● news.bsdnet.hu

A választás eredményéből világosan kiderült, hogy a negyven év alattiak elsöprő többsége változást szeretne. Azt ugyan nem tudták megmondani, mifélét, de a megkérdezettek annyit általában ki tudtak nyögni, hogy jobb oktatásra vágynak. Éppen ezért nem mindegy, milyen változtatásokra készül az új kormány az oktatásban. Egyelőre túl sok minden nem derült még ki, de az irányt már igyekezett megszabni Lannert Judit miniszter. Ez röviden úgy foglalható össze, hogy az eddigi családközpontú nevelő-oktató munkát gyerekközpontúnak kell fölváltania. De mi is állt a sokak szerint változtatásra szoruló oktatáspolitika középpontjában eddig? Kásler Miklós minisztersége idején úgy fogalmazott, a közoktatás alapvetése, hogy a gyerekeknek emberhez méltó életformát, gondolkodásmódot kell átadni az ősi kultúra, a magyar értékrend, valamint az európai és keresztény értékek mentén. Az oktatás célja nem csupán az ismeretek átadása, hanem a jól nevelt, udvarias, a család értékeit felismerő, később családot alapító és gyermeket nevelő állampolgár nevelése is. Emellett a magyar történelem, identitás és ősi küldetéstudat közvetítése is fontos feladata volt az iskolarendszernek. Mit állít a közoktatás alapvetéséről az új miniszter? Szerinte gyermekközpontú iskola kell, amely reagál az egyes tanulók igényeire. Ezt adatvezérelt szakmapolitika és minden érintettel kialakított partnerség és együttműködés alapozza meg. Kicsit konkrétabban a nyitottság, a kreativitás, az együttműködés és a kritikus gondolkodás fogalmaival írható le a változás iskolája. Látványosan hiányzik az értékrend, különösen a keresztény értékrend, beleértve a hagyományos család értékeit. De úgy tűnik, a liberálisok által magyarkodásnak tartott nemzettudat erősítésének nehéz terhét is lelökhetik végre vállukról a jövő tanárai. Amennyiben ez még mindig túl homályos, túl elméleti lenne, érdemes rápillantani, milyen vitákat váltott ki máris Lannert Judit ténykedése. Önök láttak már átműtött óvodást? – hangzott el a hírhedtté vált mondat, amelyet bizottsági meghallgatásán vágott a képünkbe egy Fidesz–KDNP-s kérdésre, visszaengedik-e az LMBTQ-propagandát a közoktatásba. Amikor a kérdező elismerte, hogy ő sem látott még, de nem is akar a jövőben sem, a miniszter asszony kifejtette, szerinte a szexuális nevelés nagyon fontos, és nem csak a szülők feladata, pontosan azért, mert nagyon egyenlőtlen lenne. Nem akarok vészmadár lenni, de tartok tőle, ebben nem talál egyöntetű társadalmi támogatásra a kiváló oktatáskutató, ugyanis több millió édesanya és édesapa hördült föl imigyen: kinek a feladata még, ha nem csak a miénk? Hogyan lesz ebből partnerség, ha a szülőktől máris jogokat vonnának el a sosem létezett egyenlőségre hivatkozva? A másik elhíresült kijelentése Lannert Juditnak úgy szólt, hogy ha megnézzük a gyerekek egészségi adatait, a túlsúlyosság még nőtt is, mióta bevezették a mindennapos testnevelést. Nem zavarta a kiváló szociológust, hogy időbeli egyezés ugyan lehetséges, de ok-okozati összefüggés egyáltalán nincs a napi tesiórák és az elhízás között. Sőt, a kérdés úgy vetődik fel, mi lenne a helyzet akkor, ha még az iskolában sem fordítanának gondot arra, hogy a telefonjukat nyomkodó, csipszet majszoló generációk legalább ott mozogjanak egy kicsit. De mi motiválhatja a minisztert abban, hogy ilyen kijelentésekkel borzolja az idegrendszerünket? Nyilván megy a könnyebb ellenállás irányába, és ha teljesíteni akarja azt az ígéretét, hogy csökkenteni fogja a diákok óraterhelését, ez a legegyszerűbb. Ugyanis a pedagógusok csak addig támogatják az óraszámok csökkentését, ameddig nem az ő tantárgyaikról van szó. Azt is megpendítette az új miniszter, hogy az olyan ideológiai vitáktól is meg kell tisztítani a közoktatást, hogy Esterházy Pétert vagy Wass Albertet kell-e olvasnia egy kritikus gondolkodásra nevelt gyereknek. Az a lényeg, hogy szeresse meg az olvasást és értő módon tudja azt művelni. Ezen a ponton sajnos meg kell jegyezni, olyan ez, mint az élethosszig tartó tanulás felemlegetése, vagyis a miniszter asszony a változás eltervezése közben nem találta meg önálló ötleteit, kreatív gondolatait, inkább feltalálta a spanyolviaszt vagy a kanálban a mélyedést. Ellenben találkozott és tárgyalt az Amnesty International aktivistáival, és a civilek jelenlétének erősítését szorgalmazták az oktatási intézményekben. Megfogalmazták, milyen fontos, hogy végre tudással rendelkező partnernek tekinti őket a kormány, és végre kitüntetett szerepet szán az emberi jogi nevelésnek a közoktatásban. Nyugatról hazatelepült családok elbeszéléseiből tudjuk, hogy az Amnesty-féle álcivilek megjelenése azt eredményezi az iskolások egyedfejlődésében, hogy a tisztelet végképp eltűnik a viselkedéskultúrából, és felváltja a tájékozatlan nagyképűség. Erős a gyanúm, hogy a magyar szülőknek legalább a fele egyáltalán nem örül majd annak, ha ez a mentalitás eluralkodik a magyar intézményekben is. Több mil­lióan vagyunk ebben az országban, akik szerint egyáltalán nem szükséges, hogy önmagukat civilnek hazudó politikai aktivisták lepjék el az iskolák környékét. Szóval változás az lesz. De hogy jobb lesz-e a közoktatás minősége, az jelenleg erősen kérdéses.