← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter szerint vállalhatatlan, amit a Mi Hazánk képviselői tettek

Index 2026-05-10 17:38
„A Mi Hazánk képviselőinek tegnapi kivonulása a tamburás gyerekek előadásáról, valamint a Szózatról és a Himnuszról teljességgel vállalhatatlan cselekedet volt” – írta Facebook-oldalánMagyar Péter. Toroczkai László az X-oldalán reagált a 100 Tagú Cigányzenekar vasárnapi állásfoglalására, ahol azt írták, „gyermekeknek hátat fordítani a származásuk miatt nem politikai állásfoglalás, hanem elfogadhatatlan kirekesztés”. Mi Hazánk elnöke hangsúlyozta, hogy nem a roma gyerekek származása miatt vonult ki az Országgyűlés alakuló üléséről, hanem azért, mert tiltakoztak az EU-himnuszként lejátszott Örömóda és a Tisza Párt szerintük politikai célú szerepvállalása ellen. A pártelnök azt állítja, hogy a gyermekek fellépésének időpontját szándékosan változtatták meg, hogy kellemetlen helyzetbe hozzák őket. A párt alelnöke szombaton egyFacebook-bejegyzésbenazt írta, az Országgyűlés alakuló ülésén a záróénekek sorrendjével kellemetlen helyzetbe hozták a pártot, az új házelnök felrúgta az elfogadott napirendet. A frakció előre jelezte, hogy az Európai Unió himnusza alatt nem kíván bent tartózkodni a teremben, inkább a Szent Koronához vonulnak esküt tenni. „Az államfő által javasolt és az Országgyűlés által elfogadott napirenddel szemben a Sükösdi Danubia Tamburazenekar előadását váratlanul előrehozták” – írta Novák Előd. (Borítókép: Magyar Péter 2026. május 9-én. Fotó: Németh Kata / Index) Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →