← Vissza

● news.bsdnet.hu

Bizarr bírósági perek a középkorból: a szenteket és a böglyöket is beperelték

Divany 2026-11-21 19:30
Az 1300-as években különös kártevők okoztak riadalmat a németországi Mainzban: a zöldes-aranyos kőrisbogarak ellepték a fákat és bokrokat, és szinte minden útjukba kerülő növény levelét lerágták . A pusztítás az állatállományt is veszélyeztette, ezért a hatóságok bíróság elé idézték a hívatlan vendégeket. A bogarak természetesen nem jelentek meg a tárgyaláson , a bíró pedig – tekintettel a bogarak apró termetére és fiatal korára – gyámot és védőt rendelt ki melléjük, végül pedig felmentette a károkozókat. Mainzban nem ez volt az első alkalom, hogy rovarokkal gyűlt meg a helyiek baja: 1121-ben a jószágokat kínzó böglyök ellen is egyházi eljárást kezdeményeztek, és átokkal próbálták elűzni őket. A bogarak igen sokszor megkeserítették a középkori emberek életét. Bár az egyház mindent megtett, hogy mérsékelje a mezőgazdasági károkat – például szentelt vízzel permeteztek , csekély hatásfokkal –, 1478-ban Svájcban olyan mértékű pusztítást végeztek a zsizsikek, hogy ismét a bírósághoz kellett fordulni. Lausanne püspöke hat napot adott a kártevőknek a távozásra, arra hivatkozva, hogy nem voltak rajta Noé bárkáján , így kiátkozhatók. Azt is kilátásba helyezte, hogy ha erre nem hajlandók, Avenches városában a bíróságon kell megmagyarázniuk, miért nem akarnak távozni. A feljegyzések nem említik, hogy a zsizsikek megjelentek-e a tárgyaláson, de azt igen, hogy a következő évben ismét visszatértek Lausanne-ba. Nemcsak bogarak estek áldozatul a túlbuzgóságnak: 1522-ben a franciaországi Autun városában a patkányok alaposan megdézsmálták a tartomány árpatermését , s a helyi hatóságok ezért egyházi bíróság elé idézték őket. A rágcsálók jogi képviseletét Barthélemy de Chasseneuz látta el, akiből később a francia jogtudomány egyik legelismertebb alakja lett. Amikor az első tárgyalási napon egyetlen patkány sem jelent meg, Chasseneuz megtámadta az idézés érvényességét. Azzal érvelt, hogy a vádirat általánosságban említett „néhány patkányt”, miközben a környék összes rágcsálója érintett. Követelte, hogy minden egyes érintett falu templomában, minden szószékről olvassák fel újra az idézést, hogy egyetlen vádlott se maradhasson tájékozatlan. A második tárgyalásra sem érkeztek meg a vádlottak, ekkor az ügyvéd azzal indokolta távolmaradásukat, hogy sok köztük az idős, a beteg és a kiskorú. A harmadik alkalommal már az utcákon szabadon kószáló macskák jelentettek akadályt: Chasseneuz szerint védencei csak akkor indulhatnak el biztonságban, ha a városvezetés elrendeli a macskák bezárását , gazdáik pedig óvadékot tesznek le arra az esetre, ha állataik mégis megtámadnák a patkányokat. Mivel a bíróság nem tudta garantálni a vádlott patkányok biztonságos megjelenését, az eljárást határozatlan időre elnapolták, így a rágcsálók megúszták az egyházi kiközösítést. Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy csak a rovarokat citálták bíróság elé: a nagyobb testű állatok sem úszták meg a felelősségre vonást. 1386-ban a normandiai Falaise-ben halálra ítéltek egy gyermeket megtámadó disznót, amit férfiruhába öltöztetve vezették a vesztőhelyre – annak ellenére, hogy koca volt. 1494 tavaszán hasonló eset zajlott le Párizs mellett, a bűntettet elkövető fiatal sertés szintén halállal lakolt. 1457-ben hat vadmalac szerencsésebb volt: őket felmentették , az anyakocát azonban halálbüntetés sújtotta. A középkorban nemegyszer Istenre bízták annak eldöntését, hogy valaki bűnös-e vagy ártatlan. Angliában trial by corsned (magyarul: kb. falatpróba) néven ismerték azt az eljárást, amely során a vádlottnak egy darab száraz, megszentelt kenyeret és sajtot kellett lenyelnie , hogy bizonyítsa ártatlanságát. Ha ez sikerült, ártatlannak tekintették, ha viszont félrenyelte (vagy megfulladt), az a bűnössége bizonyítéka volt. A hagyomány szerint így vesztette életét Godwin, Wessex grófja is, 1053-ban: hiába bizonygatta, hogy nincs köze Hitvalló Edward testvérének halálához, a szent falat kifogott rajta. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a középkor embere az ereklyék és a szentek bűvöletében élt, a kapcsolat nem feltétlenül korlátozódott az alázatra. A kolostorok és a városok azért is viselték gondját egy-egy szent ereklyéinek, mert cserébe védelmet, esőt, jó termést vagy oltalmat reméltek a pestis ellen. Ha azonban a szent hálátlannak bizonyult – például kirabolták a kolostort vagy aszály sújtotta a vidéket –, akár büntetésben is részesülhetett . A humiliatio sanctorum , vagyis a szentek megalázásának rituáléja során az ereklyéket kiemelték díszes tartójukból, a templom hideg kőpadlójára fektették, és tövisek közé helyezték. A szent lelkének tudtára adták, hogy addig nem térhet vissza méltó helyére, amíg nem teljesíti kötelességét. Az ereklye csak akkor került vissza méltó helyére, amikor megérkezett az eső, elmúlt a járvány vagy megtérültek az ellopott javak. A humiliatio sanctorum nem afféle pogány babonaság volt, hanem a középkori keresztény vallásgyakorlat része : a 10–13. század között a szerzetesek az ereklyékre szinte a közösség jogi személyiséggel rendelkező tagjaiként tekintettek. Úgy vélték, a szentnek is kötelessége megvédeni a kolostor földjeit és vagyonát, s ha a szent ezt elmulasztotta, a rituális büntetés (a földre vagy tövisek közé helyezés) teljesen logikus jogi és vallási lépés volt a középkor embere számára. Kapcsolódó: A középkori kódexek lapjain időnként furcsa szerzetek tűntek fel Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.
Eredeti cikk megtekintése →