„Ne szokjuk meg egymást…” – Huszárik Kata sorsfordító pillanatokról vallott
Mediapiac
2026-05-29 14:40
Huszárik Kata őszintén beszélt kapcsolatairól, újrakezdésről és a szerelem természetéről a Ridikülben. A Duna délutáni talkshow-jában a Jászai Mari-díjas színművész arról vallott, hogyan tanulta meg az évek során, hogy egy kapcsolat önmagában nem működik: a szeretet mellett folyamatos figyelemre, nyitottságra és munkára is szükség van.
A párkapcsolatok kezdetéről és változásairól beszélgetett a Ridikül aktuális háziasszonya Aczél Petra , kommunikációkutató, egyetemi tanár, a Montágh Testület elnöke vendégeivel.
Mihályi Réka énekes előadóművész, Imre Géza olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó, a Budapesti Honvéd Sportegyesület sportigazgatója, Kiss Dániel személyközpontú pszichológus, valamint Huszárik Kata Jászai Mari-díjas színművész személyes történeteken keresztül meséltek nagy találkozásokról és sorsfordító pillanatokról.
Huszárik Kata úgy fogalmazott, több komoly kapcsolat áll mögötte, és mindegyik fontos szerepet játszott az életében.
„Arra jutottam, hogy ne szokjuk meg egymást, maradjon meg egyfajta kíváncsi nyitottság, ami képessé tesz bennünket arra, hogy újra és újra felfedezzük egymást, a változásainkkal együtt” – összegezte párkapcsolati hitvallását.
A színművész bár kétszer is elvált, mégis úgy érzi, semmit sem változtatna a múltján. Az első találkozások jelentőségéről elmondta: életében két olyan kapcsolat is volt, amikor anélkül, hogy bármit tudott volna a másikról, ránézett, és azonnal érezte, dolga van vele. Volt férjével való megismerkedésüket is felidézte.
„Amikor találkoztunk, már régóta ismertük egymást, mégsem gondoltuk, hogy lehet köztünk valami. Táncos és koreográfus volt, nekem túl hangosnak, felszínesnek tűnt, nem érdekelt. Egy színházi próbaidőszak alatt sokáig ültünk és várakoztunk, közben beszélgetni kezdtünk. Akkor derült ki számomra, hogy mennyire mély ember, és milyen sok sérülést hordoz magában. Ő indult el felém. Én nem vagyok kezdeményező típus, ez talán női attitűd” – mesélte. Hozzátette: bár kapcsolatuk válással végződött, semmit sem bán, hiszen fiukat is ennek a szerelemnek köszönheti, és jó szívvel gondol vissza a közösen eltöltött évekre.
„Nem csalódtam magamban, amikor elváltam. Ha egy kapcsolatba az ember beleteszi az energiát, és mindent megpróbál a megmentéséért, akkor nincs oka csalódni önmagában. Még akkor is próbálkozom, amikor nyilvánvaló, hogy nem működik már. Egy kapcsolat vége mindig nehéz” – mondta a Ridikül ben.
Arról is őszintén beszélt, hogy második válása után volt időszak, amikor megijedt a saját önállóságától.
„Azt éreztem, hogy ha ennyire önálló és életképes vagyok egyedül is, akkor lehet, hogy így maradok. Kiegyensúlyozottnak éreztem magam, jól voltam egyedül. Szinte tudatosan lökdöstem magam tovább, mert azt gondoltam, ez így nincs rendben” – vallotta be.
Bár időbe telt, mire új kapcsolatba kezdett, ma már boldogan él jelenlegi párjával, és hisz abban, hogy az igazán mély kapcsolatokban az emberek valóban felismerik egymásban a másikat . „Az ember mindig azt gondolja, amikor benne van egy kapcsolatban, hogy ez a végleges” – fogalmazott.
A színművész szerint az évek során sok tapasztalatot szerzett, és ma már jobban felismeri azokat a jeleket, amelyekre érdemes odafigyelni egy kapcsolatban, mégsem tartja magát tudatosnak a párválasztásban.
„ Nagy felismerés volt számomra, hogy nem elég kimondani: szeretlek. Egy kapcsolat folyamatos munka, dolgozni kell rajta” – mondta. Hozzátette: idősebb korban bizonyos szempontból nehezebb a pártalálás, hiszen az embernek kialakulnak a szokásai és a rigolyái.
„Van bennem szabadságvágy, és időnként igénylem az egyedüllétet is. Egy kapcsolatban nehéz kimondani, hogy szeretlek, de most szeretnék egyedül lenni” – jegyezte meg. Mint mondta, hosszú idő kellett ahhoz is, hogy rájöjjön: nem jó, ha valaki túlságosan alkalmazkodik a másikhoz.
A teljes adás újranézhető a Médiaklikken .
Dióssy Klári 9 év után újra a Ridikül műsorvezetője lesz