Cicasztikus taktikai roguelike a műfaj mestereitől – Mewgenics teszt
Prohardver
2026-11-19 15:59
A roguelike műfaj igen kétélű. Jelentős mélységet és újrajátszhatóságot képes adni kis költségvetés mellett is, megkönnyítve a független, kevesebb erőforrással rendelkező stúdiók játékalkotási képességeit. A nem megfelelő egyensúllyal, a tartalom hiányával, avagy a túlzott nehézséggel azonban könnyen el is gáncsolhatja magát egy ilyen program, hiszen azt mindenki a csúcsjátékokhoz fogja mérni. A roguelike-ok lényege, hogy a bukás nem újratöltéshez és checkpointhoz viszi vissza a játékost, hanem a játék legelejére. Ez a permanens halál fokozza a téteket, és gyakran társul véletlenül generált elemekkel, hogy két futam ne legyen azonos. Azóta rengeteget variáltak és finomítottak a képleten, és létrejött az úgynevezett roguelite műfaj, amely már sokkal engedékenyebb. Ez már igen erősen épít a metaprogresszióra, azaz arra, hogy menetek között permanens, el nem vesző fejlesztéseket lehessen szerezni, ami addikciót okoz, és még a totális bukással járó nekifutásokból is kifacsar némi eredményt. A Mewgenics pedig ezt pörgeti a csúcsra.
A narratívájában azért nem túl mély játékban egy őrült professzor betalál minket és igyekszik arra motiválni, hogy tenyésszünk cicákat, akikkel utána kalandokra indulhatunk. Macskáink különféle klasszikus, szerepjátékos kasztoknak feleltethetők meg: például vannak a sebzésre összpontosító harcosok és távolról hatékony íjászok, gyógyítók vagy strapabíró tankok. Maximum négyfős macskabrigádunkkal elindulhatunk a közeli városba, hogy összecsapjunk helyi kandúrokkal, férgekkel, legyekkel és másokkal, fokozatosan haladva a sikátorokból a csatornarendszerbe, a roncstelepre, barlangokba, majd egyre bizarrabb és bizarrabb helyszínekre. Idővel amorf hússzerzetekkel harcolhatunk, eljuthatunk a Holdra vagy utazhatunk az időben, de ezek felfedezése az élmény része, így túl sokat nem árulnék el. Mindenesetre a helyszínek annyira őrültek, amennyire változatosak.
[+]
Macsekjainkkal körökre osztott taktikai küzdelmekben gyilkolhatjuk az ellent. Számos szerepjátékos tényező befolyásolja azt, hogy milyen gyakran és mennyit haladhatunk, illetve, hogy milyen erősek a képességeink. Az alapvető körfelépítés azonban nem bonyolult. Mozoghatunk és támadhatunk egyszer-egyszer, tetszőleges sorrendben, illetve használhatunk tárgyakat és varázsolhatunk is. A körök végén töltődik a cicák varázsereje, így bevethetik mágiáikat: ez lehet egy fuvallat, fagyos csapás, de akár egy masszív cicaköpet is. Ami fontos, hogy mágiát bevetni körönként többször is lehet, ha van elég manánk, ami izgalmas taktikai lehetőségeket biztosít.
[+]
Szőrmókjainkat az út során mindenféle kellékkel szerelhetjük fel: az amerikai zászlóval hadonászhatnak, bottal csaphatnak oda, zsákból szórhatnak üvegszilánkokat vagy pillangókéssel döfködhetnek. Ezek vagy korlátozott számban vethetők be, mielőtt megsemmisülnek, vagy végtelen mennyiséggel alkalmazhatók, de mérkőzési limittel rendelkeznek. Vihetnek magukkal halat nasizni, falatozhatnak egy kósza mellbimbóból, vagy sebezhetetlenné válhatnak egy csillaggal (á la Super Mario). A macskamenta pedig úgy van szemléltetve, mint valami kábítószer, amit kis tasakokban vagy téglákban találhatnak.
[+]
Fel is lehet szerelni őket, rájuk aggatva szemüveget, orvosi maszkot, tégladarabokat, medvecsapdákat, papírlapokat és egyebeket, amik befolyásolják képességeiket vagy védelmet nyújtanak. Arcukra, fejükre és nyakukra mehetnek a védelmi holmik, és egy kis kabala is elfér náluk. A végére pedig úgy néznek ki, mint akik átszaladtak egy okkult szekta szemeteskonténerén. A káosz és a humor mellett azonban az egész elképesztően át van gondolva. A körökre osztott küzdelmek nagyon mélyek, és izgalmas szinergiákra adnak lehetőségeket. Például a fű begyulladhat, leégetve mindent és mindenkit; a víz áramlása mozgatja a karaktereket és sebzi őket; vagy kitörő vulkán nyújt egyéb veszélyeket. A lényeg, hogy mindig résen kell lennünk, ismernünk kell saját képességeinket, valamint a terepet és az ellenségeket, hogy sikeresek legyünk. Persze a véletlen is masszív tényező, de sokszor éreztem azt, hogy figyelmetlenségből vagy tudatlanságból buktam, és nem azért, mert az RNGesus (akihez minden ilyen jellegű játékkal játszó fohászkodik) nem mosolygott rám.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!