← Vissza

news.bsdnet.hu

Anno belebukott egy korrupciós botrányba, most beleszállt az utódjába a volt FIFA-elnök

Mfor 2026-05-10 12:55
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke élesen kritizálta a szervezetet most vezető Gianni Infantinót, és úgy vélekedett, a FIFA jelenleg diktatúraként működik. Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) korábbi elnöke élesen kritizálta a szervezetet most vezető Gianni Infantinót, és úgy vélekedett, a FIFA jelenleg diktatúraként működik. A 90 éves ex-sportvezető a német ZDF-nek adott interjújában utódjának viselkedése mellett a vezetési módszereket sem tartja helyesnek. „A mostani elnök csak államfőkkel tárgyal, repülőgépekkel utazza be a világot, és közben elfelejtette, hogy a FIFA lényege maga a futball” – fogalmazott Blatter, aki 1998 és 2015 között volt a nemzetközi szövetség elnöke, aztán korrupciós botrány miatt lemondott a posztról. Az 56 éves Infantino ezt követően lett elnök, idén április végén pedig bejelentette, hogy 2027-ben harmadszor is versenybe száll a posztért. Sepp Blatter nem fogta vissza magátFotó: Wikpédia/Sputniktilt „A FIFA jelenleg egy diktatúra. Mindent, amit az elnök mond, végrehajtanak, és minden mást elhallgattatnak. Ez már nem egy tiszteletre méltó szervezet. Nem mennek jól a dolgok legfelül” – vélekedett Blatter. Hozzátette, szerinte most már minden csak a pénzről szól és nem a labdarúgásról. A korábbi FIFA-elnök azt is kijelentette, hogy ha ma még ő vezetné a szervezetet, akkor nem rendeznének olyan világbajnokságot, mint az idén. „Senkit sem érdekel a fenntarthatóság a közelgő vb-n. Ha még ott lennék, ez nem történt volna meg” – fogalmazott. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban sorra kerülő világbajnokság június 11-én rajtol, s ez lesz a futball történetének első csúcseseménye, amelyen már 48 csapat vesz részt. (MTI) Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos ésmagas szakmai színvonalútartalomhoz jutnak hozzáhavonta már 1490 forintért.Korlátlan hozzáférést adunk azMfor.hués aPrivátbankár.hutartalmaihoz is, a Klub csomag pedig ahirdetés nélküliolvasási lehetőséget is tartalmazza.Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!Legyen Ön is előfizetőnk!
Eredeti cikk megtekintése →