← Vissza

● news.bsdnet.hu

„Kórházi ágyból a hideg aszfaltra” – emberek a két ellátórendszer senkiföldjén

Index 2026-11-22 11:34
A hajléktalanellátásban már beköszöntött a tél, a krízisidőszak minden év november 1-jével indul el hivatalosan. Ilyenkor fokozott készenléttel, megerősített utcai szolgálattal és lehetőség szerint extra férőhelyekkel működnek az intézmények. Mint minden közösségi térben, ezeken a helyeken is több megbetegedéssel kell számolni az előttünk álló hónapokban, így most fokozottan adja magát a kérdést, hogy kinek a feladata ellátni az egészségügyileg rossz állapotban lévő, hontalan embereket. Hogy miért is olyan égető a két terület hatásköreit, kapacitásait rendezni, arra több nagy port kavaró személyes történet is rávilágított az elmúlt hetekben. A közbeszédet meghatározó ügyek egyik legmegrázóbb momentuma a Menedékház Alapítvány munkatársának közösségi médiás bejegyzése volt. Osvald Ferenc egy kórházból orvosigazgatói utasításra elbocsátott hajléktalan férfi kálváriáján keresztül mutatta be az egészségügyi és a szociális ellátórendszer között tátongó szakadékot. A mindkét lábán részlegesen amputált, önellátásában súlyosan korlátozott, pszichiátriai és szerhasználati problémákkal, valamint öngyilkossági gondolatokkal küzdő beteget azzal a címszóval engedték ki az intézményből, hogy a BMSZKI Dózsa György úti telephelyén fogadják– ahol egyébként egy női szálló működik, és egy másik olyan intézmény, amely nem akadálymentesített. A kerekesszékes férfira végül az éjszaka közepén, erősen áthűlve találtak rá az utcán. Az általa bemutatott történet az ellátórendszer állatorvosi lova: a társadalom peremére szorult emberekkel – különösen, ha halmozott problémákkal küzdenek – valóságos intézményi csiki-csuki zajlik. Osvald Ferenc az utcán fekvő beteg mellől üzent Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek is, felidézve a tárcavezető korábbi szavait, miszerint a betegek biztonsága nem lehet politikai vita tárgya, és mindenkinek ott kell segítséget kapnia, ahol az állapotának megfelelő ellátást biztosítani tudják. Osvald arra kérte a minisztert, vonja vissza a hajléktalanokkal kapcsolatos kijelentését, gondolják újra a kapacitások átszervezésének koncepcióját a szociális szakma és a kliensérdekek bevonásával, a két ágazat pedig végre üljön le tisztázni a kompetenciahatárokat. A fentihez hasonló személyes történetek megjelenésén túl a szakmai vita másik apropóját a budapesti kórházak belgyógyászati osztályain, a közelmúltban kialakult súlyos ellátásszervezési zavarok adták. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter erről így nyilatkozott: A hidegebb idők beköszöntével a szociális ágazat elégtelensége sajnos most az egészségügyön csapódik le – fogalmazott Facebook-oldalán Hegedűs Zsolt, aki úgy látja, hogy a kialakult helyzet egyik oka éppen az, hogy a fővárosi kórházak belgyógyászati osztályain sok olyan hajléktalan ember fekszik, akiknek elsősorban nem egészségügyi, hanem szociális ellátásra lenne szükségük. Szavai láttán joggal érezhetjük azt, hogy egyfajta ágazatok közötti pingpongnak vagyunk szemtanúi és elszenvedői, mintha mindenki egymásra mutogatna. A jelenség hátteréről érdeklődve Breitner Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai vezetője történelmi távlatból ad választ. Mint az Indexnek elmondta, a gyökerek egészen az 1993-as szociális törvényig nyúlnak vissza, amelyet már a megalkotásakor is a gyors katasztrófaelhárítás logikája vezérelt, és azóta sem nyúltak hozzá érdemben. A jogszabály a mai napig alapvetően önellátó emberek átmeneti elhelyezésére épít, és az állam is erre biztosít normatív finanszírozást. A rendszer több mint 90 százaléka ilyen típusú férőhelyekből áll. A helyzet mára gyökeresen megváltozott, a szabályozás ezt ugyanakkor még nem követte le. A BMSZKI - amely Budapest és Közép-Európa egyik legnagyobb szociális szolgáltatójaként több mint húsz telephelyen nyújt komplex segítséget - immár 14. éve gyűjt adatokat egy két-háromezer fős mintán. Adataik reprzentatívnak tekinthetők, vagyis nemcsak a saját átmeneti szállásaikon, éjjeli menedékhelyeiken megfordulókat lehet belőle megismerni, hanem a teljes magyarországi hajléktalan populációt. A számok drámai elöregedésről és egészségügyi nehézségekről tanúskodnak: „Nem tudjuk megcsinálni, hogy csak önellátó embereket vegyünk fel, hiszen ők állnak sorba az ajtóink előtt, és hiába is mennének máshova, így például az egészségügybe, az idősotthonokba vagy más ellátó intézményekbe, ezekre a helyekre is csak alacsony hatásfokkal jutnának be” – magyarázta Breitner Péter. A hajléktalanellátás ebből a kényszerhelyzetből indulva az elmúlt évtizedekben kiépítette a maga párhuzamos, „szegregált” egészségügyi rendszerét: centrumokat, lábadozókat, sőt a BMSZKI esetében konkrét fekvőbeteg-ellátást is működtetnek. Bár szakmailag és morálisan is komoly dilemma, hogy a hajléktalan embereknek a normál egészségügyhöz kell-e tartozniuk vagy külön intézményekre van-e szükségük, a szolgáltatók nem tehették meg, hogy ne lépjenek. A BMSZKI Szabolcs utcai fekvőbeteg-osztályán úgynevezett fésűs felvételi rendszert vezettek be annak érdekében, hogy egyrészt a kórházakból érkező, másrészt a saját belső ellátórendszerükből kikerülő betegeket is fogadni tudják. Ám minden igyekezet ellenére még az igények töredékét sem képesek kielégíteni. Az eredetileg átmeneti és önellátásra berendezkedett intézményekben gyakran kell demens embereket falatonként megetetni kiflivel minden reggel, ami egy teljesen bekalkulálatlan kapacitást kíván meg ebben a rendszerben – festette le a mindennapok valóságát a szakmai vezető, hozzátéve, hogy a mai igények okán ma már szinte minden telephelyükön zajlik ápolás-gondozás, sebkötözés és gyógyszerosztás, mindez azonban jogszabályi háttér és állami finanszírozás nélkül, szabályozatlanul módon történik. A BMSZKI részben a Fővárosi Önkormányzat többletfinanszírozásából, részben NEAK-forrásokból, részben pályázatokból gazdálkodja ki ezt, nem egyszer azonban a szociális munkások és ápolók túlmunkája tartja életben a rendszert. Breitner Péter szerint az ágazatok közötti kommunikáció valójában nem olyan elmérgesedett, mint amilyennek a közösségi médiás posztokból és kommentekből kitűnik. „Kollegiális szinten jó az együttműködés, a feszültség ugyanakkor rendszerszinten abszolút tettenérhető. Ez nem is csoda, hiszen egy kölcsönösen kapacitáshiányos állapot alakult ki, amelyben az elmúlt 16 évben – és már azelőtt is – több kulcsfontosságú terület maradt az út szélén. A NEAK adatai szerint 2020 és 2025 között több mint 500 krónikus kórházi ágy szűnt meg Budapesten, miközben ugyanebben az időszakban az energiaárak emelkedése miatt a fővárosi hajléktalanellátásból is eltűnt néhány száz férőhely, és országos szinten is hasonló folyamatok mentek végbe. A kapacitáshiányok okozta folyamatos zsonglőrködés hatalmas káoszhoz, kavarodáshoz vezetett. Miközben a kórházakban valóban fekszenek olyan emberek, akiknek már nem lenne szükségük aktív orvosi ellátásra – csak éppen nincs hová menniük – a hajléktalanszállókon súlyos állapotban lévő, egészségügyi ellátásra szoruló betegek tömegei várnak segítségre. A társadalmi feszültség pedig egyre nő: sokan már úgy érzik, a hajléktalanok miatt nem jutnak be a kórházakba, amelyen Hegedűs Zsolt kommunikációja sem segített. A BMSZKI szakmai vezetője szerint a probléma nem pusztán az egészségügy és a hajléktalanellátás határán keletkezik: az idősügy, a pszichiátriai ellátáshoz való hozzáférés és a lakásszektor válsága egyszerre adódott össze. Magyarországon az önkormányzati bérlakások aránya még a 2 százalékot sem éri el, a lakhatási támogatásra kérhető segélyforma pedig 2015-ben megszűnt – és korábban is csak szimbolikus mértéket öltött. Ebben a kontextusban a szakember alapvetően jó iránynak tartja a kormány új lakáspolitikai csomagját. Azt ugyanakkor még nem látni, hogy milyen mértékben sikerül elindulni a prevenció útján, holott az nemcsak társadalmilag, hanem gazdaságilag is megtérülne, hiszen a jelenlegi kríziskezelés fenntartása óriási összegeket emészt fel. El kellene zárni a csapot, ahonnan ezek a problémák jönnek – fogalmazott, utalva arra, hogy a lakhatási kérdések mellett az oktatás, az egészségügy, az idősellátás és az otthonápolás megerősítése is indokolt lenne. „Ha holnap nekiállnánk közösen, ez akkor is egy éveken át tartó, forrásigényes folyamat lenne” – jegyezte meg. A tél azonban nem vár a szociálpolitikai egyeztetésekre: az elmúlt hat év szervezeti leépülései után, az egyre növekvő igénybevevői létszám mellett a BMSZKI arra számít, hogy a következő hónapokban több száz plusz férőhelyet és a hozzájuk tartozó egészségügyi hátteret kell biztosítaniuk. (Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index)
Eredeti cikk megtekintése →