Megerőszakolt egy 15 éves lányt az egyik legbefolyásosabb buddhista szerzetes
Index
2026-05-10 14:35
Srí Lanka egyik legmagasabb rangú buddhista szerzetesét letartóztatták és előzetes letartóztatásba helyezték egy 15 éves lány állítólagos megerőszakolása és szexuális zaklatása miatt – írja aBBC.
A tisztelendő Pallegama Hemarathana Thero a buddhista világ egyik legtiszteltebb tisztségét tölti be: ő nyolc Srí Lanka-i szent hely legfőbb elöljárója, illetve őrzője. Letartóztatására az ország gyermekvédelmi hatóságának beadványát követően került sor; a hatóság korábban bírálta a rendőrséget, amiért nem vették őrizetbe a férfit, annak ellenére, hogy gyanúsítottként szerepelt az ügyben.
Pallegama Hemarathana nyilvánosan nem nyilatkozott a vádakkal kapcsolatban. Május 12-én kell megjelennie a bíróság előtt.
Az állítólagos áldozat anyját szintén letartóztatták, és őrizetbe vették, miután bűnsegédlettel vádolták meg a visszaélésekben.
Pallegama Hemarathanát szombaton egy kolombói magánkórházban tartóztatták le, ahol éppen kezelés alatt állt. A bíró úgy határozott, hogy át kell szállítani a kolombói börtönkórházba. A bíró emellett elrendelte a bevándorlási hatóságoknál, hogy akadályozzák meg Pallegama Hemarathana esetleges szökési kísérletét az országból.
A BBC szerint rendkívül szokatlan, hogy Srí Lankán buddhista szerzeteseket – pláne ilyen magas rangú alakot – tartóztassanak le, mivel a társadalom tiszteli őket, és jelentős politikai hatalommal bírnak.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (h., cs., p.: 18:00–22:00, k.: 10:00–22:00, sze.: 12:00–16:00). Az egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.
Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.
(Borítókép:Pallegama Hemarathana Thero 2023. május 9-én. Fotó:Ishara S. Kodikara / AFP)
Kövesse az Indexet Facebookon is!