← Vissza

● news.bsdnet.hu

Nem csak „kék hullám”, muszlim hullám is érkezett a washingtoni Kongresszusba

Index 2026-11-22 09:00
Amerika köztudottan a vallási tolerancia és hitbéli szabadság hazája, hiszen az állam és egyház szétválasztása (wall of separation) George Washington óta majdhogynem kőbe vésett alaptétele az amerikai társadalmi berendezkedésnek és demokráciának; a különféle hitrendszereket a kormányzat semmilyen körülmények között nem korlátozhatja, illetve nem is sajátíthatja ki saját érdekei és céljai mentén. Egyház és politika intézményesült, kifinomultságában is határozott George Washington-i távolságtartása természetesen nem mindig érvényesült a végrehajtó hatalom, a Fehér Ház részéről. Elég csak John Adams alapító atyának, az USA második elnökének elhíresült gondolatát felidéznünk, aki szerint az általuk kidolgozott alkotmányos berendezkedés csak egy aktívan vallásos (keresztény) attitűd és polgári moralitás mellett létezhet és maradhat fenn Amerikában. E politikai filozófiai alapállással mélyen egyetértett a 20. század első felében Reinhold Niebuhr protestáns lelkész, több amerikai elnök befolyásos vallásügyi tanácsadója is, aki szerint a keresztény társadalmi tanítás és realizmus pótolhatatlan támasza, sőt alappillére az amerikai demokráciának – szemben a többi nagy világvallással, így például az iszlámmal vagy a buddhizmussal, illetve a népszerű ezoterikus tanokkal. A legendás Eisenhower tábornok, aki a második világháborúban az amerikai haderő európai főparancsnoka volt, 1953 februárjában, immár konzervatív, republikánus amerikai elnökként alaposan felrúgta a fehér házi protokollt, és a kritikusai szerint radikális konzervatív precedenst is teremtett, amikor presbiteriánus újkeresztényként megkeresztelkedett a Fehér Házban. Nem sokkal később, vallásügyi tanácsadója, a világhírű evangelizátor, Billy Graham tanácsára elnöki hatalmával megfogadta, hogy visszatéríti az amerikaiakat Istenhez (Back to God initiative), valamint a vallásos-dolgos amerikai életmódhoz, szembehelyezkedve a szovjet-ateista kommunizmus rémképével. A 18. századi, Benjamin Franklin-féle E pluribus Unum (Sokféleségből egy Nemzet) jelmondat mellé, Eisenhower kezdeményezésére az Egyesült Államok 1956-tól új, egyértelműen vallásos üzenetet hordozó nemzeti jelmondatot is kapott az In God We Trust (Bízunk Istenben) mondat által – amely még a dollár bankjegyekre is rákerült. A hidegháború évtizedeiben és a 21. században a kereszténység védelme, nyílt felvállalása egyáltalán nem állt távol az amerikai elnököktől, és nem csak a politikai kommunikáció szintjén – például az akut alkoholistából újprotestáns kereszténnyé váló texasi kormányzó, ifjabb George Bush 2000-ben Jézus nevével kampányolt az elnökségért. Elsősorban a konzervatív republikánus vezetőkre volt jellemző az ilyesmi, de nem kizárólag rájuk. Érdekes módon Barack Obama, akit középső neve (Hussein) miatt szélsőséges konzervatív kritikusai még a muszlim hittel is meggyanúsítottak, úgyszintén a keresztény politikai filozófust, Reinhold Niebuhrt nevezte meg mint egyik legfőbb szellemi inspirálóját és példaképét. Természetesen, mint azt az amerikai történelem számtalan példája illusztrálja, a gyakorlatban mindez nem jelenti, hogy ne volna „egyenlőbb” felekezet az egyenlők között. Aki valamit el akar érni az amerikai közéletben, annak az amerikai közvélekedés szerint nem árt, ha valamelyik nagy protestáns felekezethez tartozik, és nem valamely külső vallási hatalom befolyása alatt áll – ahogyan például a római katolikusok a Vatikán szolgálatában, a muszlimok Mekka vagy Kairó imámjainak irányítása alatt, vagy az amerikai zsidók Izrael rabbijainak szellemi köldökzsinórján csüngve. Így volt ez legkevesebb két évszázadon keresztül, mígnem 1960-ban megjelent az első katolikus (ír származású) amerikai elnök John F. Kennedy személyében, majd őt követve 2020-ban a szintén ír katolikus Joe Biden. Habár egyikük politikájában sem volt tapasztalható a katolikus hittételek vagy társadalmi tanítás lenyomata (a befolyása pedig még nyomokban sem), azért a konzervatív, protestáns felekezetek politikai dominanciája (pláne egyeduralma) komoly csorbát szenvedett Washingtonban. Aggodalmaskodó konzervatív keresztény (és zsidó) amerikai vélemények szerint valami hasonló körvonalazódik most is a Capitol Hill en, hiszen a november 3-ai félidős választások eredményei nyomán megjelent öt kongresszusi képviselő és egy új nagyhatalmú szenátor még a katolikusokénál is furcsább eszmerendszert és sokkal markánsabb, erőteljesebb politikai teológiai entitást képviselnek: tudniillik muszlimok. Mindannyian Demokrata párti képviselők, miképpen a közel ötmilliós amerikai muszlim közösség túlnyomó többsége is demokrata szimpatizáns, olyan államokban koncentrálódva, mint Indiana, Michigan, Minnessotta vagy New York. Közülük Ilhan Omar minnesotai Demokrata párti botrányhős képviselőnő nevét már ország-világ ismeri – egy korábbi, zavaros házassága (a vádak szerint a saját testvéréhez ment hozzá), illetve csalásban, bűnszervezetben való vélt részvétele miatt is szövetségi igazságügyi vizsgálat folyik ellene, amelyek végső soron akár állampolgárságtól és képviselői mandátumtól való megfosztást, valamint Amerikából való kitoloncolást is eredményezhetnek számára. Omart hűséges muszlim-amerikai támogatói mindezek ellenére újraválasztották Minnesotában, habár még idén januárban többször is, nem túl hízelgő, kifejezetten szitkozódó szavakkal illette második otthonát, az Amerikai Egyesült Államokat. Ilhan Omarnál sokkal nagyobb befolyása és hatalma lesz a hatéves mandátummal rendelkező, frissen megválasztott michigani muszlim szenátornak, Abdul el-Sayednek , aki egyiptomi származású szülők gyermekeként már a neves Columbia Egyetemen szerzett orvosi diplomát és PhD fokozatot epidemiológiából 2015-ben. Az amerikai közélet átalakulása mellett a híres-neves Borostyán Ligához tartozó Columbia Egyetem szellemi metamorfózisáról is külön cikket lehetne írni. Tudniillik a patinás felsőoktatási intézményt néhány évtizeddel ezelőtt még a keleti-parti zsidó értelmiség fellegvárának és kedvenc intézményének tartották, ahol helyet kapott a legnagyobb amerikai zsidó levéltári archívum is. Továbbá a Columbia Médiatudományi Intézet kezeli a Makón született, zsidó származású Pulitzer József legendás amerikai médiamogul hagyatékát – és évente odaítéli valakinek a Pulitzer-díjat, amelyet a színvonalas oknyomozó újságírás Nobel-díjának is tartanak. Ehhez képest mostanra a Columbia Egyetem vezetősége és a diákság nagy része inkább a muszlim kisebbség köreiből kerül ki, és az intézmény az elmúlt években a palesztinpárti egyetemi tüntetések és erőszakos tiltakozáshullámok epicentruma volt New Yorkban. Olyannyira, hogy az egyetem egyiptomi arab származású rektora, Minouche Shafik professzor asszony kénytelen is volt lemondani az erőszakos diáktüntetések és palesztinpárti tiltakozások félrekezelése, valamint a zsidó származású hallgatók zaklatása miatt. Abdul el-Sayed doktor ifjú columbiás alumnuszként és azután is mélyen egyetértett a Hamász véres akcióival és a palesztinok „függetlenségi” harcával, illetve olyan diákcsoportok és újságok szerkesztőségi tagja volt, amelyek elkötelezett támogatói voltak a befolyásos egyiptomi iszlamista terrorszervezetnek, a Muszlim Testvériségnek. Jóllehet ezt a vádat el-Sayed kategorikusan tagadta, főleg azután, hogy Ted Cruz texasi republikánus szenátor és volt elnökjelölt, valamint Trump elnök és számos amerikai zsidó szervezet is erőteljesen támadásba lendült ellene az elmúlt hónapokban. A harsány texasi szenátor forrásai szerint Abdul el-Sayed nevelőanyja és húga is kijelentette, hogy ők a családban mindannyian a Muszlim Testvériség elkötelezett támogatói, és nincs ebben semmi szégyellnivaló. Ugyanakkor, mint közismert, az iszlám világban a Muszlim Testvériség (nem mellesleg a gázai Hamász vezetőinek szellemi bölcsőjeként) a nyugati tanítások és életforma radikális elvetése mellett a szigorú saría törvénykezés bevezetését és a pán-iszlám kalifátus létrehozását is szorgalmazza – immár száz éve, és gyakorlatilag mindenütt, ahol muszlimok élnek, így akár a Nyugaton is. Nos, Abdul el-Sayed orvos-szenátor nem kis meglepetést és megbotránkozást keltve „a kis arab Amerikában”, Michigan államban arabul is köszöntette ünneplő választóit a demokrata győzelem estéjén, és kijelentette: büszke muszlim szenátorként, először az amerikai történelemben, nem a Bibliá ra, hanem természetesen a Korán ra fogja letenni hivatali esküjét a Kongresszusban. Cruz szenátor és a Trump-kormányzat befolyásos tagjai, köztük Marco Rubio elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó szerint komoly biztonsági és hitelességi aggodalmakra adhatnak okot az olyan új amerikai törvényhozók, mint példáéul El-Sayed szenátor vagy Ilhan Omar szomáli-amerikai képviselőnő, akik tisztségüknél fogva kötelező nemzetbiztonsági ellenőrzés ( national security clearance ) nélkül, majdhogynem korlátlanul hozzáférhetnek bizalmas állami dokumentumokhoz, titkosított hírszerzési jelentésekhez és kongresszusi vizsgálati anyagokhoz. Ehhez hasonló helyzetek korábban egyáltalán nem voltak jellemzőek az Egyesült Államok törvényhozó vagy végrehajtó hatalmi ágában, leszámítva talán Alger Hiss botrányos, még a második világháború idején történt esetét, aki kommunista szimpatizánsként a szovjet KGB-nek is éveken át jelentett washingtoni hivatalából. Úgy tűnik, a november 3-i demokrata „kék hullám” valóságos palotaforradalmat is eredményezett Amerikában, a Kongresszusban, habár ez nem mérhető ahhoz a vallási, eszmei alapú politikai felforduláshoz, amelyet a muszlim közösség érdekérvényesítő ereje okozott hatásos politikai aktivizmusa révén. A mélyen megosztott amerikai társadalom az útkereső politikai szekértáborokkal együtt újabb dilemmába, kényszerű döntési helyzetbe került: egyszerre kellene értelmeznie és becsatornáznia az egyre befolyásosabb újbaloldali demokrata szocialistákat (Alexandria Ocasio Cortez képviselőnő, Mamdani New York-i főpolgármester és társaik), illetve a politikai iszlám amerikai változatát el-Sayed és Ilhan Omar képviseletében. Hiszen a merőben új politikai csoportosulások és erőterek nem csak a republikánus-konzervatív (zsidó és keresztény) amerikai jobboldalnak okozhatnak komoly fejfájást és kihívást – a mérsékelt liberális, demokrata párti szavazók körében is zavar és tanácstalanság mutatkozik a progresszív, úgynevezett szélsőbaloldali erők és az újhullámos amerikai politikai iszlám közeledése kapcsán. A szerző Amerika-szakértő, politikai elemző, az ÖT munkatársa. Az alábbi cikk az ÖT és az Index szerkesztőségi együttműködése keretében került az oldalunkra. Ha megosztaná, kommentelné, vagy még több hasonló tartalmat olvasna, keresse fel partnerünk, az ÖT oldalát ! A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. (Borítókép: Abdul El-Sayed demokrata párti szenátusi jelölt felkeres egy szavazóhelyiséget a Michigani Egyetem kampuszán, a michigani Ann Arborban, 2026. november 3-án. Fotó: Salwan Georges / Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →