Trump bekeményített, kegyetlen lépésre szánta el magát
Mediapiac
2026-05-30 04:30
Donald Trump ismét benyújtotta a Wall Street Journal ellen indított 10 milliárd dolláros rágalmazási keresetét, miután egy floridai bíró korábban elutasította az ügyet, de lehetőséget adott annak módosított formában történő újraindítására.
A vita középpontjában a lap 2025 júliusában megjelent cikke áll, amely szerint Trump 2003-ban egy „trágár” tartalmú születésnapi üzenetet küldött Jeffrey Epsteinnek. Az amerikai elnök határozottan tagadja, hogy a levél vagy az ahhoz kapcsolódó rajz valaha létezett volna.
A The Guardian azt írta: módosított kereset szerint a Wall Street Journal kiadója , a Dow Jones, valamint a cikk szerzői tudatosan közöltek hamis és rágalmazó állításokat. Trump ügyvédei arra is hivatkoznak, hogy Rupert Murdoch médiamágnásnak személyesen jelezte: a történet nem igaz.
Az ügyben korábban eljáró bíró szerint azonban a lap megfelelő lépéseket tett a dokumentum hitelességének ellenőrzésére, és Trump tagadása önmagában nem bizonyítja a rosszhiszeműséget.
A kereset 10 milliárd dolláros kártérítést követel, de ennek pontos indoklása nem ismert. Az ügy újabb fejezete Trump és a számára kritikus médiumok közötti évek óta tartó jogi konfliktusoknak.