Putyin egyértelműen fogalmazott: Moszkva nem akar uniós tárgyalót kinevezni
Magyar Nemzet
2026-05-29 19:28
Miközben Donald Trump amerikai elnök és adminisztrációja az iráni válság kezelésére koncentrál , egyre nagyobb nyomás nehezedik Európára, hogy önállóan jelöljön ki egy különmegbízottat az orosz–ukrán béketárgyalások előmozdítására. Kijev és Moszkva is nyitottságot mutat a felvetésre, de a lehetséges küldött személyében már kisebb az egyetértés – számolt be róla az Origo a Politico cikkére hivatkozva.
A vita középpontjában az áll, ki lenne az a politikai vagy diplomáciai szereplő, aki Európa nevében hitelesen tudna tárgyalni a következő egyeztetéseken. A Reuters értesülései szerint mindkét háborúban álló fél egyetért, hogy nem testületre, hanem egyetlen európai békeküldöttre van szükség. Vlagyimir Putyin korábban Gerhard Schröder volt német kancellárt javasolta erre a szerepre, ám ezt gyorsan elutasították. Az ukrán külügyminiszter ironikusan kommentálta:
Kaja Kallas Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője gyakran szerepel a lehetséges jelöltek között. Korábban határozottan ellenezte az oroszokkal folytatott közvetlen egyeztetéseket, később viszont már nem zárta ki egy különmegbízott kijelölését. Szerinte az uniós külügyminiszterek akár rövid időn belül napirendre vehetik a kérdést. Egy megszólalásában úgy fogalmazott:
Ugyanakkor több diplomáciai forrás szerint erősen konfrontatív oroszellenes álláspontja miatt Kallas kis eséllyel pályázhat a posztra.