Így hódította meg a Balkánt a szarajevói Golf, amíg a háború romba nem döntötte az álmot
Player
2026-11-21 05:30
A legtöbben német precizitással azonosítják a legendás kettes Volkswagen Golfot, pedig a Balkánon egészen más sztorija van az elnyűhetetlen népautónak. A boszniai Vogošćában több százezer darab gördült le a futószalagról a helyi emblémával, és bár a háború romba döntötte a gyárat, a létesítmény később új formában támadt fel, és ma még a Porsche és a Bentley modelljeibe is szállít alkatrészeket.
A sztori egészen 1967-ig nyúlik vissza, amikor a Pretis nevű vállalat megszerezte a jogot az NSU modellek gyártására, majd a Volkswagen (49%) és a helyi UNIS (51%) összefogásából 1970-ben hivatalosan is megalakult a Tvornica Automobila Sarajevo, vagyis a TAS. A szarajevói üzem első dobása 1972-ben nem is lehetett volna más, mint a kultikus Bogár. A bevált recept után 1976-ban megérkezett az egyes Golf és a Jetta, 1982-ben pedig a Caddy is, a helyi vásárlók pedig azonnal ráharaptak az újdonságokra. Nem is csoda: a szarajevói gyárból kikerülő autók érezhetően olcsóbbak voltak a nyugatnémet testvéreiknél, a hűtőrácsukon díszelgő TAS-logó pedig hamar a megbízhatóság és a büszkeség szimbólumává vált az utakon.
A nyolcvanas évek közepén aztán szintet lépett a gyár, és megkezdődött a második generációs Golf és Jetta összeszerelése is. Az 1983-ban bemutatott széria minden szempontból jobb lett az elődjénél, hosszabb tengelytávval, tágasabb utastérrel érkezett, miközben Herbert Schäfer dizájner csapata finoman lekerekítette Giugiaro eredeti, szögletes vonalait. Miközben világszerte összesen mintegy 6,3 millió darabot adtak el belőle, Bosznia-Hercegovinában valóságos kultuszautóvá nőtte ki magát a kettes Golf. Az üzem 1989-ben érte el a csúcsformáját, amikor 3500 dolgozó 37 ezer járművet rakott össze egyetlen év alatt, 1992-ig pedig összesen több mint 300 ezer autó hagyta el a kapuit, ami egy szocialista berendezkedésű országban elképesztő teljesítménynek számított.
Bár ránézésre szinte megszólalásig hasonlított a wolfsburgi testvérére, a Vogošćában összerakott kettes Golfot több apró, de annál jellegzetesebb részlet is megkülönböztette a nyugatnémet kivitelektől. A legszembetűnőbb eltérés persze a hűtőmaszkon lévő TAS logó, de a felszereltségi szintek J-vel kezdődő neve is Jugoszláviára utalt. A lemezek alatt sem volt egyforma a két autó, a helyi beszállítók miatt számos alkatrész, így például az akkumulátor, a gumiabroncsok, a kipufogórendszer, a fényszórók vagy az ülések kárpitozása is jugoszláv gyárakból érkezett, a városi legenda szerint a futóművet is kicsit strapabíróbbra hangolták. A legtöbb példányt az 1,3 literes, 54 lóerős benzines vagy az 1,6 literes szívódízel motorral szerelték, felszerelésből pedig csak a legszükségesebb jutott bele, cserébe viszont jóval elérhetőbb áron kínálták őket, és a balkáni viszonyok között szó szerint elpusztíthatatlannak bizonyultak.
A szárnyalásnak egyik pillanatról a másikra vége szakadt, amikor 1992-ben a délszláv háború elérte Boszniát is. A vogošćai autógyárat egy olyan bomba találta el, ami szó szerint romba döntötte a létesítményt: a keletkezett kár meghaladta a 70 millió konvertibilis márkát, ami nagyjából 35 millió eurónak felel meg – ez 1992-ben felfoghatatlan összeg volt. A legnagyobb tragédia autóipari szempontból mégis az, hogy a TAS ekkorra már minden előkészülettel végzett, és küszöbön állt a harmadik generációs Golf sorozatgyártásának elindítása. A háború azonban nemcsak a gyár falait, hanem a jugoszláv autógyártás egyik legfényesebb fejezetét is végleg maga alá temette.
A történet ezzel még korántsem ért véget, ugyanis 1998 augusztusában újraindult az élet a csarnokokban, immár Volkswagen Sarajevo néven. Az új felállásban a német konszern 58 százalékos többségi tulajdont szerzett, míg a fennmaradó 42 százalék a bosnyák Prevent autóipari beszállítóhoz került. A nagyjából 300 főt foglalkoztató üzemben évi 3500 körüli darabszámmal ismét beindult az úgynevezett SKD-összeszerelés, és a futószalagokról nemcsak Volkswagenek, hanem Škodák és Audik is legördültek. Az autógyártásnak végül nem egy újabb katasztrófa, hanem a gazdasági realitás, pontosabban az Európai Unió és Bosznia-Hercegovina közötti vámrendszer változása vetett véget 2008 végén. Egy rövid ideig még egészen különleges irányt is vett az üzem, amikor 2009 közepén a német EcoCraft megbízásából elkezdték gyártani az EcoCarrier nevű, elsősorban repülőtereken és kommunális feladatokra szánt kis elektromos teherautót.
A szarajevói gyár igazi túlélési stratégiáját azonban a 2006-ban elindított, majd 2010-től fő profillá előlépett alkatrészgyártás jelentette. A korábban népautókat összerakó vogošćai létesítmény mára a Volkswagen-csoport egyik fontos futómű- és hajtáslánc-komponens gyártóbázisává alakult át. A legszebb csavar az egész történetben, hogy míg a nyolcvanas években a balkáni átlagpolgár álomautóját, a kettes Golfot szerelték össze itt, addig ma a boszniai üzemben készülő alkatrészek a Volkswagen, Škoda és Seat mellett már a Porsche és a Bentley luxusautóiba is bekerülnek.