A politika képmutatása katasztrófába sodor minket – interjú Eugen Ruge német íróval
Divany
2026-11-21 18:30
A kötet főhőse, Josse mélyszegénységből tornássza fel magát addig, hogy Pompeji egyik legbefolyásosabb politikai posztjának esélyese legyen – az ár mindössze annyi, hogy le kell mondani minden elvéről. Az opportunista fiatalembernek mindez játszi könnyedséggel megy is, a háttérben azonban a Vezúv kitörni készül, és nem foglalkozik azzal, hogyan próbálja a valóságot csűrni-csavarni néhány gazdag férfi és nő.
Ruge regénye humort és görbe tükröt kínál az olvasónak, úgy szórakoztat, hogy közben önkritikára is hív és elgondolkodtat. A szerzőt politikáról, történelmi hitelességről kérdeztük.
Charlotte, a nagymamám beszélt nekem először Pompeji történetéről. Fantasztikus mesélő volt, bár kicsit hajlamos volt a túlzásokra – például azt mondta, hogy az emberek kővé váltak . Valójában a hamuban maradt üregeket öntötték ki gipsszel.
Ezt nagyon kísértetiesnek tartottam.
A valódi indíttatást az a nyugtalanság jelentette, amelyet a mostani, képmutató politikai közeg váltott ki belőlem: ez valószínűleg katasztrófába sodor minket.
A legfurcsább dolog az, hogy egyes házai úgy festenek, mintha a lakók csak elutaztak volna valahova. Az is elképesztő, hogy az élet akkoriban – tavernákkal, bárokkal, bordélyokkal, műhelyekkel, egyirányú utcákkal, graffitikkel és fürdőkkel – nagyon hasonlított ahhoz, ahogyan mi ma élünk. Nagy különbségek is voltak ugyanakkor mentalitásban és moralitás terén egyaránt, olyan mértékűek, amit ma már elképzelni is nehezen tudunk. A regényem szereplői ízig-vérig mai emberek.
Nagyon leszűkítené a könyv értelmezését, ha egyes politikusokra vonatkoztatnánk. Ráadásul minden országban másként is olvasható a regény . A jelenünkből inspirálódtam.
A németországi Zöld Párt tökéletes példája annak, hogyan a politika az egyéneket és a pártokat átalakítja.
A regény vulkánpártja megnyerő alapgondolattal indít: „egy vulkánon élünk – meneküljünk!” A végén mégis más lesz a szlogenjük: „tanuljunk meg együtt élni a vulkánnal”. Lázadóként indulnak, a végén mégis megbékélnek Pompeji tehetős lakosaival és ingatlantulajdonosaival. Egyértelmű a párhuzamosság: a zöldek kezdetben kritizálták a tömegtermelést és a gazdasági növekedés logikáját, a békére törekedtek, a burzsoáziával szembehelyezkedtek. Mára azonban békét kötöttek a kapitalizmussal.
Igen, szerintem semmi sem változott ebben a tekintetben. De azt is fontos aláhúzni, hogy bár panaszkodunk a politikusaink miatt, készek vagyunk hinni is nekik. Azt akarjuk hinni, hogy az életszínvonalunkat megőrizhetjük azzal, ha a gazdaság zöld és fenntartható lesz az innovációknak köszönhetően – hogy együtt tudunk élni a vulkánnal.
Mégis, minden, amit az iparosodott társadalom létrehozott, problémás.
A Helmholtz Intézet legfrissebb kutatása szerint az Északi- és a Balti-tengerre tervezett offshore szélerőművek a szél sebességét lassítják majd, hatásukra nem a szárazföld, hanem a vizek fölött esik majd eső – azaz a kontinensen fokozódik az aszály. A napelemek csodásak, de ha energiaéhségünket ezek gyártásával akarjuk kielégíteni, az erős versenyt generál. A napelemgyártás is energiát fogyaszt és rengeteg hulladékot hoz létre. És ki tudja, milyen következményei lesznek ennek társadalmi, politikai és ökológiai értelemben véve? Elismerem, hogy radikálisan gondolkodom, bár nem radikálisan élek. Az eredeti zöldekhez vagyok hasonló. Meg kell tanulnunk harmóniában élni a természettel. Azt nem tudom, hogyan, de azt viszont igen, hogy a 15-ös iPhone nem tesz minket boldogabbá, mint a 14-es iPhone.
Lelkiismeretes író vagyok, nincs türelmem a posztmodern hanyagságra. Ha sokat tudunk valakiről – például Pliniusról –, egyszerűen nem tehetem meg, hogy figyelmen kívül hagyom a tényeket és csak a képzeletemre hagyatkozom.
Alapos kutatásokat végzek, az alapot a már ismert tények adják, a hézagokat pedig saját kreativitásommal töltöm ki.
Ha egy karakterről nem tudunk olyan sokat, már nagyobb a mozgásterem. Julia Felixről keveset tudunk, az ő esetében sokkal szabadabb lehettem. Vajon milyen volt egy tehetős pompeji nő élete? A szintén létező Eumachiának pedig egy unokahúgot kreáltam, ő szintén egy befolyásos asszony volt.
Nem szeretem a pozitív hősöket. A szocializmusban az íróknak ilyeneket kell produkálniuk, és ez még ma is így van. Josse nem szerethető vagy kedves, de érdekes. Megértem őt. A társadalom legaljáról érkezik, fel akar emelkedni. Nem akar szegénységben élni, a szupergazdagok befolyására vágyik – hatalomra.
Nem vitatom, hogy kellemetlen élmény szegénységben élni.
Pompeji abban is hasonlít a mai társadalmakra, hogy a keserű szegénység mellett az obszcén mértékű gazdagság is megvan benne.
Németországhoz képest annyi a különbség, hogy az ókorban a gazdagságot folyamatosan a kirakatba tették. Mi is szembesülünk a gazdagok „csodás” életével a közepes minőségű filmek és a reklámok szűrőjén át. Azt hitetik el velünk, hogy erre vagy arra szükségünk van, ha boldogok akarunk lenni. Természetesen sosem érhetjük el a gazdagság extrém szintjét – kevés kivételtől eltekintve a gazdagok öröklik a vagyonukat. Németország sorsát 4000 ember határozza meg, ez lényegében egy önfenntartó csoport. A pompeji társadalom átjárhatóbb volt ennél, hiszen ott a rabszolgákból is lehetett milliomos.
Pompeji még mindig titkokat rejt , állítja a túlélők történeteit kutató klasszika-filológus.
Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.