← Vissza

news.bsdnet.hu

Megpattant Magyarországról az Orbán-kormány által „bújtatott” volt lengyel igazságügyminiszter

HVG 2026-05-10 12:18
Zbigniew Ziobro volt lengyel miniszter és helyettese Magyarországon kaptak menedékjogot, Lengyelország már európai elfogatóparancsot kért ellenük. Magyar Péter korábban bejelentette, hogy nem fogják őket tovább „bújtatni”. Az új parlament és Magyar Péter beiktatásának napján Zbigniew Ziobro lengyel ex-igazságügyminisztert a New Jersey-i Newark reptéren fotózták le, a képet aTVN24lengyel tévé hozta nyilvánosságra – írjaFacebook-oldalánPanyi Szabolcs tényfeltáró újságíró. AzOnetlengyel híroldal egyelőre meg nem erősített értesülése szerint Ziobro úgy tudott elmenekülni, hogy bár európai elfogatóparancsot adtak ki rá, és a lengyel hatóságok az útleveleit is bevonták, de a TV Republika segítségével a Trump-kormány újságírói vízumot biztosított neki. Az új magyar miniszterelnök, Magyar Péter már a kampányban, majd a választási győzelme után is megerősítette: Ziobrót és egykori helyettesét, Marcin Romanowskit az új magyar kormány nem fogja többé bújtatni. Romanowski 2024 végén, Ziobro pedig 2025-ben menekült Magyarországra a lengyel igazságszolgáltatás elől, ugyanis 11, illetve 26 rendbeli bűncselekménnyel vádolják őket. Akét politikus ellena lengyelekfebruárban kérték európai elfogatóparancs kiadását.Ziobro tavaly decemberben kapott politikai menedékjogot Magyarországon, ezzel gyakorlatilag mélypontra juttatva a magyar–lengyel kapcsolatokat. Korábban helyettese, Marcin Romanowski is Budapestre menekült, és védelmet, sőt munkát is kapott az Orbán-kormánytól. A lengyel ügyészég áprilisban közölte, hogy magyar fél hónapok óta nem válaszol a lengyel ügyészség kérdéseire Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski státuszával kapcsolatban, ezért a lengyel igazságügyi miniszter, egyben főügyész két levelet küldött a magyar hatóságoknak. Nemcsak Ziobro menekülhetett el Magyarországról, egyelőre nem találják Romanowskit sem. ATVN24egy másik cikkében azt írja, hogy a volt igazságügyi miniszterhelyettes budapesti albérlete április 30-tól kiadóvá vált. A lengyel portál munkatársa elérte a lakás tulajdonosát is, aki azt állította neki, hogy Romanowskit április 21-én látta utoljára. A portál szerint Romanowski kimenekítése azért lehet problémásabb, mert vele szemben már adtak ki érvényes európai elfogatóparancsot, míg Ziobro esetében még nem döntött erről a bíróság. Nyitókép: Orbán Viktor és Zbigniew Ziobro a Karmelitában, 2025-ben. Fotó: Facebook / Orbán Viktor oldala Mi a különbség a lustaság, a halogatás és a tétlenség között? És létezik-e egyáltalán lustaság?
Eredeti cikk megtekintése →