← Vissza

● news.bsdnet.hu

Igazságtalan azt elvárni egy bántalmazásból érkező nőtől, hogy egyedül oldja meg az életét

Divany 2026-11-21 19:00
A női hajléktalanság egyik meghatározó tényezője lehet a párkapcsolati függőség és az ezzel összefüggő anyagi kiszolgáltatottság. Előfordul, hogy a nők nem rendelkeznek önálló jövedelemmel, mivel megélhetésük teljesen a párjuktól függ. A kapcsolat megromlása vagy megszakadása ezért nemcsak érzelmi, hanem súlyos egzisztenciális következményekkel is járhat: saját anyagi háttér és biztos lakhatás hiányában könnyen hajléktalanná válhatnak. Ebben a folyamatban a családon belüli erőszak és a bántalmazás ugyancsak fontos szerepet játszhat: ezek a tapasztalatok gyakran éveken át meghatározzák az érintett nők mindennapjait. A közös otthon elhagyása ilyen esetekben gyakran nem egyszerűen egy párkapcsolat lezárását jelenti, hanem az egyetlen lehetséges kiutat egy olyan környezetből, ahol a nő és gyakran a gyermekei sincsenek biztonságban. Ezen a ponton pedig a nők és a férfiak hajléktalanná válásának életútja jelentősen eltérhet egymástól. „Míg a férfiak sok esetben úgy lépnek ki a családból, hogy elköltöznek, és a gyermekeket az anyára hagyják, addig a nők gyakran éppen gyermekeikkel együtt kényszerülnek elhagyni az otthonukat. Számukra ezért nemcsak saját lakhatásuk elvesztése jelent nehézséget, hanem az is, hogyan tudják gyermekeik biztonságát megőrizni, illetve miként gondoskodhatnak róluk a megváltozott körülmények között” – magyarázta dr. Fehér Boróka, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) módszertani munkatársa. Az intézmény női projektjeinek felelőse hozzátette: a női hajléktalanság a gyermekek elhelyezése és az anyai szerep megélése szempontjából is sajátos nehézségeket jelent, ráadásul a helyzetüket az ellátórendszer lehetőségei is jelentősen befolyásolják. A hagyományos hajléktalanszállók ugyanis nem fogadnak kiskorú gyermekeket, így elsősorban a családok átmeneti otthonai jelentenek elhelyezési lehetőséget az együtt maradásra a családoknak. Ezekben az intézményekben a két szülővel élő családoknál jóval gyakoribbak az egyszülős, többnyire az anya által fenntartott háztartások. Ha azonban az anya és gyermeke nem maradhat együtt, a gyermek nevelőszülőkhöz, gyermekotthonba vagy más állami gondoskodási formába kerülhet. A különélés ellenére az anyák sok esetben igyekeznek megőrizni a kapcsolatot gyermekeikkel. A hajléktalanszállókon élő egyedülálló nők között is sokan vannak, akik rendszeresen találkoznak gyermekeikkel, és ez a kötődés a felnőtt gyermekek esetében is jellemző. A férfiaknál gyakrabban fordul elő, hogy a gyermekekről a családtagok, például a volt feleség vagy a nagyszülők gondoskodnak, így ritkábban kerülnek állami gondoskodásba. Fontos azonban megjegyezni, hogy a családon belüli nehézségek ugyanakkor generációkon át is továbböröklődhetnek: az ellátásban nem szokatlan, hogy egy család több nemzedékét is érinti a hajléktalanság. 2026. október 11-én meghatározó női magazinok fogtak össze azért, hogy a kormányt az isztambuli egyezmény ratifikálására kérjék fel: Magyar Péter miniszterelnök egy hónappal ezután, november 12-én jelentette be, hogy elkezdik a ratifikálás folyamatát. A november 25-ig tartó akcióban a Best, a Dívány,az ELLE, az Éva, a Femina, a GLAMOUR, a JOY, a Kiskegyed, a Marie Claire, a Meglepetés, az nlc.hu, a Nők Lapja, a Story, a Terézanyu és a WMN.hu felületein közölt cikkekkel mutatjuk be, miért is van szükség az egyezmény joggyakorlatba ültetésére, milyen sokféle módon jelenhet meg a bántalmazás egy nő életében, és milyen rendszerszintű problémák tapasztalhatók meg annak kezelésében. A gyermekeiktől elszakított anyák számára a család újraegyesítéséhez vezető út rendkívül hosszú és összetett folyamat. Ennek első és legfontosabb feltétele a gyermekkel való rendszeres kapcsolattartás mellett a stabil lakhatás megteremtése, hiszen biztonságos otthon nélkül nincs lehetőség arra, hogy ismét együtt élhessenek. „A magyar szociális ellátórendszer nem támogatja kellőképpen sem az egyszülős családokat, sem azokat a nőket, akik munka és jövedelem nélkül, adósságokkal, egészségügyi problémákkal és a bántalmazás következményeivel próbálnak új életet kezdeni” – emelte ki Fehér Boróka, hozzátéve: már az is komoly eredmény, ha egy anya be tud kerülni egy családok átmeneti otthonába, és ott együtt maradhat a gyermekével. Ez azonban önmagában még nem jelenti azt, hogy hosszú távon is el tudja tartani a családot. Kérdés ugyanis, hogy lesz-e munkája, megfelelő jövedelme és elegendő támogatása ahhoz, hogy később is gondoskodni tudjon a gyermekeiről. Egyedül, egyetlen jövedelemből újrakezdeni rendkívül nehéz: ki kell fizetni a lakbért és a rezsit, elő kell teremteni a többhavi kauciót, és közben gondoskodni kell a gyermekek mindennapi szükségleteiről is. A BMSZKI munkatársa szerint igazságtalan tehát azt elvárni egy bántalmazásból, adósságokból és traumákból érkező nőtől, hogy minden segítség nélkül, egyedül oldja meg az életét, miközben sokszor eleve hátrányból indul. A szakértő által hangsúlyozott segítségnyújtás fontosságát egy 2018-ban végzett kutatás eredményei is alátámasztják, amely a hajléktalanságban élő nők biztonságérzetét, tapasztalatait és szükségleteit vizsgálta. A felmérés során 300, különböző típusú intézményekben élő vagy szolgáltatásokat igénybe vevő nőt kérdeztek meg arról, hogy mire lenne szükségük, és mit kellene tenniük a segítőknek azért, hogy jobb legyen számukra az intézményi környezet. A válaszadók közül szinte mindenki elsőként a biztonságot említette. Ez a fogalom azonban jóval több annál, minthogy az intézmény falai között ne történjen fizikai bántalmazás: beletartozik az intézményen belüli konfliktusok megfelelő kezelése, a személyes tárgyak védelme, a lopások megelőzése, de még az olyan hétköznapi helyzetek is, mint az, hogy senki ne vegye el más ételét a közös hűtőből. „A nők számára fontos, hogy az intézmény nyugodt, kiszámítható környezetet biztosítson. A munkatársak egyik legfontosabb feladatának éppen ezt tartják. Ez ugyanakkor komoly kihívás egy olyan közegben, ahol sok olyan különböző élethelyzetű ember él együtt, akik nem feltétlenül önszántukból kerültek közös térbe” – magyarázta Fehér Boróka. A biztonság, illetve annak hiánya kapcsán fontos megemlíteni azt is, hogy az nemcsak az intézményeken belüli konfliktusokban, hanem a külvilággal való kapcsolatban is megmutatkozik. A hajléktalanságban élő nők számára különösen nehéz lehet a segítségkérés, hiszen a rendőrséggel kapcsolatos tapasztalataik gyakran kedvezőtlenek. A beszámolók szerint előfordul, hogy a rendőrök elküldik őket, nem veszik fel a bejelentésüket, vagy megkérdőjelezik az általuk elmondottakat. A megkérdezett szakértők olyan esetekről is beszámoltak, amikor azt sugallták az érintett nőknek, hogy az események nem úgy történhettek, ahogyan azt előadták. Bár arra is van példa, hogy az elkövetővel szemben távoltartást rendelnek el, az ilyen esetek ritkábbak. A rendőrségi elutasítások hátterében a hajléktalanságban élő nőket övező társadalmi előítéletek is szerepet játszhatnak. Ha még egy rendezett körülmények között, lakásban élő nőnek is nehézséget okozhat, hogy a rendőrség komolyan vegye a bejelentését, a hajléktalan nők még kiszolgáltatottabb helyzetből indulnak. Különösen nehéz érvényt szerezniük a panaszaiknak, ha nincs mellettük olyan szociális munkás, aki támogatja és képviseli őket. Mindemellett az is elengedhetetlen, hogy olyan rendőrökkel találkozzanak, akik nyitottan és elfogadóan viszonyulnak a hajléktalanságban élő emberekhez és az áldozatokhoz. A bizalom és a biztonság kérdése az egészségügyi ellátásban is meghatározó. A már korábban említett 2018-as felmérésben a nőgyógyászati vizsgálatok igénybevételére is rákérdeztek. Az eredmények különösen aggasztóak voltak: a válaszadó nők kétharmada a megelőző két évben nem vett részt nőgyógyászati vizsgálaton, még akkor sem, ha panaszai voltak. Ennek egyik oka, hogy sokan nem bíznak az egészségügyi ellátórendszerben sem, részben a korábbi rossz tapasztalataik miatt. A bántalmazás ugyanis az intézményi ellátásban is megjelenhet, és a korábbi traumák miatt egy orvosi vizsgálat is komoly szorongást válthat ki. „Többek között ezekre a problémákra reagálva jött létre a BMSZKI nőgyógyászati ellátása is, amely célja, hogy azok a nők is hozzáférjenek az alapvető egészségügyi szolgáltatásokhoz, akiknek az egészségügyi rendszerrel kapcsolatban bizalmi nehézségeik vannak” – vette át a szót Lánszki Réka projektfelelős. „Másfajta kapcsolat alakul ki egy szociális munkással, akivel az érintett nő hosszabb időn keresztül találkozik, és más egy orvossal, akivel egy-egy alkalommal kerül kapcsolatba a rendelőben. A két helyzetben más megközelítésre van szükség, de mindkettőben alapvető a kommunikáció minősége” – fűzte hozzá Lánszki Réka, aki szerint fontos, hogy a szakember elfogadóan forduljon a nőkhöz, és olyan, kölcsönösségen alapuló, partneri kommunikációt alakítson ki velük, amelyben a nők nem kiszolgáltatott félként, hanem egyenrangú emberként vannak jelen. Az elsődleges cél tehát a biztonságérzet fokozatos visszaépítése, sok nő életéből ugyanis ez már nagyon régen elveszett. Noha van, akinél már az első alkalommal sikerül újra kialakítani, mert megtapasztalja, hogy az orvos, az asszisztens és a szociális munkás is méltósággal, tisztelettel fogadja, másoknak jóval több időre van szüksége. „Előfordult olyan eset is, amikor egy ügyfélnek az ötödik-hatodik találkozás után sikerült eljutnia odáig, hogy vállalni tudjon egy olyan beavatkozást, amelyre nagy szüksége volt. Hosszú időbe telt, mire kialakult a bizalom, és meg tudott nyugodni abban, hogy az adott helyen nem fog vele ismét olyasmi történni, amit korábban már többször átélt” – mesélte Lánszki Réka, hozzátéve: a szociális munkás és az ügyfél közötti kapcsolatnak ebben kiemelt szerepe van. Előbbinek olyan biztonságos közeget kell teremtenie, amelyben a nő fokozatosan meg tud érkezni, és újra képessé válhat arra, hogy bízzon másokban. A biztonság és a megtartó kapcsolatok kialakításában nemcsak a szakembereknek, hanem maguknak az érintetteknek is fontos szerepük lehet. Az intézményekben élő nők például egymást is erősíthetik, hiszen noha az együttélésben vannak konfliktusok, és nem minden kapcsolat alakul jól, gyakran jönnek létre olyan kapcsolódások is, amelyekből valódi segítség és szolidaritás születik. Fehér Boróka szerint ezért különösen fontosak lehetnek, sőt valódi megtartó erőt jelenthetnek a női csoportfoglalkozások, amelyeken a résztvevők irányított keretek között beszélhetnek az átélt tapasztalataikról, és megoszthatják egymással az érzéseiket. Érdemes egy gondolat erejéig ismét visszatérni a 2018-as felmérésre, amely azt is vizsgálta, hogy a koedukált intézmények mennyire jelentenek biztonságot a hajléktalan nők számára. Mint kiderült, a 300 válaszadó körülbelül 75-80 százaléka jó ötletnek tartana egy kizárólag nők számára fenntartott nappali ellátást. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nők egyáltalán nem szeretnének olyan helyre járni, ahol férfiak is jelen vannak, sokkal inkább arra utal, hogy a környezet kialakítása meghatározó abból a szempontból, hogy mennyire érzik magukat biztonságban. Mint azt Fehér Boróka elmondta, Budapesten jelenleg is van olyan nappali melegedő, amely férfi éjjeli menedékhely mellett, illetve ugyanabban az épületben működik. Ezekben az intézményekben előfordul, hogy egyáltalán nem jelennek meg nők, amelynek valószínűleg az az oka, hogy a férfiak jelenléte miatt nem érzik biztonságosnak a környezetet. „Vannak olyan intézmények, ahol a női szobák férfiak által is használt szinteken vagy közös közlekedőterek mellett találhatók. A mosdók és a mellékhelyiségek bizonyos részei elkülönülnek, de az előterek közösek, így a nők és a férfiak folyamatosan találkoznak egymással. Ez kezdetben mindkét fél számára nehézségeket és konfliktusokat okozhat” – magyarázta a szakértő, aki szerint a megoldást több, kisebb, megfelelően elkülönített intézmény jelenthetné, amelyekben a nőknek saját, biztonságos terei vannak. Hozzátette: nem az a cél, hogy mindenáron újabb és szebb női szállókat hozzanak létre, hanem az, hogy mindenki a saját otthonában élhessen úgy, ahogyan szeretne. Fontos azonban kiemelni, hogy a női hajléktalanság problémája nem oldható meg egy férőhellyel. Miután az érintett nőknek gyakran egyszerre kell megküzdeniük a bántalmazás következményeivel, a traumákkal, az adósságokkal, a munkanélküliséggel, az egészségügyi problémákkal és a családi kapcsolatok sérülésével, a segítségnyújtásnak jóval összetettebbnek kell lennie: biztonságos és kiszámítható lakhatásra, megfelelő egészségügyi ellátásra, támogató szociális munkára, a gyermekekkel való kapcsolattartás lehetőségére, valamint hosszú távon is fenntartható anyagi háttérre van szükség. Bartha Ivett saját tapasztalatból ismeri a bántalmazó kapcsolatok működését és a kilépést követő küzdelmeket – a vele készült interjúban elárulja, miért fontos, hogy a bántalmazást megélők és túlélők történetei másokhoz eljussanak és reményt adhassanak.
Eredeti cikk megtekintése →