Nyitott Műhely – átmenetileg zárva
Klubrádió
2026-11-22 10:19
Arról van szó, hogy egy budai szuterén nagyjából másfél évtizedig jelentette a magyar kultúra színe-java számára annak megélését, hogy valamit másként is lehetne csinálni. És ezt a bensőséges buborékot egy gondolkodó ember gondoskodó szeretete alakította ki. Nagyon sokan írtak érzékeny sorokat Finta Laciról, aki kitalálta, és egyes szám első személyben életben tartotta azt, ami most már nincs.
Új ablakban
2026. november 22.
Józsa Márta jegyzete - Útszélen (2026. november 19., csütörtök)
03:06
00:00
Hétfőn, november 16-án este fél nyolc körül végeztem a munkával, és felültem a hazafelé tartó trolira. A tömegközlekedési eszközök a legkevésbé alkalmas helyszínek arra, hogy a hírfolyamot bekapcsolván szembesüljünk egy tragédiával. Mert ilyenkor mégis mit tegyen az ember? Elejtse a telefont, felhívjon zokogva valakit az egész utazóközönség füle hallatára? Vagy csak mormoljon magában valamit a szürke novemberi ködben? Az év tizenegyedik hónapjáról alkotott sztereotípiám tökéletesen hozza az elvártakat. Küzdelem a sötéttel, vágyakozás a fényre. Az antropológiai tapasztalat közösségi élménnyé is tud válni. Előfordul olykor, hogy nagyon sokakkal ugyanarról beszélek, ugyanarról olvasok, ugyanaz a döbbenet fogalmazódik meg, ugyanaz az a csend és sóhaj mindenütt. Akkor történik ilyen, ha elvesztünk valakit és valamit, ami életünk meghatározó része volt. Vagyis a közösségünké, azoké, akik hasonlóan éltük meg a közelmúltat, ami nem is olyan nagyon közeli. És ami, mármint a túlélés – utólag még jobban látszik – csak úgy volt lehetséges, ha voltak a szabadságnak kis körei, amelyek enyhítettek a traumáinkon. Arról van szó, hogy egy budai szuterén nagyjából másfél évtizedig jelentette a magyar kultúra színe-java számára annak megélését, hogy valamit másként is lehetne csinálni. És ezt a bensőséges buborékot egy gondolkodó ember gondoskodó szeretete alakította ki. Nagyon sokan írtak érzékeny sorokat Finta Laciról, aki kitalálta, és egyes szám első személyben életben tartotta azt, ami most már nincs. Például egy olyan helyet, ahol nem lehetett nem barátinak érezni a közeget. Ahol a zene zene volt, az irodalom írókat és olvasókat jelentett, a vita pedig megbeszélendő problémák eltérő értelmezését. Olyan összekapcsolódási pont volt, amely nélkül, utólag is látszik, nem tudtunk volna túlélni. Mondjuk a traumafolyamat is tanulságos, hány és hány évig mondogattuk magunknak, hogy csak ezt éljük már túl. Addig is eltöltünk egy európai estét a Nyitott Műhelyben. Túléltük? Nem tudom. Finta Laci, a határon inneni és túli összmagyar művészet személyes barátja és mindenkori befogadója hétfő óta már nem tud válaszolni a kérdésekre. A mi dolgunk maradt, hogy megfogalmazzuk őket. Átnézzük magunkban, hogy mit tett egy ember, aki nem csak a barátunk tudott lenni, de az intézményünkké vált. Most az van kiírva a Nyitott Műhely ajtajára, hogy átmenetileg zárva. Valamennyiünk méltósága, és a magyar kultúra, szabadság okán jó volna, hogy ez a zárás, ez a lakat, ez a múltat pillanatnyilag hatósági pecséttel lezáró ajtó átmeneti legyen. Hogy van-e erre esély, az hol látszik, hol kevésbé. Finta Laci, volna amit megbeszélni nálad. Ajtónyitásnyira.
Józsa Márta jegyzete az Útszélen 2026. november 19-i adásában hangzott el. (Amennyiben appon keresztül érik el oldalunkat, a lejátszó nem jelenik meg, ezért a meghallgatásához, kérjük, lépjenek át a klubradio.hu -ra.)