← Vissza

news.bsdnet.hu

Rémálommá vált az úszás: horrorfertőzés miatt kétszeresére dagadt az apa lába

Bors Online 2026-05-10 13:30
A 32 éves, kétgyermekes Sam McAlpine Peyre a családjával úszott a Stroudwater Navigation-csatornában, de másnap reggel magas lázzal és lágyéktáji fájdalommal ébredt. A vízvezeték-szerelő először nem tulajdonított nagy jelentőséget a tüneteknek nem gondolt fertőzésre, munkába is elindult, de néhány órával később már haza kellett mennie. Másnap influenzaszerű panaszokkal és a bal lábában kialakult, gyorsan terjedő fertőzéssel került kórházba.Az orvosok antibiotikumot adtak neki, és úgy vélték,a fertőzés egy apró, szinte észrevétlen sarokrepedésen keresztül juthatott avéráramába, amikor bement a vízbe.A fertőzés azonban súlyosan károsította a bal láb nyirokrendszerét, és limfödémát okozott. Ez krónikus, nem gyógyítható állapot, amelynél a nyirokrendszer nem működik megfelelően, ezért a szövetek megduzzadnak.Egy évvel később Sam bal lába még mindig körülbelül kétszer akkora, mint a jobb: kompressziós kötést kell viselnie, és vissza kellett vennie az aktivitásából. Felesége, Georgia szerint afertőzésmindössze 12 óra alatt drámaian rosszabbodott.Mint mondta, nem is valódi sebről volt szó, csak egy parányi repedésről a férfi sarkán. Sam lába hosszabb terhelés után fájni kezd.Georgia azt is elmondta, hogy férje egy éve nem viselt rövidnadrágot. A család most 20 ezer fontot, vagyis nagyjából8,9 millió forintot gyűjt magánúton elérhető Lymphaticovenous Anastomosis, vagyis LVA-műtétre,amely segíthet alimfödémakezelésében. Georgia közben arra figyelmeztet másokat, hogy senki ne menjen vadvízi úszásra vágással, sebbel vagy akár egészen apró bőrsérüléssel. A Stroud Valleys Canal Company szóvivője közölte: sajnálattal hallották a történteket, de a Canal and River Trust szabályai nem engedélyezik az illetéktelen úszást a csatornákban. Hozzátették, a csatornák sekélyek lehetnek, rejtett veszélyeket tartogatnak, a vízminőség nem alkalmas úszásra, ráadásul a hajóforgalom, a zsilipek és egyéb műtárgyak miatt sem biztonságosak – írja aMirror.
Eredeti cikk megtekintése →