← Vissza

news.bsdnet.hu

BL-döntő - a BKK legfontosabb információi a közösségi közlekedésről

Autószektor 2026-05-30 08:00
A sűrített menetrenddel közlekedő járatok mellett megerősített személyzet dolgozik annak érdekében, hogy a mintegy 60 ezer szurkolót és a többnapos, kiemelt helyszíneken zajló rendezvényeket érintő utazási igényeket a lehető legmagasabb színvonalon, zavartalanul kezeljék - közölte a társaság. Ehhez kapcsolódva a hétvégén fokozott taxiellenőrzéseket is tartanak a főváros kiemelt pontjain és a repülőtéri terminálokon. A BKK arra kéri a szurkolókat és a budapestieket, hogy a rendezvény idején elsősorban a közösségi közlekedést válasszák - tették hozzá. Emlékeztettek arra, a Puskás Aréna megnyitása óta a BKK és szolgáltatói, így a BKV Zrt. és az ArrivaBus több mint 50 kiemelt esemény közlekedési kiszolgálásában már jelentős tapasztalatot szereztek. A szombati BL-döntő immár a negyedik ilyen volumenű UEFA-rendezvény, amelyben a budapesti közlekedésszervező és szolgáltatói kulcsszerepet vállalnak. Ugyanakkor a szervezés összetettségét növeli, hogy a BL-döntő hétvégéjén nemcsak a Puskás Aréna, hanem a város több pontja - így a Városliget, a Hősök tere és a Kerepesi úti MTK Sportpark - is otthont ad az eseményeknek, ami jelentős többletfeladatot jelent. Ezekről a helyszínekről a mérkőzés napján szurkolói vonulások is indulnak, amelyek a közúti közlekedésre is hatással lesznek. Azt írták, hogy a Puskás Aréna megközelítésében kulcsszerepet betöltő M2-es és M4-es metróvonalak, illetve az 1-es villamos a csúcsidőszakokban 2-3 percenként közlekednek, így óránként több tízezer utas szállítását biztosítják. A Hősök terén megrendezett Champions Festival megközelítése érdekében az M1-es metró a fesztivál nyitvatartásához igazodva négy napon át sűrűbb követéssel jár. Kiemelték, hogy a BKK a reptéri közlekedésben is jelentős kapacitásbővítéssel készül: május 29. és 31. között a 100E Repülőtéri Expressz és a 200E járatok sűrített menetrend szerint, összehangoltan, akár 2-3 percenként indulnak, a kiszolgálást pedig 20-30 többlet autóbusz támogatja. Továbbá az repülőtér 1-es termináljáról - amit ideiglenes megnyitnak a BL-döntő okán - a mérkőzést megelőző időszakban dedikált 100E járatok biztosítanak közvetlen kapcsolatot a belvárossal, a helyszínen pedig mobilpénztár és utaskoordinátorok segítik a Budapestre érkezők jegyvásárlását és tájékoztatását. A mérkőzést követően valamennyi repülőtéri járat - így a 100E és a 200E is - megáll a Ferihegy vasútállomásnál az 1-es terminál zavartalan kiszolgálása érdekében. Felhívták a figyelmet arra, hogy a mérkőzésre szóló jeggyel május 29. és 31. között a teljes budapesti közösségi közlekedési hálózat - beleértve a 100E Repülőtéri Expresszt is - külön díj fizetése nélkül vehető igénybe. Fotók: MTI/Bodnár Boglárka A tájékoztatás szerint a BKK szorosan együtt dolgozik a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ), a Budapest Airporttal, a rendőrséggel, a mentőszolgálattal, a katasztrófavédelemmel és további szolgáltatókkal. Arra is figyelmeztettek, hogy a Puskás Aréna környékén, valamint további helyszíneken forgalmi korlátozások lépnek életbe, egyes területek a mérkőzés napján kizárólag gyalog lesznek megközelíthetők, továbbá a mérkőzés napján előreláthatólag 8:00 és 17:00 óra között a rendőrség lezárja a Liszt Ferenc repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat, és kizárólag a közösségi közlekedés számára biztosítja annak használatát. A közösségi közlekedéssel kapcsolatos forgalmi változások folyamatosan frissülnek a BKK Info oldalon, a közúti információk pedig a BKK Info - Közút oldalon is elérhetők. Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez, valamint jegy- és bérletvásárlásra is alkalmas - olvasható a BKK közelményében.
Eredeti cikk megtekintése →