .
Bényi László
Összefoglalás
Oldalnézetes taktikai játék, ritmusjátékos kezeléssel – vagyis Patapon-utód. Vagyis Patapon-utód, roguelite-felépítésűre áthangszerelve. A legnagyobb baj az, hogy sok egység objektíven gyengébb, mint a többi, ráadásul az előrejutás inkább múlik a fegyverek szintjén, mint a mi képességeinket, így aztán a csaták vagy elveszíthetetlenül könnyűek, vagy megnyerhetetlenül nehezek.
A Ratatan legfőbb pozitívumai:
A Ratatan legnagyobb hiányosságai :