Követni a követhetetlent: a láthatatlan, 28 ezer km/órával száguldó űrszemetet speciális trükkökkel detektálnák a japánok
Raketa
2026-11-20 10:47
Ahogy a modern társadalom egyre inkább a műholdas infrastruktúrára támaszkodik a kommunikáció, a pénzügyek és a logisztika terén, úgy válnak egyre zsúfoltabbá a Föld körüli keringési pályák. Ha beindulna a Kessler-effektus , gyakorlatilag évtizedekre megbénulnának az űrtevékenységek, és használhatatlanná válna számos műhold, márpedig a Föld körüli pályán keringő eszközök sűrűsödésével párhuzamosan drámaian megnőtt az ütközésekből és balesetekből származó törmelékek száma, amelyek több mint 28 ezer km/órás sebességgel száguldanak.
Becslések szerint körülbelül 1,5 millió, 1 centiméternél nagyobb űrszemét kering a Föld körül, melyek túlnyomó többségét nem követik nyomon és nem katalogizálták.
A japán kormány friss videója két olyan japán fejlesztést mutat be, amelyek egyszerre teszik hatékonyabbá és biztonságosabbá az űr használatát, elsősorban az űrszemét kockázatainak csökkentésével.
Jelenleg az űrszemét-problémán belül is a tíz centiméternél kisebb darabok okozzák a legnagyobb fejtörést, mivel ezeket a hagyományos rendszerekkel nem lehet pontosan nyomon követni, miközben becsapódáskor súlyos károkat képesek okozni.
Erre a kihívásra kínál megoldást a japán űrügynökségből, a JAXA -ból kivált startup, a Star Signal Solutions , amely a világűr „forgalomirányításához” szükséges megfigyelő-infrastruktúrát építi ki. A csapat egyedi megközelítése nem hatalmas obszervatóriumokra, hanem kisméretű teleszkópokra épül; technológiájuk lényege, hogy
a rögzített felvételeket villámgyorsan egymásra rétegezik, amivel láthatóvá válnak a korábban észrevétlenül maradt apró és halvány objektumok is, és pontosan előre jelezhetővé válik azok röppályája.
A vállalat a közeljövőben világszerte telepít ilyen távcsöveket, és már nemzetközi együttműködéseket is kötött a Fülöp-szigeteki Űrügynökséggel, valamint egy francia űrmegfigyelő céggel, hogy az összegyűjtött adatokkal segítsék a műholdak elkerülő manővereit.
A pálya biztonságának növelése mellett a startup a fenntarthatóbb műholdépítés irányát is felvillantja a Nagojai Egyetem kutatásán keresztül. Inamori docens csapata a Magnaro nevű nanoműholddal szakít a hagyományos meghajtási elvekkel: hajtóanyag és fúvókák helyett magát az űrkörnyezetet, pontosabban a Föld mágneses terét és a felsőlégköri közegellenállást használják fel az eszköz manőverezésére.
Mivel így nem kell üzemanyagtartályt beépíteni, a műholdak kisebbek lehetnek, és több hely marad bennük a hasznos műszereknek.
Ez a megoldás hosszú távon azt is lehetővé teszi, hogy apró műholdak összehangolt kötelékben repülve biztosítsanak nagy kapacitású kommunikációt, miközben az alacsonyabb pályán mozgó, hajtóanyag nélküli szerkezetek kevesebb kockázatot jelentenek az űrre.
A probléma súlyát az adja, hogy az alacsony Föld körüli pályán keringő tárgyak iszonyatos mozgási energiával rendelkeznek: a 8 kilométer per másodperces (több mint 28 ezer km/órás) sebesség közelében már egy néhány milliméteres festékdarab vagy csavar is képes átszakítani egy műhold burkolatát vagy napelemtábláját.
A felszámolás közel lehetetlen, mert a milliószámra keringő apró darabok fizikai befogása jelenleg gazdaságilag és technológiailag is kivitelezhetetlen,
egyetlen nagyobb ütközés pedig láncreakciót, úgynevezett Kessler-szindrómát indíthat el (mivel az ütközés törmelékei újabb űrszemetet képeznek), amely évtizedekre használhatatlanná teheti az adott pályamagasságot.
Emiatt a közvetlen takarítás mellett legalább ennyire kritikus a pontos térképezés és az ütközések megelőzése, amelyben a japánok új megfigyelőrendszere kulcsszerepet kaphat.
(Forrás: JapanGov, nyitókép: GettyImages, illusztráció)